A magyarországi teszteket követően lép nemzetközi piacra a Supp.li

Elindította a kis- és közepes termelőket éttermekkel közvetlenül összekötő magyar Supp.li startup online piacterét. A cég 144 millió forintos befektetést kap a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől.

    A Supp.li az MTI-vel közölte: a piactérre különleges élelmiszerek termelői tölthetik fel friss és feldolgozott termékeiket, amelyeket éttermek és séfek megrendelhetnek. A platform fejlesztése mellett a Supp.li ellenőrzi a feltöltött élelmiszerek minőségét, és a teljes logisztika lebonyolítását is magára vállalja. A cég jelenleg Közép-Európában lát el éttermeket, hosszú távú célja pedig az éttermi-termelői ellátási lánc megreformálása egész Európában – írták.
 

   A vevői és eladói oldalról jelenleg mintegy 100 ügyféllel rendelkező cég 2016-ban indult, árbevétele az első évben 0 forint volt, 2018-ban 10 millió forint alatt alakult. Tájékoztatásuk szerint miközben a fejlesztők még az online felületen dolgoztak, az üzletfejlesztők az összes bécsi és berlini Michelin-csillagos éttermet végiglátogatták, így megrendelések is érkeztek világhíres séfektől.
 

   A kis- és közepes termelőket az új piacokra való belépésben és a disztribúcióban támogatják. Jelenlegi partnereik között ötcsillagos hotel, Michelin-csillagos séf és top éttermek is szerepelnek – idézte a közlemény Balog Zsolt ügyvezetőt.
  

  A cég jelenleg saját logisztikai rendszerét tökéletesíti Magyarországon, majd a magyarországi tesztelés után a Hiventures befektetéséből az osztrák és a német piacon fog növekedni. 
 

   Terveik szerint …