E-bike Test & Show az Utazás kiállításon

Harminc ország száz kiállítója várja az érdeklődőket február 23-26. között a 45. Utazás kiállításon és az azzal egy időben rendezett 31. Budapest Boat Show-n a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban – ismertette a Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

    Tihanyi Klára elmondta: a rendezvény belföldi díszvendége a BalatonBike365, a külföldi díszvendég Madagaszkár, a kulturális pedig a Liget Budapest Projekt lesz.


    A kiállítás kiemelt témája a fenntartható turizmus. Ezért az idén az E-bike Test & Show rendezvény is várja az érdeklődőket, akik 3000 négyzetméteres tesztpályán próbálhatják ki az elektromos kerékpárokat.


    Tihanyi Klára az MTI kérdésére elmondta, az idén 25-30 ezer látogatóra számítanak, ez megegyezik a tavalyi számmal.


    Somogyi Orsolya Madagaszkár-szakértő arról beszélt, hogy Madagaszkár Nyugat-Európában jóval ismertebb, mint Kelet-Közép-Európában, illetve Magyarországon. Elmondta, hogy a világ egyik legnagyobb szigete 4000 kilométer hosszú tengerparttal rendelkezik, lakossága “az ázsiai és az afrikai kultúra mozaikja”. Tájékoztatása szerint problémamentesek az utazások Madagaszkárra, ugyanakkor a látogatóknak javasolta, hogy a sziget biztonságos felfedezése érdekében fogadjanak fel helyi kísérőt.


    Puczkó László a Liget Budapest képviseletében arról beszélt, hogy a Liget Budapest projekt már tízéves. A megvalósult fejlesztések rövid vagy akár hosszú távra is Budapestre vonzzák a külföldi és a belföldi vendégeket. A ligetplusz.hu oldalon lehet követni, hogy mi történik a Városligetben, ezen az oldalon találhatóak a programlehetőségek is – jelezte.


    Szegedi Andrea turisztikai szakértő elmondta: a kiállítás keretében az egészségturizmusról is tartanak konferenciát, ahol arról is képet adnak, hogy az egészségturizmusban és a fürdők életében hogyan jelenik meg a fenntarthatóság. Bemutatják majd a magyarországi és a külföldi jó gyakorlatokat is.


    A BalatonBike365 a helyszínen kiadott közlemény szerint teljes körű információt nyújt és szolgáltatásokat ajánl azok számára, akik a Balatont és környékét kerékpárral kívánják felfedezni. A standon lehetőség lesz megismerni a térséget behálózó kerékpáros útvonalakat és szolgáltatásokat.


    A Budapest Boat Show az idén 10 ezer négyzetméteren, 60 kiállítóval, csaknem 100 hajóval és 70 márkával várja a látogatókat. A lakókocsizás és lakóautózás legnagyobb magyarországi eseménye a Karaván Szalon, amely újra az Utazás kiállításon várja a látogatókat. Az eseményen 20 kiállító 45 járművel mutatkozik be.