Tesztek bizonyítják, hogy kategóriájának egyik legbiztonságosabb tagja a 2019-es Lexus NX

A Lexus kompakt középkategóriás szabadidőjárműve megkapta az észak-amerikai közlekedésbiztonsági szervezet legmagasabb szintű minősítését. Nincs biztonságosabb középkategóriás crossover a Lexus NX-nél: ez derült ki az észak-amerikai közlekedésbiztonsági szervezet, az IIHS átfogó vizsgálatából, amelyben a típus 2019 januárja után épített példányait vetették alá tüzetes vizsgálatnak. Ahhoz, hogy egy autó megkaphassa az IIHS Top Safety Pick (kb. legbiztonságosabb választás) minősítést, legalább „jó” eredményt (a négyszintű ranglistán ez a legmagasabb fokozat) kell elérnie a vezető oldali csekélyátfedéses ütközés, a félátfedéses ütközés, az oldalütközés, a tető beroskadása elleni védelem, valamint a fejtámlák vizsgálata során. Emellett legalább „elfogadható”…

tovább

Elbújni nem lehet vele – de nem is akarsz

Nem is olyan régen már közöltünk egy rövidke élménybeszámolót a megújult Suzuki Jimny-ről.Azt megelőzően a korábbi modellről is olvashattatok már ITT, valamint ITT. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az igen nagy népszerűségnek örvendő – és emiatt hiánycikként elkönyvelhető – Jimny tesztautókból az egyik ellátogathatott hozzánk néhány napra. Sőt!Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az alábbi videókban is látható, szép, feltűnő élénk sárga/zöld/repceszín autóval közlekedhettünk. Ja, nem mellesleg a korábbi tesztben már “fényezett” automata váltóval, fullosan felszerelt gép járt nálunk. A Suzuki Swift Sportból huppantunk át a Jimny-be. Mondhatnánk, hogy…

tovább

Fehérre festett síneket tesztlenek

A sínek fehérre festésével kísérletezik a német vasút     A sínek fehérre festésével kísérletezik a Deutsche Bahn (DB) német vasúttársaság, hogy megelőzze az acél deformálódással fenyegető felhevülését hőség idején – közölte a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádió pénteken.     A DB mellett ausztriai és svájci vasúttársaságok is tesztelnek fehérre festett sínszálakat. A több szakaszon folytatott vizsgálatok kimutatták, hogy a fehér sínek 5-7 Celsius fokkal kevésbé forrósodnak fel a kánikulában, mint a kezeletlen, sötét színűek. Azt még nem sikerült megállapítani, hogy ez elég-e a közlekedést veszélyeztető deformálódás megelőzéséhez.     Városi közösségi közlekedési társaságok is igyekeznek átvenni…

tovább

Sportolni jó – Suzuki Swift Sport

Az elmúlt hónapokban/hetekben egyre többet lehetett hallani/olvasni arról, hogy Budapest Sportfőváros így-úgy, illetve nyáron miként is kell sportolni a hőségben. Nos, be kell vallanom, az elmúlt években nálam a sportolás kimerült nyaranta a fesztiválokon való munkában, vagy épp a kutyasétáltatásban. Jól jön tehát időnként egy-egy “sportautó”, vagy sportmotor tesztelése. 🙂 A Suzuki Swift Sport biztonságáról valamint az autóról szerzett tapasztalatainkról már írtunk korábban. Azóta volt már nálunk Swift Sport a télen és most a nyár közepén is. A téli próba alatt született egy elmebeteg videó… …Amit hosszabb, komolyabb film is…

tovább

A Goodyear SuperSport abroncsa nyerte a Tyre Reviews gumitesztjét

2019. július 29. A Goodyear új Eagle F1 SuperSport gumiabroncsa végzett az első helyen a Tyre Reviews világelső ultra-ultra nagyteljesítményű (UUHP) gumitesztjén. A vezető online gumitesztelő portál Texasban, a Continental Uvalde tesztpályáján, egy BMW M2-es autóval, 8 különböző márkájú abroncson; többek között Continental és Michelin gumikon végezte el UUHP tesztjét. Az autó első tengelyén 245/35 R19-es, a hátsón pedig 265/35 R19-es abroncsokat használtak. Az alapos tesztelés során minden fontos szempontot megvizsgáltak, beleértve a száraz és nedves útviszonyok közötti kezelhetőséget és fékteljesítményt, a vízen futást (aquaplaning), a gördülési ellenállást, a zajt…

