Újgenerációs csomagátvilágító berendezéseket tesztelnek

Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
       A repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozásának jelentős enyhítésére készül a brit kormány. Mark Harper közlekedési miniszter csütörtöki bejelentése szerint a brit repülőtereknek 2024 nyaráig kell felkészülniük a biztonsági eljárások módosítására.

    A kormány által csütörtökön beterjesztett törvényjavaslat alapján a jelenlegi száz milliliterről két literre emelkedik az utasok által a repülőgépekre felvihető folyadékmennyiség.


    Emellett az új repülőtéri szűrőberendezések másfél éven belül esedékes telepítése után az utasoknak a biztonsági ellenőrzés előtt már nem kell majd kivenniük kézipoggyászukból a folyadékokat, valamint a nagyobb elektronikai berendezéseket, köztük laptopokat.


    A közlekedési minisztérium csütörtöki ismertetése szerint a legnagyobb brit repülőtereknek 2024 júniusáig üzembe kell állítaniuk a biztonsági ellenőrzés módosítását lehetővé tévő újgenerációs csomagátvilágító berendezéseket. E berendezések próbái már 2018 óta zajlanak egyes kijelölt repülőtereken, és a tesztelések során bebizonyosodott a hatékonyságuk – tették hozzá.


    Az új szűrőberendezések CT-röntgentechnológia alkalmazásával háromdimenziós képet alkotnak az utasok kézipoggyászának tartalmáról, és magasan fejlett érzékelő algoritmusokkal azonosítják az esetleges veszélyt.


    A minisztérium hangsúlyozta, hogy az új technológia hivatalos üzembe állításáig érvényben maradnak a 2006-ban bevezetett jelenlegi biztonsági eljárások, amelyek célja annak megakadályozása, hogy folyékony robbanószerek kerüljenek a repülőgépek fedélzetére.


    A világ számos más országában is érvényesített korlátozás közvetlen előzménye a légiközlekedés ellen valaha szőtt egyik legnagyobb merénylettervezet volt, amelyet Nagy-Britanniából kiindulva akartak végrehajtani az azóta életfogytiglani börtönre ítélt, brit állampolgárságú iszlamista összeesküvők.


    A merénylőjelöltek a United Airlines, az American Airlines és az Air Canada légitársaságok hét, a londoni Heathrow repülőtérről Chicagóba, New Yorkba, San Franciscóba, Washingtonba, Torontóba és Montrealba induló járatát akarták az Atlanti-óceán felett felrobbantani 2006 augusztusában. A brit elhárítás (MI5) által leleplezett tervek között egyszerre két chicagói járat felrobbantása szerepelt.


    A merényletsorozat kitervelői hő hatására robbanásszerűen lebomló hidrogén-peroxidot akartak a repülőgépek fedélzetére csempészni üdítőitalos vagy szájvizes palackokban.


    A repülőgépeket, amelyeken összesen több mint 1500-an utaztak, úgy választották ki, hogy egyszerre legyenek a levegőben, így az első robbantások után a többi kiszemelt gép indulását már nem lehetett volna megakadályozni.