Láncrövidítve – Casio Edifice EFS-S540DB-1AUEF teszt

Mondjuk idézhettem volna Petőfi Sándort is a legújabb órateszt címében, ugyanis “Mint az őrült, ki letépte láncát …” úgy szaladtam a Setcomp óraszervízbe a tesztre érkezett Casio Edifice EFS-S540DB-1AUEF modellel.

Szaladtam, hogy Kálmánék kivegyenek néhány láncszemet a szíjból és végre csuklómon viselhessem a szépséget.

Mondjuk, ha már ott voltam, hát…

Igen – ahogyan azt már megszokhatták a kedves olvasók -, ez az időmérő is az One On One kommunikációtól érkezett hozzánk.

Sőt, terveink szerint a korábban megosztott Gilbert videókhoz (ITT és ITT megtekinthetőek!) hasonlóan erről is készül majd egy hangulatfilm.

Addig azonban most kezdük azzal, hogy gyorsan nézzetek meg két kisfilmet a Casio Edifice EFS-S540DB-1AUEF óráról, majd kanyarodjunk még vissza egy kicsit a Setcomphoz.

Szóval, Setcomp

Korábban már írtam arról, hogy a fémszíjas órákat azért nem szeretem tesztre elhozni, mert piszkafa csuklómon nagyon hülyén mutat a fel-le csúszkáló óra.
Nos, a Ferenc körúton található boltban kb. kettő perc alatt szabták csuklómra a lánc átmérőjét.
Azért tartott két percig, mert egyrészt beszélgettünk a munkafolyamat közben, másrészt kétszer is dolgozni kellett a szíjon – miután elsőre még mindig nagynak bizonyult.

Casio Edifice EFS-S540DB-1AUEF

Hát, nem gyönyörű?!
Hát, nem elegáns?!
Hát, nem átlátható?!
Hát, nem visszafogott?!
Hát, nem exkluzív megjelenést kölcsönző?!

Szerintem, de, de, de, de, de!

Nagyon klassz, hogy ennyire letisztult, egyszerű, átlátható számlapot és funkcióválasztó gombokat kapott!

És, amit én nagyon imádtam az első pillanatban, amikor kiemeltem a dobozából…

Az óra jobb oldalán található középső gomb.
A középső gomb, amivel beállíthatjuk a pontos időt. 🙂

De legalább ennyire megnyerte tetszésemet a mechanikus naptár.
Aminek köszönhetően a számlapon található kis ablakhoz az alatta lévő korongról folrdul be az adott nap száma.

Az órában soha nem kell elemet cserélni, mivel fényenergia működteti.
Amennyiben kellő fényt szívott magába, akár öt hónapon át képes tovább üzemelni a teljes sötétségben is.

Azt, hogy kristályüveget, nemesacél tokozást és csatot kapott az óra, nem is kell említeni, hisz egyértelmű.

A nyitáskönnyített “békazáras” csatközép  sem újdonság a Casio modelljeinél.
Az óracsat nyitását a csatközép két oldalán található gomb nyomásával könnyedén elvégezheti, de ez a megoldás megakadályozza, hogy véletlenül kinyíljon a zár/csat.

Nyilván az sem meglepő, hogy az Edifice EFS-S540DB-1AUEF modell 10 BAR nyomásig (100 méter) vízálló.
Úszni, fürdeni, merülni nyugodtan lehet az órában, de kemény vizisportokhoz (jet-bike, jet-ski, vizisí) nem ajánlott. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.

Érdekesség azonban a menetes hátlap!
A fokozott vizállóság biztosítása érdekében a hátlap menettel záródik. Nyitásához speciális szerszámra van szükség.

A méretei (47.6mm magas x 51.5mm széles x 12.0mm vastag) és súlya (180 gramm) hozzák az átlagot a kategóriában.

Főbb jellemzők:

Márka: Casio
Cikkszám: EFS-S540DB-1AUEF
Csomagolás: Díszdoboz
Garancia: 2 év: 1 év teljeskörű + 1 év szerkezeti
Kinek: férfi
Számlap színe: fekete
Tok anyaga: rozsdamentes acél
Tok alakja: kör
Szíj anyaga: rozsdamentes acél
Szíj színe: ezüst
Dátum: igen
Szerkezet: fényenergiás kvarc
Stopper/Kronográf: igen
Vízállóság: 100 m
Kijelzés típusa: analóg
Üveg: zafír
Kollekció: Casio Edifice Premium, Casio
Fluoreszkáló mutatók: igen
Fényenergiás működés: igen

Összességében egy tényleg nagyon elegáns, könnyen viselhető, szerethető órát tesztelünk ezúttal…

Folyt. köv.!

IRATKOZZ FEL CSATORNÁINKRA!