Áprilisban indulhat az “új öttusa” tesztelése

Az öttusa új számának megtalálására, kiválasztására életre hívott munkabizottság az április és május fordulóján Budapesten sorra kerülő világkupaverseny idején hozhatja meg az erre vonatkozó döntését.

    Gallai István, a hazai szövetség (MÖSZ) főtitkára az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi szövetség értesítése alapján elkészült menetrend szerint a UIPM február 15-ig gyűjti a javaslatokat, melyeket az erre a feladatra létrehozott testület ezt követően elemez, véleményez, illetve rangsorol. A UIPM ezután meghívja az első három helyre került sportág “releváns szervezeteit”, hogy a lehetőségekről egyeztessenek, majd a munkacsoport a tervek szerint a magyar fővárosban hozhatja meg a végső döntést. A tervek szerint május-júniusban kerül sor a versenyforma, illetve a tesztviadalok szabályainak kidolgozására, a tesztelés pedig júliustól következik szeptemberig. Ezután jelentést készít a munkabizottság a végrehajtó testületnek és a nemzeti szövetségeknek, végül októbertől decemberig tart majd a ratifikációs szakasz, melynek részeként a UIPM kongresszusa jóváhagyja a javaslatot, azután pedig benyújtja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB).


    A nemzetközi szövetség közgyűlése november 27-én hagyta helyben a végrehajtó bizottság november eleji döntését, mely szerint a lovas szám nélküli lebonyolításról szóló javaslatot nyújtanak be a NOB-nak a 2028-as, Los Angeles-i játékokra vonatkozóan. Az elképzelés indoklásaként azt hozta fel a UIPM vezetése, hogy változtatás nélkül veszélybe kerül a sportág ötkarikás jövője.


    A NOB végrehajtó bizottsága december 9-én arról döntött, hogy az öttusa – a súlyemeléssel és az ökölvívással együtt – nincs benne a 2028-as olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még visszakerülhet.


    A UIPM-nek 2022 végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia és bizonyítania azt, hogy a sportág biztonságos, mindenkinek hozzáférhető és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára.


    A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló sportág 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok programjában. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek -, de a sportágak sosem cserélődtek.