Keszthelyi Vivien hivatalos tesztpilóta lesz

    Hivatalos teszt- és tartalékpilótaként Keszthelyi Vivien is bekerült a W Series elnevezésű új gyorsasági női autóverseny-sorozatba.

          A mindössze 18 éves magyar pilóta menedzsmentjének csütörtöki tájékoztatása szerint harminc országból több mint százan jelentkeztek a sorozatra, amelyben az utolsó szűkítést követően 18-an indulhatnak majd, mellettük pedig négy tesztpilóta, köztük Keszthelyi utazik a mezőnnyel.
  

    A fiatal versenyző a futamokon tesztelheti a Forma-3-as autókat, s bármilyen probléma esetén beugróként indulhat majd.
   

   A szervezők a W Series első idényében hat, egyenként 30 perces versenyt terveznek Európában, többségében korábbi Forma-1-es pályákon, a versenyautók pedig azonos teljesítményű, 1,8 literes motorral felszerelt Forma-3-as gépek lesznek.
 

     A Forma-1-ben az olasz Lella Lombardi 1974 és 1976 között, első nőként, 12 futamon indult, s fél pontot szerzett az 1975-ös lerövidített Spanyol Nagydíjon. Honfitársa, Giovanna Amati 1992-ben próbálkozott meg a versenyzéssel, de nem érte el a rajthoz álláshoz szükséges limitidőt.