tovább

Szokatlan ruhában tesztelik a BMW 2-es Gran Coupét

A prémium kompakt szegmens iránymutató újdonságának előszériás példányai olyan QR kóddal ellátott, álcázó karosszériafóliában gurulnak utcára, amely a kíváncsi tekinteteket a négyajtós kupé első hivatalos információit tartalmazó weboldalra irányítja. A BMW 2-es Gran Coupé a sorozatgyártás előtti utolsó tesztfázishoz érkezett, amely során a mérnökök az újdonság finomhangolását végzik. A prémium kompakt szegmens új négyajtós kupéja München környékén gurul utcára, ahol a végső simítások közepette egyedi reklámot is csinál magának: az előszériás példányokat borító sokszínű, álcázó karosszériafóliát az első ajtókon nagyméretű QR kód egészíti ki, amely ötletes megoldásként a www.bmw.com/2-series-gran-coupe weboldalra irányítja a…

tovább

Már tesztelik a KISS emeletes motorvonatokat

Kigördült a MÁV-Start megrendelésére készült első nagykapacitású KISS emeletes motorvonat a Dunakeszi Járműjavító gyártócsarnokából kedden.     A MÁV-Start közbeszerzési eljárás keretében kötött keretszerződést a Stadler Bussnang AG vasúti járműjavítóval 2017 áprilisában 40 darab KISS motorvonat szállítására. A MÁV-Start az első ütemben 2018-ban először 11 darabot, majd 2018 végén további 8 darabot hívott le, a fennmaradó 21 lehívásának előkészítése folyamatban van.     Az első körben lehívott 11 darab KISS motorvonat 2020 februárjától állhat forgalomba a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalon, majd további 8  emeletes motorvonat érkezik 2021 elején.     Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért…

tovább

A DS 3 Crossback is öt csillagra vizsgázott

Az új modellek biztonságát tesztelő Euro NCAP független szervezet a maximális 5 csillagos eredményt adta a DS 3 CROSSBACK-nek, amelynek összes változata Active Safety Brake vészfékező rendszerrel szerelt. A szegmensben kimagasló biztonság felszereltségű DS 3 CROSSBACK a maximális 5 csillagos eredményt érte el a tesztek mindegyikén : felnőtt utasvédelem, gyermek utasvédelem, gyalogosvédelem és a biztonsági rendszerek működése. Az Euro NCAP a DS 3 CROSSBACK-et szegmense referenciájaként értékelte. A high-tech stílusú DS 3 CROSSBACK sikerrel zárta az Euro NCAP tesztet. A DS számára olyannyira fontos kifinomultság és technológia az optimális biztonságot…

tovább

Már Európa közútjain is élesben tesztelik az önvezető technológiákat

A Lexus prémium márkát is jegyző Toyota a sikeres japán és észak-amerikai tesztek után európai környezetben bővíti a technológiával kapcsolatos tapasztalatokat. A tesztprogram az autonóm mobilitásra adott emberi reakciók sokféleségét hivatott tanulmányozni. Miután a Toyota a tesztprogram során is kiemelt, elsődleges prioritásként kezeli a biztonságot, Brüsszel belvárosában biztonsági sofőrrel vesz majd részt a forgalomban az önvezető Lexus LS. A Toyota bejelentette, hogy Európa közútjain is megkezdi autonóm tesztvezetéseit. Miután a technológia sikeresen vizsgázott szimulációk során, illetve zárt körpályákon, a világ leginnovatívabb autógyártója valós, városi környezetben: a belga főváros nyüzsgő központjában…

tovább

Hatalmas sikerrel tesztelik a KINTO-t

NAGY SIKER A TOYOTA JAPÁNBAN TESZTELT AUTÓ-ELŐFIZETÉSI RENDSZERE, A KINTO Miután Tokióban nagy sikernek bizonyult, júliustól egész Japánra kiterjeszti a Toyota a KINTO elnevezésre hallgató autó-előfizetési rendszerét, amely ebből az alkalomból egy új modellel, az Európában nem forgalmazott Aqua-val is bővül. A Toyota által egyelőre csak Japánban tesztelt rendszer lényege, hogy az ügyfelek nem megvásárolják, hanem 3 évre szerződve egy fix havi díj ellenében használhatják a gyártó modelljeit, a Lexus modelleket kínáló KINTO SELECT esetén egy szerződés keretein belül akár egymás után többet is kipróbálva. A Lexus prémium márkát is…

