Elmaradt a drogteszt, halálos baleset lett a vége

flat black newspaper vector icon

Romániában rendőrök ellen indult fegyelmi eljárás egy bedrogozott sofőr okozta halálos baleset ügyében

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti:
    Romániában több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult egy bedrogozott sofőr által elkövetett, két fiatal halálát okozó baleset ügyében – közölte hétfőn a Konstanca megyei rendőrfőkapitány.

    Adrian Glugă a News.ro beszámolója szerint elmondta: egy rendőrtiszt és két rendőr ellen indult fegyelmi eljárás, miután kiderült, hogy pár órával a baleset előtt leállították a forgalomban a kaotikusan közlekedő 19 éves sofőrt, de nem végeztek rajta drogtesztet.


    A kábítószer hatása alatt álló fiatalember szombaton hajnalban fiatalok egy csoportjába hajtott gépkocsijával a népszerű tengerparti üdülőhely, Vama Veche közelében. A balesetben – mely nagy felháborodást váltott ki Romániában – egy 20 éves lány és egy 21 éves fiatalember meghalt, egy 18 éves és két 20 éves fiatal megsérült.


    A sofőr elmenekült a helyszínről, de pár órára ráelfogták. Szervezetében kokaint, amfetamint és metamfetamint is kimutattak. Gondatlanságból elkövetett emberölés, gondatlanságból elkövetett testi sértés és a baleset helyszínének elhagyása miatt indult eljárás ellene, vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték.


    Adrian Glugă rendőrfőkapitány hétfőn közölte: az ügyben három rendőr ellen indult fegyelmi eljárás, akik igazoltatták a fiatal sofőrt pár órával a baleset előtt. A hatóságok lakossági bejelentésre szálltak ki, miután valaki jelezte az 112-es sürgősségi hívószámon, hogy a fiatal férfi kaotikusan közlekedik.


    A közúti ellenőrzés során a rendőrök kábítószert találtak az autójában, és bekísérték a vama vechei rendőrőrsére, de csupán alkoholtesztet végeztek rajta, drogtesztet nem. A fegyelmi eljárás ennek okát vizsgálja.


    A román sajtó beszámolói szerint a fiatalember drogfüggő, többször is volt elvonókúrán. Pár hónappal korábban, májusban szerezte meg a járművezetői engedélyt.


    Romániában az elmúlt években vált általánossá, hogy az alkohol mellett kábítószerre is tesztelik a gépkocsivezetőket, mivel egyre gyakoribbak a drog hatása alatt okozott közúti balesetek.