Tesztüzemben erős fényjelzés figyelmezteti Csömörnél az M0-s autóútra szemből felhajtókat

    Kísérleti jelleggel két villogó, változtatható jelzésképű táblát helyezett ki a közútkezelő Csömörnél az M0-s autóút 65-ös kilométerszelvényében lévő csomópont egy-egy lehajtóágán, amellyel az autóútra szemből felhajtókat  figyelmeztetik – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.

    A közútkezelő a közleményében azt írta: a gyorsforgalmi utaknál rendszeresen előforduló balesetveszélyes helyzet, amikor a kihelyezett jelzések és az egyértelmű vonalvezetés ellenére a forgalommal szemben hajt fel a járművezető az útra, és sokszor észre sem veszi.


    Ennek visszaszorításában segíthet a Mobilkép Kft. eszköze, amely radarral érzékeli a helytelen irányból érkező járművet és erős, villogó sárga alapon Behajtani tilos táblával, valamint Stop felirattal figyelmeztet a tévesztésre.
    A tájékoztatás szerint a magyarországi autópályákon 2018. január 1. és 2021. december 31. között 18 személyi sérüléses baleset történt szembe haladó járművek ütközése miatt, ezekből öt halálos kimenetelű volt. Számos alkalommal történt anyagi káros baleset is, de előfordul, hogy a vétkes jármű baleset nélkül megússza az esetet – fűzték hozzá.


    Az okok közé sorolták, hogy a sofőrök vagy eleve rossz irányba hajtanak fel az autópályára, vagy már útközben fordulnak meg, illetve nem ritka, hogy tolatnak is az autópályán.


     A Magyar Közút közleménye szerint a szembehajtásos balesetek oka lehet egy új út forgalomba helyezésénél a megváltozott vonalvezetés, ami nem szerepel még a GPS-alapú térképeken. “Olyan is előfordul, hogy egy-egy új autópálya-szakasz átadásával szembesülő járművezetők továbbra is a megszokás szerint jobbra vagy balra fordulnak, pedig az új, különszintű csomópontban megváltozott az út vonalvezetése és az elérhető útirányok” – írták.


    Előfordult, hogy a gyorsforgalmi úton levő töltőállomás éjszakai boltjának megközelítését gyorsabbnak és rövidebbnek gondolta egy sofőr az ellenkező irányú pálya használatával, de több olyan baleset is történt, amikor a sérültek nem tudták megmagyarázni, hogyan kerültek a forgalommal szembe – említettek példákat.


    A szeptember 1. óta már csak 231 kilométernyi gyorsforgalmi utat kezelő Magyar Közútnál felülvizsgáltak minden, hozzájuk tartozó csomópontot, eseményfelismerő kamerákat és érzékelőket telepítettek egyes szakaszokra, amelyek szembehajtás esetén azonnal riasztást adnak, továbbá valamennyi fel- és lehajtónál megerősített jelzésrendszerrel segítik a tájékozódást – olvasható a közleményben.


    Ugyanakkor kitértek arra, hogy az autópályákon történő szándékos megfordulásokra nem lehet fizikai eszközökkel felkészülni, ott csak a folyamatos figyelemfelhívás segíthet, ezért is keresik az újabb lehetőségeket és indították el az országban egyedülálló kísérleti projektet.


    Amennyiben a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy nem elég hatékony a jelzés, annak képe, fényereje, villogása tetszés szerint állítható. A tesztüzem két évig tart, ami alatt meggyőződhetnek arról, hogy a tábla teljesen üzembiztos, valóban csak a szembe felhajtásokkor riaszt, máskor nem villog, ugyanakkor a fejlesztés akár a kóborló vadállatok úton való jelenlétének jelzésében is hasznos lehet majd – közölték.


    A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a jövőben is tervez hasonló fejlesztéseket, ezért a HUMDA Zrt.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján a szakemberek újabb projektek megvalósítását tervezik a társaság kezelésébe tartozó gyorsforgalmiút-hálózaton – tudatta a társaság.