Már zajlanak a doppingtesztek
Megkezdődtek a doppingellenőrzések
Négy nappal a budapesti világbajnokság rajtja előtt megkezdődtek a doppingellenőrzések, melyeket színmagyar csapat végez el.
“A feladat óriási, de ugyanannyira megtisztelő is” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője. “Azt a megbízatást kapta a csapat, hogy minden mintát vegyen le, és azokat nap mint nap biztonságosan juttassa el vizsgálatokat végző laborba, az eredmények kezelése ugyanakkor már az Athletics Integtity Unit (AIU) joga és feladata. Utóbbi egy önálló szervezeti egység, amit nem túlzás úgy említeni, mint a világ talán legnagyobb, legszigorúbb és legjobban megszervezett doppingellenes intézményét.”
Tiszeker Ágnes kiemelte, munkatársai kivétel nélkül magyarok, nem kérték más országok doppingellenes szervezeteinek segítségét, mert bíznak abban, hogy sok tapasztalattal és olyan nemzetközi versenyekkel a hátunk mögött, mint amilyen két, Budapesten megrendezett vizes világbajnokság volt, egyedül is megküzdenek a feladattal. A mintavételi csapat 94 fős, ebből 50 doppingellenőr, vérvételi szakember 12, doppingellenőri asszisztens 32, háttér adminisztrációt és vezénylést pedig egy 10 fős csapat végzi el. A munkát segíti 164 önkéntes is.
A MACS vezetője közölte, hogy a budapesti versenyen kívüli ellenőrzés kedden kezdődött el azok körében, akik már elfoglalták a szálláshelyüket.
“Ezek nem helyezéshez köthetők, hanem névre szólóak, úgynevezett célzott tesztek, amelyek a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Biológiai Útlevél Programjának részét képezik. A világbajnokságon 650 lesz a vérmintavételek, 500 pedig a vizeletmintavételek száma, utóbbiak elsősorban a versenyeket követően zajlanak majd, immár a helyezésekhez kapcsolódóan. Emellett rengeteg kiegészítő analízis is lesz az általános doppingellenőrzési profilon túl, sok-sok EPO-, növekedési hormon- és izotóparány mérés a szteroidokra, szóval minden, ami a doppingellenőrzés +étlapján+ ma megtalálható” – fejtette ki Tiszeker Ágnes, hozzátéve a mintákat naponta szállítják Ausztriába a seibersdorfi WADA akkreditált laboratóriumba.