Ezer kilométer crossföldön, vízen, … – Crossland X az igazi családi autó
Sikerült úgy beleülnöm az Opel Crossland X-be, hogy csupán 301 kilométert tett meg előttem a gép.
A tényleg vadonatúj városi terepjáróba aztán az egy hétig tartó teszt során majdnem pontosan ezer kilométert toltunk bele és sikerült kipróbálnunk földön (autópálya, országút, város és földút), vízen (múlt vasárnap és hétfőn ugyebár nem kicsit szakadt az eső), de levegőben (szerencsére!) nem.
De megint nem kellene előre szaladni.
Kezdjük azzal, hogy a géppel hónapokkal ezelőtt, a hazai (statikus) sajtóbemutatón találkoztam először, majd a nyár folyamán sikerült már utasként ismerkednem a masinával,amikor a Grandland X (szintén statikus) bemutatójáról jöttünk haza.
Akkor, utasként meg kellett állapítanom,hogy nagyon kényelmes üléseket kapott a Crossland X és ahhoz képest, hogy egy magasabb építésű, kissé robosztusnak tűnő SUV-ről beszélünk, igen csendes a masina.
A gép belső kialakítása hozza az Opeltől megszokott letisztult, elegáns, kissé sportos formát. Szerencsére nem rajzoltak semmit túl a mérnökök/dizájnerek és a kezelőszervek a vezetőre lettek hangolva.
Bevallom, akkor nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy mekkora hely van a hátsó üléssornál…
Most,a hosszabb teszt során azonban erre is maradt idő és meg kellett állapítanom, akár négy felnőtt számára is ideális partner lehet a Crossland X egy utazáshoz. A hátul ülő két ember számára megfelelő a fejtér és a 180 pluszos embereknek sem kell a nyakukba akasztaniuk a lábaikat.
Igen négy felnőtt. Mert ugye azt senki nem gondolja komolyan, hogy az autók többsége/mindegyike alkalmas arra, hogy mind az öt ülésben meglett felnőtt emberek utazzanak?
Ellenben,például három gyermek (gyerekülés nélkül, de pl. magasítóval már igen) simán elfér és akár hosszabb úton sem kell szoronganiuk.
Folytassuk is az autó vége felé az utazást.
A csomagtartóban a négy felnőtt számára négy bőrönd simán elfér.
Ráadásul ez a “puttony” is kétszintesre alakítható (alapból az) a kivehető,variálható tálcának köszönhetően.
Az,hogy az 1/3,2/3 arányban dönthető hátsó üléstámlák előre hajtásakor az ülőlap (és vele az egész ülés) előre csúszik, nagyban megkönnyíti a dolgunkat, ha éppen oldalról szeretnénk valamit a csomagtérbe helyezni – vagy onnan kivenni.
A Crosland X-nél már alapfelszereltségben is elérhető az AndroidAuto, amihez csatlakozva pillanatok alatt rendelkezésünkre áll a navigáció.
Én speciel baromira imádtam ezt a funkciót, hisz a Waze-t is tudja kezelni!
Az októberi hosszú hétvége alatt párom is kipróbálta a családdal és megerősített abban, hogy alkalmas a gép négy felnőtt (+ a csomagjaik) logisztikázására.
És arról,hogy mennyire családi autó is a Crossland, Vacskamati Yan-Chi (macska), illetve Délceg (bernáthegyi) és Mirkó is meggyőzött.
Kezdődött azzal,hogy amikor betolattam az autóval a kertbe, Délceg szépen leült mögé és naphosszat őrizte azt…
…majd folytatódott azzal, hogy a cica az autó alá feküdt be, amikor szakadt az eső…
…Mirkó kutya pedig nemes egyszerűséggel körbegyurmázta a kocsi melletti területet – épp mielőtt indulnom kellett volna vissza a Crosland X-szel.
Nem véletlen tehát, hogy a Crossland X-et máris több, mint ötvenezren rendelték meg.