“Karbonmester” GG-B100 a “PR-mestertől”
Legutóbbi “óratesztünkben” a GR-B200-1AER modellről olvashattatok röviden.
Ma pedig a GG-B100-1A3 karóráé a főszerep.
- “G-házzal” bír ez is és az is.
- Mudmaster ez is és az is
- Karbonházas ez is az is
- “Applikálható” ez is az is.
Első ránézésre leginkább a számllap kialakításban térnek el egymástól.
Pedig az óraházakon a gombok kialakítása is teljesen más – mégha kb. ugyanott is vannak azok.
Korábban már többször írtunk arról, hogy a Casio órák kódolásában az első betűkkombináció az óraház kialakítására utal, míg az azt követő számsor a pontos típust, a végén olvasható szám és betű pedig a színt jelöli.
Arról is írtunk már, hogy a préselt, kovácsolt karbon micsoda és hogyan készül.
- Az, meg ugye említenünk sem kell a Casio márkát 1946-ban alapította a tokiói születésű Kashio Tadao.
- Mint ahogyan azt sem, hogy Mára az egyik legismertebb és legkeresettebb márkanévvé vált mind a digitális termékek, mind a karórák piacán.
- Arra már nem is emlékezünk, hogy arról beszéltünk-e már, hogy a G-Shock sorozatot Kikuo Ibe és csapata alkotta 1983-ban.és a név a “Gravitational Shock” rövidítése utal
- A Mudmaster-sorozat többet tud, mint az “alap G”, és ezen belül a MASTER OF G Series a durva talajviszonyoknak, extrém behatásoknak is ellenáll
A tok nagy szilárdságú karbon anyagból készült, hogy megvédje az ütések és egyéb durva kezelések okozta sérülések és deformációk ellen, míg a fém gombok/gombcsövek szorosabb tömítést biztosítanak a külső környezettel szemben.
Minden gomb hengeres felépítésű védelmi rendszerrel rendelkezik. A legmostohább körülmények között is gyors és pontos mérést végző iránytű, légnyomásmérő / hőmérő, illetve magasságmérő szenzorok szintén hengeres kialakításúak.
A szűrő további védelmet nyújt a sár behatolása ellen. Ezenkívül a kettős hátlap egy rozsdamentes acél panel hátlapból és egy üvegszálakkal beágyazott, ütésálló finom gyantából készült külső burkolatból áll.
Az előlap három réteg finom gyantából áll, szénszálas betétekkel. A felső réteg átlátszó, így a keretben látható a beágyazott szénanyag.
Egy kis “Mudmasterológia” a hivatalos honlapról.
A Quad Sensor képességei kompakt érzékelőket használnak, amelyek lehetővé teszik az iránytű, a magasság-/barométer és a hőmérséklet méréseket, valamint a lépésszámot nyomon követő gyorsulásmérőt egy kompakt konfigurációba. Ez biztosítja a szabadtéri kalandor számára, hogy útközben nyomon kövesse a környező környezetet.
Egy speciális G-SHOCK alkalmazás, amely leegyszerűsíti az óra beállításainak konfigurálását, egy új Mission Function funkciót is tartalmaz. Az alkalmazás automatikusan rögzíti az óra által mért magassági adatokat és az okostelefon GPS-je által megszerzett útvonalinformációkat. A manuálisan megszerzett magassági pontok felrajzolhatók az útvonalon.
A magasságmérés és a lépésszámlálás az elfogyasztott kalóriaszámítások elvégzésére szolgál, amelyek figyelembe veszik a fokozatokat felfelé és lefelé, és rögzítik az eredményeket egy tevékenységnaplóban.
Az óra gomb műveletével rögzítheti aktuális tartózkodási helyét az alkalmazással. Ezután a másodpercmutató jelzi a felvett hely irányát, míg a digitális kijelző a hely távolságát mutatja.
Ezek az új modellek az üzemmódváltás testreszabását is támogatják.
Az alkalmazással külön-külön engedélyezheti vagy letilthatja a módokat, így csak az engedélyezett módok jelennek meg. Még azt is megadhatja, hogy milyen sorrendet használjon az üzemmódok megjelenítéséhez.
Sárálló szerkezet (porálló, sárálló)
Quad érzékelő (hőmérő, magasságmérő/barométer, digitális iránytű, lépésszámláló)
Super Illuminator automatikus dupla LED lámpa az arc és a digitális kijelző megvilágításához
Begurulva – Autó- és kütyümustra podcast (Ami igazán számít, arról beszélünk!) >>>
Igen a GG-B100 modell is az One On One kommunikáció csapatától érkezett próbára és ezt az időmérőt is Aranyi Peti nyomta a kezünkbe.
Itt kell kiemelnünk egy mai – teljesen komolytalan. ám komolynak szánt – hír ötletén felbuzdulva, hogy Peti az ország legjobb G-Shock PR-szakembere lett a Teszt a lelke mindennek önjelölt, egyszemélyes zsűrije döntése értelmében.
Ez annyit jelent, hogy ma hazánkban nincs nála jobb PR-osa a Casio G-Shock márkának.
Az egyszemélyes zsűri ugyan még nem hozta nyilvánosságra a döntését, de meg merjük kockáztatni, hogy az Edifice, Vintage, Retro és Baby-G modellek esetében is hasonló eredmény várható majd.
#kösziprmesterazújabbtesztlehetőséget!
Az óra megjelenésében a karbon mellett a “katonai zöld” szín és a gombok fényezése, kialakítása vonzza az ember tekintetét az időmérőre.
