Ilyen a boksz

Van úgy (szerencsére gyakran), hogy nehezen találjuk a szavakat, de mégis pötyögni kell, mert akkora az élmény.

A múlt hét csütörtöki napján érkezett egy sajtóközlemény a Mi az a blogger szerkesztőségéhez, melyben arról szóltak a hírek, hogy a Casio G-Shock márka egy újabb limitált sorozattal rukkolt elő – amelyből mindössze 100 darab érkezik/érkezett Magyarországra.

Azt megszokhattuk, hogy a Casio minden egyes limitált sorozathoz olyan partnert választ, ‘mely szintén igen ismert, népszerú.

Ezúttal a bokszvilág egyik főszereplőjeként ismert Everlast márkára esett a választás.

A fentebb említett sajtóközleményre reagálva azért csak visszajeleztem a – többek között a – Casio és Sencor márkáit (is) képviselő One On One komunikációnak, hogy “tesztelném”…
Aztán nem sokkal később jött a válasz, hogy ha másnap úgyis viszem vissza az Edifice sorozat ECB-800TR-2A modelljét, el is hozhatom magammal a GBA800EL-4A típusszámú darabot próbára.

Áááááááááá!

Ilyen lassan nem teltek az órák, ilyen lassan nem értem még sosem az One On One-hoz!
Egyrészt a felfokozott várakozás miatt, másrészt pedig épp aznap szakadt be az út a Ferenciek tere közelében… 🙁

Aztán pénteken valamivel dél előtt végre eljött a pillanat és kezemben tarthattam a kis küzsősportos ékszert.

És, láss csodát, nem kötöttem azonnal a csuklómra! 😮

De csak azért nem, mert nem sokkal később felpattanhattam a Can-Am Ryker motorra és azzal közösen kellett egy (két) rövidke videót közzétennem 😀

A videók gyorsan elkészültek, én hazaértem, motorral, a gép be az udvarba és már érkezett is a a karomra a GBA800EL-4A karóra.

Ja, igen, természetesen a limitált modelleknek megfelelően a GBA800EL-4A is díszdobozban érkezik.

A funkciók kiválasztása, iilletve a beállítás rém egyszerű.

Mivel a a “testvérmodell GBA 800-2A modellről már írtunk korábban, most csak az érdekesebb, másabb, tulajdonságokról írunk.

A vörös, fehér, fekete színkombináció az Everlast márkát idézi. A bokszmárka logója az óra számlapján, az óratok hátlapján és a szíjon is feltűnik.

Ezen felül a számlapon, a digitális kijelző felett a “Choice of Champions”, azaz a “Bajnokok választása” szlogen is olvasható – amennyiben aktiváljuk a LED háttérvilágítást.
(Igen, ennek a modellnek is sajátja a LED-LIGHT háttérvilágítás. A részletek lentebb a tulajdonságoknál.)

Az Everlast G-Shock Bluetooth kapcsolaton keresztül csatlakoztatható a mobilunkhoz és a G-Shock alkalmazás segí,tségével nyomon kísérhetjük a megtett lépések számát, vagy épp’ a futásunk statisztikáját (megtett táv, idő, lépésszám) .
Az “edzésnapló” természetesen hetekre, hónapokra, évere visszamenően “csekkolható”.

“Oké-oké, bokszolós óra, lépésszámlálással, de vajon viselhető ökölvívás közben?” – tettem fel magamnak a kérdést.

Erre csak úgy lehet véálaszt találni, ha keresünk egy helyet, ahol van bokszzsák, bokszkesztyű. 😀

Rá is kerestem hát az Everlast hazai eléréseire és Újpesten találtam a Szafari Sportboltot. Ebben az üzletben – többek között – az Everlast márka is elérhető, igen széles választékban, így nem tehettem mást mint, hogy ellátogassak oda és megnézzem, hogy passzol az óra a sporteszközökhöz – valójában.

