Tesztelni lehet a műfüvet az ország legnagyobb bemutatókertjében


Sorra válnak elérhetővé hazánkban az egyre környezetbarátabb és többféle funkciót ellátó műfüvek. Ezt mutatja meg a Budapest 13. kerületében épített bemutatókert, ahol nem csak meg tudjuk nézni és megfoghatjuk a műfű burkolatot, hanem hetereghetünk is rajta, sétálhatunk mezítláb, hogy kiderül, hogy tetszene-e ez otthon az erkélyen vagy a játszótéren.

A családi vállalkozásként induló, mára piacvezető Holland Pázsit bemutatókertjében megfigyelhetjük azt is, hogyan helyezkedjen el a vízáteresztő műfű burkolatot a társasház előtt jelenlegi bokrok és árnyas fák köré. Így a magasabb növények gyökeréhez továbbra is eljut a csapadék, hiszen a műfűnek nincs szüksége rá, gyorsan átengedi magán. Ezért a műfűtés telepítésével megspórolhatjuk a locsolásra használt ivóvizet, havonta egy átlagos kertben ez 20-25.000 liter vizet is jelenthet.

Kinek való a műfű?

Természetesen a műfű burkolatot nem a kertészkedés szerelmeseinek találták ki, hanem azoknak, akik a munkából hazatérve nem a fűnyírással, locsolással, gazolással szeretnék tölteni az idejüket. A műfű kiválthatja a kényes angol gyepet, de érdemes telepíteni térkő vagy beton helyett is, mivel nem forrósodik olyan nagyon, mint a kemény burkolatok. Előnye, hogy az év 365 napján üde zöld színnel javítja a hangulatunkat, gyerekeknek és kutyáknak is ideális terep a játékra, távol tartja a vakondot.

A műfüvek új generációja már 100%-osan újrahasznosítható

Az utóbbi években egyre több funkciót betöltő műfüveket fejleszt ki a világ vezető műfű gyártója, a holland Grass Inc., kizárólagos magyarországi forgalmazója a Holland Pázsit .
„A megfelelő műfű kiváltja a salakot a teniszpályán, remek alap a játszóterekhez, ma már majdnem minden focipálya műfűvel készül, és tökéletes választás a medencék, jakuzzik mellé is, mert segít tisztán tartani a vizet. Az idei évtől pedig már kapható a Royal Grass 100%-osan újrahasznosítható műfüve, amiből nemcsak más terméket Magyarországon keresni, hanem ledarálva és újraszőve más műfű hozható létre belőle.

A minőségi műfű 10-15 évig is tartós, érdemes figyelni a gyártók garanciáját a megfelelő pázsit választáskor”, ismerteti Papp Ákos, pázsitszakértő.
Ma már van lehetősége műfüvet választani, akit aggódik, hogy a kisbabája mászik rajta, hiszen a Royal Grass műpázsitok TÜV védjeggyel rendelkezik, azaz semmi káros anyag nem juthat el a szervezetünkbe a vele való érintkezéskor.

“Az egyik kedves ügyfelünk úgy fogalmazott: a kertben és a teraszon is Holland Pázsitunk van, szerintemlassan a házban is lesz. Sokan a teraszon, erkélyen próbálják ki a műfüvet, ami villámgyorsan és egyszerűen lerakható, majd annyira megszeretik az érzést, ahogy mezítláb sétálnak rajta, hogy a kert egy részébe is kérnek minket”, osztja meg velünk a Holland Pázsit egyik tulajdonosa.