A méreteihez képest könnyű karóra egy pillanatig sem zavarja az embert – sem aktív szabadidő, sem keményebb munka, vagy sporrt közben.
Ráadásul a Casio mérnökei arra is figyeltek, hogy ez a remek időmérő azon a felületen is kapjon egy műanyag borítás, amellyel a csuklónkra símul.
Ennek a megolfásnak köszöhetően még kényelmesebb a viselése, ráadásul az esetleges hőingadozások (legyünk akár hideg vízben, dolgozzunk akár tűzközelben) sem érezhetőek.
A számlap átlátható, és az inverz kijelző is könnyedén olvasható.
A fehér mutatóknak köszönhetően tényleg elég csak egy pillantás a karunkra és máris tudjuk, nyány az óra – Vekker úr.
Beállítása, a funkciók kiválasztása rém egyszerű.
A DUAL LED-LIGHT világításnak köszönhetően pedig éjszaka, vagy sötétben is minden fontos adat látható.
Sőt! A fontosabb adatokat a Bluetooth kapcsolatnak köszönhetően a telefonunkon is megjeleníthetjük, naplózhatjuk, visszakereshetjük.
A “minden fontos adat” pedig kicsit részletesebben is a videó alatt.
- Fokozottan sár-, ütés- és rezgésálló tokozás (MUD RESIST): Az óra tokozása fokozottan ellenáll az ütésnek és a rázásnak. A tok tervezésekor figyelembe vették, hogy olyan extrém körülmények között is használhassa az óra gombjait, ahol más órák már sérülhetnek ( pl. tengerparton vagy sárban ).
- Edzett kristályüveg: A keményített, edzett kristályüveg kevésbé karcolódik.
- Domború csiszolás: Az óra üvege domborított, így nagyobbnak látja a számlapot és a kijelzőt.
- Műanyag tokozás: Az óra tokja könnyű, de tartós műanyagból készül.
- Műanyagszíj: Az óraszíj tartós, vízálló műanyagból készül
- Méretek: 55.1mm x 53.1mm x 19.3mm (MxSZxV)
- Súly: 92 gramm
- 20 BAR nyomásig fokozottan vízálló: Az óra 20 BAR nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, sőt vizisportokhoz is használható. Megfelel az ISO2281 szabványban leírtaknak.
- DUAL LED-LIGHT világítás: Az óra gombnyomásra megvilágítja a kijelzőt és a számlapot is.
- MOBILE LINK: Az Android vagy IOS operációs rendszerű okostelefonra telepített program hozzáfér az NTP szerverek atompontos idejéhez és Bluetooth kapcsolaton keresztül az órát automatikusan ehhez szinkronizálja. A GSM szolgáltató ideje alapján a zónaidőt és a nyári időszámítás állapotát is magától beállítja.
- Bluetooth kapcsolat: Az óra képes Bluetooth kapcsolatot létesíteni okostelefonkkal ( IOS vagy Android rendszerű, ver 4.0 SMART Bluetooth képes modellekkel ). A pontos időt automatikusan a GSM rendszer pontos idejéhez szinkronizálja. Az óra beállításait a telefon keresztül is végrehajthatja.
- Compass – Iránytű: Gombnyomásra az óra másodpercmutatója kis ideig az északi irányt jelzi.
- Altimeter – magasságmérő: Az óra a légnyomás alapján próbálja meghatározni a tengerszint feletti magasságot. Az óra a betáplált ISA ( International Standard Atmosphere ) adatokat használja, de szükség szerint viszonyítási magasságot is beállíthat, a pontosabb mérés elérése érdekében.
Mérési tartomány : -700 m-től 10.000 m-ig
Mérési egység : 1 méter - Barometer – légnyomásmérő: Az órába szerelt precíz nyomásérzékelő szenzor, megméri a légnyomást. A kijelzőről leolvasható a mért légnyomás értéke valamint a légnyomásváltozás grafikon. Ebből következtethet az időjárás változására.
Mérési tartomány: 260 hPa-tól 1.100 hPa-ig
Mérési egység: 1 hPa - Thermometer – hőmérő: Az órába szerelt hőérzékelő akár a levegő, akár a víz hőmérsékletének a meghatározására használható.
Mérési tartomány : -10 °C-tól 60 °C-ig
Mérési egység : 0.1 °C - 1/100 stopper 1 részidővel: A mérési egység 1/100 másodperc, a maximális mérési idő
- 24 óra .Visszaszámláló riasztás: Maximum 24 óra visszaszámlálandó időtartam. A nulla elérésekor az óra hanggal jelez.
- Világidő: Városkód alapján az óra automatikusan meghatározza az ottani zónaidőt.
- 5 egymástól független napi ébresztés: Az órán 5 egymástól független ébresztési időpontot állíthat be. Az ébresztési időpontok elérésekor az óra jelez.
- Teljesen automatikus naptár: Az óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek sőt még a szökőéveknek is megfelelően lépteti.
- Nap neve jelzése: A kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése.
MO-hétfő, TU-kedd, WE-szerda, TH-csütörtök, FR-péntek, SA-szombat, SU-vasárnap - Merülő elem figyelmeztető jelzés: Ha az óra működését biztosító elem feszültsége lecsökken, az óra figyelmeztető jelzést küld.
- Pontosság: Az óra megengedett eltérése normál hőmérsékleten kevesebb mint +/- 15 másodperc havonta.
Ezt a kis szösszenetet sem a nagy kevenc G Doan Team, esetleg a G-Doyen’s Brothers, vagy a Casio G Operatív Törzs remek íráasiból fújta ide a szél! 😀
.