Kezdjük azzal, hogy nem éri át a bokszkesztyűt a GBA800EL-4A karóra, így a bokszedzésnél teljesen felesleges lenne viselni! 😀

És, az sem véletlen, hogy a lovagok sem viseltek G-Shock karórát a páncélkesztyű alatt 😀 😀 😀

Azért – természetesen – készült még néhány fotó.
Ezúton is köszönöm a Szafari Sport segítségét!!!

Az van, hogy ez a szépség folyamatosan mozgatja az elmémet, így – terveim szerint – hamarosan egy részletesebb bemutató videó is elkészül.

Addig is, nézzük meg, pontosan miket tud az óra!

Everlast Casio G-Shock GBA800EL-4A tulajdonságok:

Magyar nyelvű leírásVan
Magyarországi beszerzés és szervizhálózatIgen (A Casio órák hivatalos márkaszervize a Setcomp.)
Tok formájaKerek tok
Vízállóság20 BAR – 200 méter vagy több
Tok színePiros
Tok anyagaMűanyag
Szíj színePiros
Szíj anyagaMűanyag
SzerkezetKvarc
Számlap színeFekete
KijelzőAna-digi
ÉbresztésKombinált ébresztés
BluetoothBluetooth
MegvilágításVan
VisszaszámlálóVan
NaptárszerkezetTeljesen automatikus naptár
StopperStopper funkció
TudnivalóEVERLAST limitált kiadás, Everlast-es díszdoboz. GBA-800:aktív élet támogató BLUETOOTH-os basic G-SHOCK lépésszámlálóval
Ütésálló tokAz óra tokozásának kialakítása révén ellenáll a kívülről érkező erősebb környezeti behatásoknak (ütődés, stb.)
RezgésállóAz óra tokjába egy alphaGEL nevezetű szilikonpárna van beépítve, amely kimagaslóan nagy ütés- és rezgésállóságot biztosít az órának.
Bluetooth kapcsolatBluetooth kapcsolat létesítés okostelefonnal ( IOS vagy Android rendszer, ver 4.0 SMART Bluetooth képes modellekkel ). A pontos időt automatikusan a GSM rendszer pontos idejéhez szinkronizálható. Az óra beállításai a telefon keresztül végrehajtható.
1/100 stopper 200 részidővelA mérési egység 1/100 másodperc, a maximális mérési kapacitás 24 óra .
200 rész-és köridő memória200 rész- és köridő kereshető vissza,( dátum és a futamszám )
Célidő megadási lehetőségAz órán a mérés megkezdése előtt beállítható a célidő. Mérés közben a célidő elérésekor az óra hanggal jelez,
VilágidőAz óra kijelzi a világ nagyobb városainak, speciális területeinek pontos idejét.
5 egymástól független napi ébresztés ismétlésselAz órán több, egymástól független ébresztési időpontot állíthat be. Az ébresztési időpontok elérésekor az óra jelez.
Nap neve jelzéseA kijelzőn megjelenik a nap angol nyelvű rövidítése.
Teljesen automatikus naptárAz óra a napot automatikusan a hónapoknak, éveknek esetlegesen a szökőéveknek is megfelelően lépteti.
Automatikus LED-LIGHT világításHa az órát a szem elé mozgatva egy rövid ideig automatikusan bekapcsol a világítás.
KristályüvegA kristályüveg kevésbé karcolódik.
Műanyag tokozásAz óra tokja műanyagból készül.
20 BAR nyomásig fokozottan vízállóAz óra 20 BAR nyomásig ellenáll a víz nyomásának. Úszni, fürdeni nyugodtan lehet az órában, sőt vizisportokhoz is használható.
MűanyagszíjA szíj műanyagból készül.
Méretek48.6mm x 54.1mm x 15.5mm ( MxSZxV )
Súly61 gramm
CsomagolásGyári doboz

Szóval, ilyen a boksz!

Ja, és érkezett egy másik csoda is ugyanekkor…

De, erről egy kicsit később.

https://miazablogger.hu/2019/09/26/ilyen-a-boksz/