Orfű környékén tesztel a Rally1-es mezőny egy része

A szombaton sorra kerülő Orfű-ralival kezdődik meg hivatalosan a magyarországi ralis idény, de az eseményen csak a Rally2 és a Rally3 kategória indulói versenyeznek, az élvonalba tartozó, vagyis a Rally1-es párosok tesztelésre használhatják a viadalt.

    A Mercarius országos ralibajnokság első futamát, a Salgó-ralit jövő hétvégén rendezik majd Salgótarjánban és környékén, azonban az abszolút élmezőny tagjai közül többen is beneveztek az orfűi versenyre, hogy tesztelni tudják a technikát. Közülük is talán a legnagyobb név a 2020-ban kategóriagyőztes, 2019-ben a nyíregyházi Európa-bajnoki futamot megnyerő Turán Frigyes, aki az idén régi-új navigátorával, Farnadi Ágnessel vág neki a bajnokságnak.


    “Nagyon várjuk az Orfű-ralit, amely számunkra egy valós versenykörülmények között zajló tesztfutam lesz, így az értékelésbe természetesen nem számít bele az eredményünk” – mondta az MTI-nek Turán. A Shell Helix Ultra csapat versenyzője hozzátette, jó pályákon, két klasszikus mecseki gyorsaságin tesztelhetnek majd három körben, így ki tudják próbálni, milyen munkát végeztek az előző év vége óta a Volkswagen Polo GTI R5 versenyautón.


    Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke >>>