A Dózsa György úti megállóban folytatódik a füsttesztelés

A Dózsa György úti metrómegállóban folytatódik a 3-as metró felújítása keretében az állomások füstpróbája – közölte a BKV hétfőn az MTI-vel.     Tájékoztatásuk szerint az állomásnál, illetve az Árpád híd és a Lehel tér állomások közötti szakaszon keddtől péntekig 16 és 22 óra között zajlik a próba, amelynek során a metró szellőző kivezetésein – metróállomások körüli műtárgyaknál – naponta akár többször is füst kiáramlására lehet számítani. IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA! http://facebook.com/tesztalelkemindennek http://instagram.com/tesztalelkemindennek https://www.youtube.com/channel/UCFlabr40_Sb_slCgYRPWltQ


tovább

Kedtől folytatódnak a másfél hónapon át tartó füsttesztek

Jövő keddtől csütörtökig az Árpád híd metróállomáson tartják a negyedik füstpróbát a 3-as metróvonal felújítás alatt álló, északi szakaszán; a BKV Zrt. január közepétől február végéig a hő- és füstelvezető rendszer tesztelését végzi.      A cég az MTI-vel pénteken azt közölte: a próbák célja, hogy ellenőrizzék az új berendezések hatékony működését. A mintegy másfél hónapos tesztsorozat hét helyen, helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart.      Ezeken a napokon a metró szellőző kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár többször is. A füstpróbák hétköznap 16 és 22 óra között, hétvégén pedig egész nap –…


tovább

Újabb füstteszt az M3-as északi szakaszán

A néhány héttel korábbi tesztek után újabb füstpróbát tart a BKV a 3-as metró felújított, északi szakaszán.     A közlekedési társaság keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint január 23. és 28. között az Újpest-Városkapu metróállomás hő- és füstelvezető rendszereit tesztelik, ennek során füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is.     A füstpróbák hétköznap 16-22 óra között, hétvégén pedig egész nap (reggel 8-tól este 10 óráig) zajlanak. IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA! http://facebook.com/tesztalelkemindennek http://instagram.com/tesztalelkemindennek https://www.youtube.com/channel/UCFlabr40_Sb_slCgYRPWltQ


tovább

Innovatív digitális fejlesztő- és tesztelőközpontokat hoz létre a dél-koreai gyártó

Együttműködésre lép az LG Electronics (LG) és a Microsoft. A dél-koreai és az amerikai nagyvállalat szándéknyilatkozatot írt alá az LG önvezetőautó- és infotainment-rendszereinek fejlesztésére – tudatta az LG Electronics csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.      A Las Vegasban a Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállítás (CES) alkalmából aláírt nyilatkozat értelmében az LG felgyorsítja meglévő digitális platformjának átalakítását az autóipar számára a Microsoft Azure felhő- és mesterségesintelligencia-technológiáinak, valamint az LG fejlesztés alatt álló “önvezető” szoftverének segítségével.      Az LG a Microsoft mesterséges intelligencia terén szerzett tudását adaptálja saját járművezetést támogató rendszereibe (Advanced Driver Assistance Systems, ADAS),…


tovább

Tesztet tartottak angliai kikötők környékén megállapodás nélküli Brexit esetére

Torlódáskezelési próbát tartottak hétfőn a délkelet-angliai nagy kikötők környékén, arra az esetre, ha a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodást nem sikerülne életbe léptetni, és ez komolyabb fennakadásokat okozna a nemzetközi áruszállításban.     Az Európai Unióval elért 585 oldalas megállapodásról várhatóan jövő kedden szavaz a londoni alsóház – a múlt héten már ismertté vált időpontot kormányforrások hétfőn megerősítették -, de továbbra sem garantált az egyezmény elfogadása, főleg az ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülését célzó mechanizmus feletti súlyos nézetelérések miatt.     A hétfői próbán, amelyben 150 kamion vett részt, azt tesztelték, hogy az EU-val…


tovább

Hogy, ne legyen füstbe ment terv! Tesztelik a 3-as metró felújítás alatt álló szakaszának szellőzőrendszerét

Füstpróbát tart a BKV a 3-as metró északi, felújítás alatt lévő állomásain, a tesztek február végéig zajlanak.     A BKV keddi, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a próbák célja az új szellőzőberendezések hatékony működésének ellenőrzése. A tesztsorozat hét helyen zajlik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart. A próba alatt a metró szellőző kivezetésein füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár többször is. A füstpróbák hétköznap 16-22 óra között, hétvégén pedig egész nap zajlanak majd.     Az első próbákat a Forgách utcai megállónál végzik január 11. és 15. között, füstkiáramlásra ekkor a Gyöngyösi utcai…


tovább

A fényfüzérek közel fele megbukott a teszteken

A fényfüzérek majdnem felénél hibát találtak a fogyasztóvédők   A karácsonyi fényfüzérek, világító díszek, külterületi dekorációk fogyasztóvédelmi ellenőrzésekor 53 termékből 25 “megbukott” a vizsgálatokon, a problémás termékek aránya elérte a 47 százalékot – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel. Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár a tárca közleménye szerint elmondta: a fényfüzéreket csak olyan szaküzletben érdemes vásárolni, ahol a készülék működéséről szakszerű tájékoztatást adnak. A piacokon található bizonytalan eredetű, rossz minőségű, nagyon olcsó eszközöket célszerű elkerülni. A fogyasztóvédelmi hatóság levetette az üzletek polcairól a vizsgálaton megbukott…


tovább

Tesztpályához építi legmodernebb informatikai hálózatát a Magyar Telekom

A leendő autóipari tesztpályához és az önvezető járművek fejlesztéséhez szükséges 5G informatikai hálózat megvalósításának első lépéseként Zalaegerszegen építette ki a Magyar Telekom az eddigi legnagyobb kapacitású, 4G+ informatikai hálózatának első elemeit. A fejlesztésekről tartott pénteki, zalaegerszegi sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) felidézte, hogy a Zalaegerszegen 42 milliárd forintból épülő járműipari tesztpálya és a leendő R76-os okosút fejlesztését kiszolgálva, Zalaegerszeg lesz Magyarországon az 5G informatikai hálózat tesztvárosa. A megvalósítás első lépéseként – Budapest után első vidéki városként – a zalai megyeszékhelyen épültek ki a 4G+ hálózat legnagyobb kapacitású elemei. Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz),…


tovább