A 2014-es tesztrepülést követően élesben is startolhat az óriás holdrakéta

Indulásra kész a NASA óriási holdrakétája

    Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a hétfő esti ellenőrző vizsgálat után bejelentette, hogy óriási holdrakétája készen áll a jövő hétfői kilövésre.

    A Space Launch System (SLS) elnevezésű rakéta szállítja az Orion nevű űrkapszulát, amely az Artemis-program első, legénység nélküli küldetésén megkerüli majd a Holdat.


    Az SLS a floridai Kennedy Űrközpontból indul útnak. A startra kétórás időablakot jelöltek ki, helyi idő szerint 8 óra 33 perctől kezdődően – írta kedden a BBC News.


    Az Orion útnak indulása fontos pillanat lesz a NASA számára, amely decemberben ünnepli az Apollo-17 holdraszállásának 50. évfordulóját. Ez volt az utolsó küldetés, amellyel amerikai űrhajósok jártak a Holdon.


    A NASA az Artemis-programmal ismét embert akar a Holdra juttatni, és egyúttal arra is készül, hogy akár már a 2030-as években a Marsra is űrhajósokat küldjön.


    Az SLS űrrakétát és az Orion űrkapszulát több mint egy évtizede fejlesztik. A költségek mindkét esetben több mint 20 milliárd dollárra (8254 milliárd forintra) rúgnak.


    Az Oriont egy kereskedelmi rakétával 2014-ben már kipróbálták egy tesztrepülésen, az Artemis-programban az SLS-rakétával azonban most indul útnak először. A rakétát az Orionnal a múlt héten szállították az indítóálláshoz.


    Charlie Blackwell-Thompson, az indításért felelős igazgató elmondta, hogy eddig 30 szimulációt végeztek el, és egész csapata felkészült az indulásra.


    A NASA szerint akár több százezren is nézhetik majd a kilövést a közeli tengerpartokon.


    A SLS a legerősebb űrrakéta, amely valaha is felszállt a Kennedyről: 39,1 meganewton (MN) tolóerővel indul el a rakétaállványról, vagyis hajtóművei a felszálláskor csaknem 60 Concorde szuperszonikus repülőgép teljesítményét érhetik el.


    Az Orion küldetése 42 napig tart majd. Várhatóan október 10-én érkezik vissza a Földre, a tervek szerint a Csendes-óceánban landol majd San Diego partvidéke közelében.