Nem beszélünk a levegőbe – Moza-Air 0513 teszt

Az elmúlt években már többször is írtunk arról, hogy szeretünk az emaki webáruház raktárába beszabadulni, mert folyamatosan kapunk olyankor valami igazán renek/érdekes dolgot.

Nos, így volt ez 2018. december elején is – amikor, többek között a Concept VV-5730 Violette Care hajszárító, vagy a Concept LO7025 gyümölcsprés, illetve a RK3170 vízmelegítő érkezett hozzánk próbára.

Ugyanekkor került kezembe – majd az éppen aktuális tesztautó csomagtartójába – egy kis „bőrönd”, benne egy klassz szerkezettel.

A bőröndöt csak hazaérve nyitottam, ki és bizony első ránézésre tartottam is egy kicsit a tartalmától – mivel sokkal, de sokkal bonyolultabbnak véltem a Moza-Air 0513 összeszerelését, mint az valójában abszolválható.

A Moza-Air beüzemelése azonban tényleg pofon egyszerű.
Természetesen tartozik az eszközhöz egy kezelési utasítás, amelyben ott van az útmutató is, az üzembe állításhoz, de tényleg annyira egyértelmű, hogy mit, mivel kell párosítani és mit, hogyan kell „behangolni”, hogy a füzetecske meglesésére semmi szükség nem volt.

Az első összeszerelést/beüzemelést követően tettem is vissza a gimballt a dobozába, mert nem volt idő élesben tesztelni – a további számtalan teszttermék miatt.
Ráadásul, egyedül úgysem tudtam volna bemutatni a Moza-Air és a hozzá tartozó applikáció működését, így karácsony másnapjáig vártam ezzel.
Akkor, fiaimmal „demonstráltuk” egy (két) gyors videóban, miként is működik a gimball és az app.

Maga az alkalmazás egyébként nagyon jól átlátható!
Segítségével a kamerát forgathatjuk, de akár dönthetjük is, valamint a felvétel, vagy a timelapse funkciót is kapcsolhatjuk a fényképezőnkön.

Tehát, az appnak köszönhetően nem kell feltétlenül kézben tartani a Moza Airt, illtve rém egyszerűen megoldható, hogy az egyik ember a gimballal sétál, míg a másik a mobilján/táblagépén keresztül forgatja abba az irányba a kamerát, amerre a rögzíteni kívánt tárgy/ember található.

Az applikáció mellett akár egy távirányító segítségével is kezelhetjük a Moza-Air 0513 gimballt, ám ez nem része az „alapcsomagnak”, így azt mi ezúttal nem próbáltuk.
(Lentebb olvasható a kicsit részletesebb „hivatalos” leírás is a kiegészítőről.)

Ötletes – és hasznos -, hogy a 3 darab 26350 Li-Ion akkumulátor töltésére szolgáló kiegészítő USB csatlakozást kapott, mert így akár egy powerbank segítségével is elléthatjuk energiával az aksikat.
Ennek köszönhetően, külső helyszínen is viszonylag gyorsan tölthetjük azokat.

Hát – így elsőre (és másodikra) – ennyi jutott eszembe a Mozza-Air gimballról.
Az eszközről az alábbiakban még olvashattoik, illetve további videókat, fotókat láthattok.

A Moza-Air 0513 rövid, „hivatalos” ismertetése:

A Moza-Air egy 2,5 kg-ig terhelhető 3-tengelyes Gimbal kamera stabilizátor DSLR és MILC kamerákhoz. A gimbal a tartozék kofferben elfér az összes tartozékával és kiegészítőjével együtt. Vezérelhető a beépített markolaton található joystick vezérlővel, okostelefonos applikációval, vagy a külön megvásárolható vezeték nélküli, rendkívül kifinomult joystick-os távirányítóval. Bár a Moza-Air 0513 2,5 kg-os terhelhetőségével és kiváló műszaki jellemzőivel, kifinomult mozgásával önmagában is kiemelkedik a kedvező árú gimbalok közül, igazi különlegességét mégis a távvezérlő adja, ezért erről is közlünk néhány részletet.

Az opcionális távirányítóban (az OLED kijelző, felvétel indító, sebesség- és mód-váltó gombok mellett) van egy beépített gyro-szenzor, amelynek köszönhetően a megfelelő módba (Motion Control) kapcsolva, a gimbal képes a Pan és Tilt tengelyre leutánozni (klónozni) a távvezérlő elfordulását (lásd lentebb a videót). Magyarán, ha billentjük a távvezérlőt, billen az ekkor már Remote Head-ként használt gimbalon lévő kamera is, ha vízszintesen elfordítjuk az RC-t, svenkkel a kamera is. A késlekedés a két eszköz mozgása között mindössze néhány tized másodperc (ez kis gyakorlattal könnyedén előre kalkulálható) és a mozgás tökéletesen lágy, finoman gyorsuló és finoman lassuló (ellentétben a legtöbb beépített gimbal-joystick vezérlés konstans, „meglóduló” sebességével).

