A bűvös-kocka is elbújhat a PowerCube Extended DE mellett

Az úgy történt, hogy Sulák István, újságíró barátunk rám írt a legnagyobb közösségi oldalon, hogy egy ismerőse érdekes hosszabbító megoldást kezdett forgalmazni és lenne-e kedvem kipróbálni a termékeket.

“Persze” – volt a rövid válasz és már meg is adta az elérhetőségemet…

Aztán nem sokkal később jött az üzenet, hogy pontosan miről is lenne szó és gyorsan le is beszéltünk egy találkát az ismerőssel.

Az első találkozásom a PowerTube termékekkel alig több, mint két hete történt.

Kaptam tesztre egy PowerCube Extended DE eszközt, ami egy igen érdekes kis kocka, amelyen a négy darab 220 voltos elosztó mellett két USB port is található, így azok segítségével közvetlenül a kis kockából tölthetjük okostelefonunkat, tabletünket, akciókameránkat, fitnesz termékünket, vagy esetleg VR-eszközünket, illetve minden olyan kütyüt, amik erre alkalmasak.

Na, jó, nem egy ilyen kockát kaptam, hanem kettőt.
Az egyik másfél méteres, míg a másik háromméteres kábellel van szerelve.
A másfél méteres változatot csatlakoztattam azonnal a falon található konnektorhoz és a dobozkát az asztal sarkára helyezve át is dugdostam >>>