tovább

Ötöst kapott a Skoda Scala

A Fabia és az Octavia közé pozícionált újdonság, a Scala is megkapta az öt csillagot az Euro NCAP töréstesztjén, és a szervezet kiemelte, hogy a kis családi kocsik közül a Scala az általuk vizsgált modellek legjobbjai közé tartozik. A kiváló eredmény érdekében jónéhány egyforma autót törtek meg az Euro NCAP laborjában. A teljes frontális ütközés mellett van egy, csak az gépkocsi szélességének 40 százalékát megütő próba is, hiszen a legtöbb karambol alkalmával így sérülnek meg az autók. A mellékelt videó elején jól látható, milyen prímán tervezték meg a gyűrődő zónát: a bal…

tovább

Akio Toyoda tesztelte elsőként az ezer lőerős csodagépet

A Toyota új hipersportautójának utcai változata egyre közelebb kerül a gyártáshoz, a versenyváltozat pedig már biztosan rajthoz áll a 2020-2021-es WEC (Hosszútávú Világbajnokság) szezonban. A Toyota közzétette az első videót a tesztelés alatt álló GR Super Sport hipersportautóról, amelyet nem más vezet, mint a vállalat világszintű elnöke, a maga is mesterpilóta Akio Toyoda, akit motorsport körökben Morizóként ismernek. Morizo egyébiránt épp a múlt hétvégén a Nürburgring 24 óráson is beugrott versenyezni az utolsó pillanatban az egyik Toyota pilóra helyett. A készülő Toyota sportautóban az a hibrid elektromos hajtáslánc működik, amivel…

tovább

Elkezdődtek az 1-es villamos meghosszabbított szakaszának július közepi átadását megelőző tesztek

Az 1-es villamos Kelenföld vasútállomásig meghosszabbított szakaszán 2019. július közepétől indulhat el a forgalom, amennyiben sikeresen teljesülnek azok a június 21-én elindult úgynevezett próbafutások, amelyek során a vonalmeghosszabbításkor beépített műszaki berendezéseket, a kivitelezés megfelelőségét ellenőrzik. Az 1-es villamos évtizedek óta várt, 2017 novemberében kezdődött meghosszabbítása ezzel véget ér, Budapest leghosszabb és jelenleg legkorszerűbb, számos fontos fővárosi csomópontot átszelő villamosvonala a korábbinál is több utasnak nyújt majd hatékony eljutási lehetőséget, Kelenföld és Pest között pedig újabb átszállási kapcsolat jön létre. Elindultak az 1-es villamos meghosszabbított szakaszának átadását megelőző úgynevezett próbafutások a…

tovább

Alaposan tesztelték az új Opel Corsát

Új Opel Corsa: fejlesztés és tesztelés Sarkköri mínusz 30 fokban didergett ember és gép Futómű hangolás a dudenhofeni tesztközpontban Elektromágneses összeférhetőségi laborvizsgálatok Aerodinamikai és zajkeltési vizsgálatok szélcsatornában Hatékonyság és tapasztalat, „made by Opel”! Ez áll a Corsa új nemzedékére is. A kis bestseller utóda rendkívül hatékonyan jött létre, a legújabb virtuális fejlesztési módszerekkel, majd a megszokottan kemény kipróbálás következett a márka ismert létesítményeiben – ez garantálja a legmagasabb minőségi igények kielégítését. Hiszen kíméletlenül kemény gyakorlati körülmények között tesztelnek az Opel-mérnökei, hogy tökélyre csiszolják az autót. Január óta használták ki a…

tovább

Már a szentendrei HÉV-en is tesztelik az online jegyvásárlási lehetőséget

Tesztjelleggel csütörtöktől online is vásárolható kiegészítő jegy a szentendrei (H5) HÉV vonalára; az új lehetőség először csak a vonal Budapest közigazgatási határán kívüli szakaszán érhető el – tájékoztatta a MÁV Start Zrt. az MTI-vel.     Közleményük szerint a bevezetést követően a MÁV-csoport 30 napig várja az utasok észrevételeit, és sikeres próbaidőszak esetén a további HÉV-vonalakra is kiterjesztik az e-jegyet a tervek szerint.     Azt írták, az utasok ezentúl a mobiltelefonjukon is megválthatják a MÁV-HÉV H5-ös vonalának Budapesten kívüli szakaszára érvényes, egy útra szóló HÉV kiegészítő jegyüket. A Vonatinfó alkalmazásra letöltött jegyet mobiltelefonon…

tovább

A Volvo Cars és a POC a világon elsőként dolgozott ki kerékpárossisak töréstesztet

