Nagyon jót tört az A1

Az Audi A1 már 2010-ben is öt csillagos lett, most pedig az új generációs modell is elnyerte a legmagasabb minősítést, noha azóta jelentősen szigorodott az Euro NCAP követelményrendszere. Így például jól vizsgázott az „Audi Pre Sense Front”, vagyis a márka autonóm vészfékező rendszere (AEB) is – emelte ki közleményében a European New Car Assessment Programme (Európai Új Autó Értékelő Program – Euro NCAP), amely az Európában forgalmazott autók biztonságát osztályozza. Az AEB rendszer hatékonyságát 2 perc 8 másodperctől mutatja be az Euro NCAP videója, és a felvétel önmagáért beszél.

Az A1 utastere teljesen sértetlen maradt a front offset teszt után, amikor 64 kilométeres sebességgel nekiküldték az akadálynak a kocsi bal elejét. A próbabábuk vizsgálata azt mutatta, hogy mind a vezető, mind az első utas térde és combja biztonságban van a kocsiban.

ncap_audi1.jpg

Sok új modell akkor gyűjti be a legalacsonyabb pontszámot, amikor az oldalát 32 kilométeres sebességgel nekiütköztetik egy szilárd oszlopnak. A mellékelt videón 1:35-től kezdődik ez az akció, és meglepő, hogy a kisautó mennyire egyben marad az után is, hogy az első ajtó kilincsénél találkozik az oszloppal.

Ennél is durvább az úgynevezett side barrier teszt. Ekkor a bak (amelynek az eleje annyira puha, mintha egy másik autó karosszériája találná el a tesztautót), ötvennel rohan az álló kocsi oldalának. Ez a próba olyan jól sikerült, hogy az Euro NCAP maximális pontszámot adott az A1-nek.

dasblog.hu