Moza-Air vezeték nélküli irányítása:

  • Támogatott kamerák:
  • Szinte az összes DSLR és MILC kamera néhány száz grammtól 2,5 kg-ig, pl:
  • Canon: Rebel T6i, 5D Mark IV, 5D Mark III, 5D Mark II, 6D, 60D, 7D, 70D, 80D, Nikon: D800, 
  • Panasonic: Lumix GH5, Lumix GH4, Lumix GH3, stb
  • Sony: a7s, a7sII, a7R, a7RII, A6000, A6300, a99, stb
  • Blackmagic Design: BMPCC, BMCC, Fujifilm: X-T2, X-T20, X-Pro2,  Leica: M10, stb

Moza-Air 0513 gimbal opcionális távvezérlővel:

Specifikációk:

  • Max. terhelhetőség: 2,5 kg
  • Gimbal súly: 2,4 kg
  • Gimbal Méretek: 90 * 88 * 294
  • Működési hőmérséklet: -5 ℃ ~ 55 ℃
  • Bluetooth: BLUETOOTH 4.0
    * Bluetooth vezérlési tartomány: 5m
    * Vezérlő interfész: 2.4G
  • Kamera kompatibilitás: DSLR, MIL
    * Canon: Rebel T6i, 5D Mark IV, 5D Mark III, 5D Mark II, 6D, 60D, 7D, 70D
    * Nikon:D800 
    * Panasonic: Lumix GH5, Lumix GH4, Lumix GH3
    * Sony: a7S, a7SII, a7R, a7RII, A6000, A6300, a99
    * Blackmagic Design: BMPCC, BMCC
    * Fujifilm: X-T2, X-T20, X-Pro2
    * Leica: M10
  • Start / Stop felvételi vezérlés: támogatott kamerák: Canon 5DII / 5DIII / 6D / 60D / 7D / 70D, Sony a7S / a7SII / a7R / a7RII, Panasonic GH4 / GH3, BMPCC / BMCC / BMPC
  • Fókuszvezérlés: támogatott kamerák és objektívek: Canon 5DII / 5DIII / 6D / 60D / 7D / 70D (több kamerát és objektívet támogat firmware frissítéssel)
  • Aperture Control: elérhető lesz a firmware frissítéssel
  • 3 felhasználói mód: (Follow Pan, Follow Pan+Tilt, Lock)
  • MOZA Assistant App: áttekinthető, gyorsan paraméterezhető Time-lapse videó készítés
  • stabilizálási, működési paraméterek egyszerű beállítása
  • kalibrálás
  • működési mód egyszerű választása
  • 360°-os elfordulás az összes tengelyre
    Fordulási tengely: ± 360 ° folyamatosan
    * Dőlésszög: ± 360 ° folyamatosan
    * Görgős tengely: ± 360 ° folyamatosan
    * Szög rezgési tartomány: 0,02 °
  • 4-8 óra üzemidő
  • 3 db 26350 Li-Ion akkumulátorról üzemel
    * Modell: 26350
    * Kapacitás: 2000mAh
    * Akkumulátor élettartama:> 8 óra
    * Feszültség: 3.7V
    * Működési hőmérséklet: 0 ~ 40 ℃
  • Felszerelhető slider-re, jib-re, crane-re, stb. a markolat alján található 1/4″-os menettel (OPCIONÁLIS – a csomag nem tartalmazza!!!)
  • Vezeték nélküli Thumb Controller. Csúcsminőségű Remote Control Joystick (opcionális), OLED kijelzővel és beépített gyro szenzorral: Kiválóan használható remote head-ként, jib-en, slideren, boom-on, stb. a külön megvásárolható távvezérlő/joystick (OPCIONÁLIS – a csomag nem tartalmazza!!!)
    * Súly: 100g
    * Akkumulátor kapacitás: 600mAh
    * Akkumulátor feszültség: 3.7V
    * Munkaáram: 50mA
    * Zárt áram: 10mA
    * Készenléti idő: 24 óra
    * Vezeték nélküli típus: 2.4G
    * Érvényes tartomány: 50m
    * Töltés feszültség. 5V
    * Elegendő töltési idő: 2 óra
  • USB csatlakozás: bemenet: Micro USB
    Kimenet: Mini 10PIN
  • CAN: Általános CAN protokoll

KÖVESSETEK BENNÜNKET AZ ALÁBBI FELÜLETEKEN, IRATKOZZATOK FEL CSATORNÁINKRA ÉS JANUÁR HARMADIKÁN MEGTUDHATJÁTOK HOGYAN TESZTELHETTEK VELÜNK!!!

http://tesztalelkemindennek.hu/2018/12/31/a-horvat-futballbajnoksagban-elesben-is-tesztelik-a-videobirot/