Bumm! Budapesten rója a tesztköröket az egyik Tram-Train szerelvény

Azt már korábban tapasztaltuk, hogy a több, mint 70 milliárd forintba került Hódmezővásárhelyt és Szegedet összekötő vasútvillamos üzembe helyezését sürgető Lázár János csak diadaljeneltéseket posztol. A fideszes honatya arról már elfelejtkezett szólni milyen problémák vannak, a népies nevén öszvérnek hívott Tram-Trainnel.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) nem szokottt kesztyűs kézzel bánni az ellenzéki vezetésű önkormányzatok rosszul megtervezett közösségi közlekedési projektjeivel sem, a VEKE ugyanígy nem volt elnéző a Tram-Train-projekttel sem.

Az egyesület keddi posztjában megírta, hogy rendkívül elmérgesedett a viszony a tram-train miatt a gyártó Stadler és a vevő MÁV-Start, illetve a kormányzat között.

A helyzetet nagyjából úgy lehet összefoglalni, hogy a politika belenyúlt az engedélyeztetési folyamatba, hogy a választásokra megsürgesse az átadást, de a valóság meg a fizika beköszönt és igen súlyos presztízsveszteséget kell most már miatta elkönyvelni, ezt pedig a politika ki máson, a gyártón akarja leverni. Pedig eddig ez a gyártó és a kormányzat kifejezetten harmonikus viszonyban volt egymással.

A próbafutások során kiderült, hogy a jármű nagy sebességnél jelentősen kígyózik a pályán, ezért a hatóság 80 km/h-ban korlátozta a sebességét. Így viszont a 100 km/h-ra tervezett menetrend alapból >>>
Forrás: IHO.hu

Exkluzív DS7 Crossback E-Tense és G-Shock GMW-B5000RD-4ER podcast >>>