Igazi Rockster élet

Nem, nem elírás!
Nem rockstar, hanem Rockster.

Korábban már beszámoltunk röviden arról, hogy miért is tesz nagyon jót a kutyák fogainak, ínyének a Dr Doggo kutyarágó.
Két hete csörgött a telefon és szóltak, hogy toljuk ki a ház elé a talicskát, mert az újabb adag kutyarágó mellé ezúttal konzerv is érkezett.

Amikor betoltuk az udvarba a szállítmányt, Szilvi és István (A Dr. Doggo fejlesztését vezető, illetve a forgalmazást irányító vállalkozás tulajdonosai) röviden ismertették a konzervvel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.
Beszéltünk az összetételről, az adagolásról, valamint arról is, hogy mire figyeljünk miután a kedvencek elkezdik rendszeresen fogyasztani a termékeket.

Igen, termékeket, ugyanis „kakasos-pulykás”, illetve „nyulas” konzervek érkeztek.
(További fő összetevőkkel is elérhetőek.)

Mivel több tálca kutyakonzerv landolt a szerkesztőségben és többünknek is vannak ebei, több blöki állt neki a többnapos tesztelésnek…

Az első próbára Mollika és Mirkó „áldozta fel magát”, így a velük szerzett több mint két hétnyi tapasztalatokat osztjuk most meg az olvasókkal.

Amikor Szilvi és István azt említette, hogy figyeljük majd a kutyák szőrét, kedvét energiáját, nem tudtuk pontosan, mire kell figyelnünk.

Mostanra azonban egyértelműen látszik a természetes alapanyagokat (húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket), vitaminokat, ásványi anyagokat tartalmazó konzervek hatása.

Először is kezdjük azzal, hogy Mirkó kutyus némi súlyfelesleggel bírt. Ez két hét alatt „ledobódott”.
(Ehhez persze kellett az is, hogy betartsuk a pontos adagolást, ami az Ő esetében egy picit kisebb adag napi kaját jelentett, mint az a konzerv adagolási táblázatában szerepel. Nem kell drasztikus fogyókúrára gondolni! Tényleg csak néhány grammal kapott kevesebbet.)

Folytassuk azzal, hogy mind Molli, mind Mirkó szőre selymesebb tapintású és szebb lett.
(A két kutya esetében a szőrhullás is csökkent – de ez ugye simán lehet annak is az oka, hogy már lecserélték a „nyári ruhára a szettet”.)

A két házőrző esetében a kedv nem sokat változott – elvégre eddig is jókedvűek voltak.
Talán annyi, hogy nyugodtabban, de mégis minden fontos zajra mozgásra figyelve alszanak – akár nappal is.

Az energiájukon is látható pozitív a változás!

Mollika a kis „tasmán ördög” képes addig pörögni, rohangálni, ugrálni, amíg mi ki nem fáradunk…

…Ezalatt Mirkó folyamatosan visszahordja, majd figyelve várja a neki eldobott labdákat/játékokat.
(Korábban hamarabb elfáradt és inkább lefeküdt…)

Mindezeken felül amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a két kutya már nem legel naphosszat (Korábban előfordult, gyakran, hogy a füvet rágták…), valamint a székletük is két hete ugyanolyan, normális állagú.
(Nincs hasmenés, nincs szorulás.)

Összességében azt kell mondjuk, hogy a közel két hétnyi tapasztalat alapján a kutyáknak egészen biztosan jót tesz a Rockster kutyakonzerv!

Ráadásul amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy a Dr Doggo kutyarágóhoz hasonlóan a blökik nevelésére is alkalmazható az étel.
Molli kutyusunk legalábbis két nap alatt megtanulta, hogy akkor érkezik a vacsora, ha szépen leül és megvárja, amíg azt nem mondjuk neki, hogy „tiéd”.
Mindezek mellett a két főszereplő megtanult egymás mellett is nyugodtan enni.
Még akkor sem rontanak rá a másik vacsorájára, ha esetleg hamarabb behabzsolták a maguk adagját, mint az.

Hamarosan arról is írunk majd, hogy a többi tesztelőnél mik a tapasztalatok!

Addig azonban ne felejtsük el Manci cicát sem, akivel szintén megkóstoltattuk a Rockstereket.
Be kell vallanunk, korábban már többször rácsodálkoztunk, hogy a cicus úgy csóválja a farkát, akár egy kutya…
A kutyakonzervvel kapcsolatban azt kell mondani, hogy „függővé vált” és – ha nem is követeli, de – nagyon szereti, ha Ő is kap egy csipetnyit a vacsorájához…