A tesztelésnek vége – Januártól újabb két állomáson állnak meg az M3-as szerelvények

     Januártól újabb két állomáson, a Deák Ferenc téren és a Ferenciek terén is megállnak a szerelvények a felújítás alatt lévő 3-as metróvonalon – közölte a BKV Zrt. hétfőn az MTI-vel.

    Közleményük szerint a két állomáson napokon belül megkezdődnek az átadás-átvételi eljárások. A gépészeti és elektromos berendezések már üzemképesek, a hő- és füstelvezető rendszerek tesztelése pedig már sikeresen be is fejeződött.


    Még további négy helyszínen zajlanak felújítási munkálatok: a Lehel tér, a Nyugati pályaudvar, az Arany János utca és a Nagyvárad tér állomáson, valamint az “utolsó simításokat” végzik a Dózsa György úti liftek beépítésénél.


    Kiemelték, hogy a Nagyvárad tér és a Lehel tér kulcsszerepet játszott az utasforgalom fenntartásában a rekonstrukció kezdete óta, hiszen itt fordultak meg a szerelvények. A két állomást csak idén májusban zárták le, így egy év alatt kell a felújítási munkákat elvégezni. Az üzemi területeken még számos feladat vár megoldásra, de az utastereken is látható már a változás, a burkolati elemek sejtetik az állomások leendő arculatát – jelezték.


    A BKV kitért arra, hogy a Nyugati pályaudvar és az Arany János utca metróállomáson várhatóan jövő márciusban indul újra az utasforgalom, a felújítási munkálatok az időzítésnek megfelelően haladnak. A gépészeti berendezéseket – vízköddel oltókat, hő- és füstelvezető rendszereket, zajcsillapítókat – már beépítették.


    Hozzátették, hogy lassan szépülnek az utasforgalmi terek is: a Nyugati pályaudvaron itt-ott felsejlik egy-egy burkolati elem, ami elárulja, hogy a Corvin-negyed “hiperűrugrása” ezen az állomáson folytatódik. Az Arany János utca állomás felszíni épületének üvegfala mozaikra emlékeztető mintát kapott, a tetejét pedig a szárazságot is jól tűrő növényekből álló zöldfelület borítja.


    A bal vágány már teljesen megújult, az északon forgalomban lévő szerelvények ezen az oldalon jutnak el a BKV Kőér utcai járműtelepére. A jobb vágányon még mintegy 3,5 kilométeres szakaszon tart a sínpálya korszerűsítése.


    A déli szakaszon jelenleg Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között közlekedik a metró. Az utasforgalom ellátásához azonban a szerelvényeknek be kell menniük a Deák térre megfordulni – olvasható a BKV közleményében.