Az autóipari biztonsági fejlesztések terén vezető szerepet betöltő Volvo Cars a sport- és védőfelszerelések elismert svéd gyártójával, a POC márkával együttműködésben a világon elsőként olyan törésteszt-sorozatot dolgozott ki, amely azt vizsgálja, milyen hatékony védelmet nyújt a sisak az autóval ütköző kerékpárosnak. A fejlesztés a kerékpárosok minél hatékonyabb védelmét célzó, úttörő kutatási projekt részét képezi. Az együttműködés jól mutatja a Volvo Cars vezető pozícióját a biztonsági fejlesztések terén, illetve a vállalat azon törekvését, hogy ismereteit megosztva, kooperatív alapon tegye mindenki számára biztonságosabbá a közúti közlekedést. A kerékpárosok és gépjárművek közötti balesetek…

tovább

Ez már a XXI. század! Elindult a fővárosi közlekedési mobiljegy éles tesztüzeme

Elindult a fővárosi közlekedési mobiljegy éles tesztüzeme Több mint fél éves előkészítő munka és folyamatos tesztelés után június 3-án elindult a Fővárosi Integrált Viteldíjbeszedési Elektronikus Rendszer (FVR) első fázisa, a fővárosi közlekedési mobiljegy. A jövőben a hagyományos papíralapú jegyek mellett mobilapplikáción keresztül is elérhetővé válik a 100E reptéri buszjáratra váltható jegy. A fővárosi közlekedési mobiljegy a budapesti közösségi közlekedésben használható jegyek, bérletek mobilapplikáción keresztül megvásárolható formája. Mobiljegyet első lépésként a 100E reptéri járatra lehet váltani 2019 júniusától pilot projektként. A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. és a szolgáltatáshoz kapcsolódó viszonteladók applikációja segítségével…

tovább

A T-Cross-t is összetörték – a teszt kedvéért

A Volkswagen T-Cross 1.0 benzinmotoros„Life” kivitele az 1204 kilogrammjával kevesebb mint fele annyit nyom, mint a 2,5 tonnás e-tron, ugyanakkor még jobb teljesítményt is nyújtott annál. A kocsi az Euro NCAP által 2017-ben tesztelt Polo alapján készült, így a szervezetnek volt összehasonlítási alapja. Közleményükben megjegyzik, hogy a T-Crossban több a biztonsági elektronika, mint a két évvel ezelőtt megismert Polóban, és kiemelték a kiválóan működő sávtartó elektronika (lane support) fontosságát a közúti balesetek megelőzése érdekében.

tovább

Így tört a teszteken az Audi e-tron 55 quattro

Az Audi e-tron 55 quattro utastere – a légzsákokat leszámítva – érintetlen maradt a frontális ütközés tesztben. A bábuk vizsgálata azt mutatta, hogy a vezető és az utas térde és combjai biztonságban vannak. Az Audi azt is bebizonyította, hogy hasonló szintű védelmet biztosítanak a különböző testméretű és a különböző pozíciókban ülő utasok számára – írta összefoglalójában az Euro NCAP, rámutatva, hogy az oldalról jövő behatások ellen olyan jól véd a karosszéria, hogy ezen a próbán a kocsi maximális pontszámot kapott.

tovább

Bárki tesztelheti Nagy Danival a Hyundai i30 N Fastback modellt

Bárki kipróbálhatja mostantól Nagy Dániel versenyautóját – pontosabban annak utcai változatát. A TCR Európa-kupában versenyző magyar pilóta pályán használt Hyundai i30 N TCR-ével paramétereiben majdnem teljesen egyező utcai autót, egy Hyundai i30 N Fastbacket használ az idei szezonban, a Hyundai Hatvan támogatásának köszönhetően. Exkluzív lehetőségként pedig bárki beülhet Nagy mellé, sőt, át is veheti az autót néhány kör erejéig. A 2.0 literes T-Gdi motorral felszerelt autó 275 lóerős teljesítménye, megközelíti a pályán használt, 350 lóerős változatot. 353 nm maximum nyomaték és 6.1 másodperces gyorsulás adja meg a versenyélményt, amit mostantól…

tovább