A horvát futballbajnokságban élesben is tesztelik a videobírót

A következő idénytől a horvát labdarúgó-bajnokságban is alkalmazzák a videobíró-technológiát (VAR).     A 24sata című zágrábi napilap hétfői beszámolója szerint a rendszer kiépítésének költsége másfél millió dollár, ennek nyolcvan százalékát a nemzetközi (FIFA), a többit pedig a horvát szövetség (HNS) fedezi. A kluboknak – amelyek kivétel nélkül beleegyeztek a technológia használatába – nem kell hozzájárulniuk az összeghez, csupán helyet kell biztosítaniuk a stadionokban a VAR-szobának.     A videobírót a következő szezontól minden bajnoki meccsen használják majd, a tesztelésére pedig már a mostani idényben sor kerülhet. A játékvezetők oktatása januárban kezdődik.     A Bajnokok Ligájában…

tovább

Paleo? Vega? Vegán? Mindenmentes? Organikus? Szuvidált? Mindenevő? Kamu, mind – derült ki a tesztekből!

Nem létezik egyetlen optimális emberi étrend sem     Nincs egyetlen optimális emberi étrend sem egy új kutatás szerint, amely mai vadászó-gyűjtögető közösségek étkezését vizsgálta, akik teljesen eltérő táplálékaik ellenére kitűnő emésztésnek örvendtek.     A táplálkozási szakértők régóta vitatkoznak azon, hogy létezik-e az emberi evolúció során kialakult optimális étrend – írta a The New York Times online kiadása.     Az Obesity Revierws című szaklapban megjelent tanulmány készítői több száz az ősi társadalmakhoz hasonlóan élő, mai vadászó-gyűjtögető csoport ételeit, szokásait, testmozgásának mennyiségét kutatta.     Azt találták, hogy minden csoport tagjainak kitűnő az emésztése, noha igen változatosak…

tovább

Ritka, ódon skót viszkik buktak meg a teszten

Hamisítvány a ritka, ódon skót viszkik több mint harmada! Hamisítványnak bizonyult a ritka, ódon skót viszkik több mint egyharmada egy tudományos vizsgálat során – adta hírül a BBC honlapja csütörtökön.     Ötvenöt palack ritka skót viszkiből 21 vagy hamisítvány volt, vagy nem abban az évben párolták, amelyet a címke állított.     A vizsgálatot a Skót Egyetemek East Kilbride-i Környezettudományi Kutatóközpontjában (SUERC) végezték a radiokarbonos kormeghatározás továbbfejlesztett technológiájával.     Minden palackban megmérték a szén egy radioaktív izotópjának koncentrációját, hogy megállapítsák az ital korát.     A mintákat a Rare Whisky 101 (RW101) nevű cég küldte el…

tovább

Harminchárom kukorica hibrid vett részt a GOSZ-VSZT-NAK fajtakísérletében

Idén már a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) és a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) a kukorica posztregisztrációs fajtakísérleteket. „A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Gabonatermesztők Országos Szövetségével megvalósított kísérlet célja továbbra is ugyanaz: az objektív eredmények birtokában a gazdálkodók kipróbált, megfelelő mennyiség és ismert minőség elérésére képes növényfajták közül választhassanak”, ismertette Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A szakmai felügyeletet ebben az évben is a Fajtakísérleti Innovációs Tanács (FIT) biztosította. A kilenctagú testületben a gazdálkodók,…

tovább

Húsz virsliből három csúnyán megbukott a teszten

A közelgő szilveszterre tekintettel húszféle virslit vizsgált meg az ITM akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma, három termék gyártóját megbírságolták.     Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtöki közleménye szerint az ellenőrzés a fehérje-, a zsír-, a nedvesség- és a sótartalmat vizsgálta.     Az egyik termék zsírtartalma az előírt határértéket, egy másiké pedig a csomagolásán feltüntetett értéket haladta meg. A harmadiknál a termék fehérjetartalma nem érte el a Magyar Élelmiszerkönyvben előírt szintet – írták.     A vizsgált termékek adatainak összesítése a kormany.hu honlapon, az ITM oldalán keresztül érhető el. KÖVESS BENNÜNKET AZ ALÁBBI FELÜLETEKEN…

tovább

Jól szerepeltek az édes fehér pezsgők a teszten

Az év végéhez közeledve ezúttal egy igazi ünnepi termékkört, az édes fehér pezsgőket vizsgálta Szupermenta programjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szakemberek 32 különböző alkoholos italt ellenőriztek. Laboratóriumban vizsgálták – többek között – a pezsgők alkohol-, cukor- és savtartalmát, széndioxid-tartalmát, valamint ellenőrizték azok jelölését is. Élelmiszerbiztonsági szempontból minden termék megfelelt a jogszabályi előírásoknak, jelölési hiba miatt azonban egy esetben intézkedni kellett. Nyolc nagyobb hazai üzletlánc polcairól összesen 32 féle pezsgőt ellenőriztek a Szupermenta termékteszt programban a Nébih szakemberei. A pezsgők 7 és 12% közötti tényleges alkoholtartalommal, valamint a „doux”,…

tovább

A róka ravasz állat és nem ért a postázáshoz

A róka ravasz állat – tudtuk meg már egészen fiatalon a különböző mesékből. Ezt a tényt az elmúlt hetekben a “fokszpost” is megerősítette, miután facebook oldalán különböző önfényező posztokban vezette meg az emberek egy részét. Sajnos, az is bebizonyosodott, hogy egy róka nem ért a postázáshoz! Bebizonyosodott, miután az ünnepek előtti időszakban a cég “nagy csomagküldő rendszere” teljesen összeomlott. NEM! Azt nem állítjuk, hogy csak a FoxPost rendszere nem bírta a karácsony előtti terhelést! Azt azonban bátran állítjuk, hogy csak ennek a vállalkozásnak a callcentere, ügyfélkezelése, e-mail kommunikációja nem működött!…

tovább

A Bugatti Chiron vadonatúj titán féknyergét így tesztelték (Videó)

Titánból készült egy vadonatúj féknyereg a Chiron szupersportautó számára. Miután a gép végsebessége 402 km/óra körül mozog és minden alkatrészének bírnia kell a rá rótt megterhelést. Ennek biztosítása érdekében a jármű minden alkatrészét erőteljesen kell tesztelni, szélsőséges körülmények között, messze meghaladva azt, amit a hétköznapi autóknak el kell viselniük. A féknyereg közelmúltbeli vizsgálata során Bugatti egy gépre szerelte azt, hogy annak segítségével utánozza és elemezze a 373 km/óra sebességű Chiron fékhatását és a féknyeregre gyakorolt erőket. A lentebb megosztott videóban jól látszik, hogy amíg a féktárcsa narancssárgán izzik (mivel meghaladja…

tovább

Az MNB lehetőséget teremt új digitális pénzügyi szolgáltatások tesztelésére

A Magyar Nemzeti Bank új rendelete révén a pénzügyi technológiai (fintech) újításokkal jelentkező bankok, biztosítók, tőkepiaci vagy pénztári intézmények, pénzügyi vállalkozások 2019 elejétől felügyelt tesztkörnyezetben időlegesen felmentést kaphatnak bizonyos MNB előírások alól. Így az új digitális pénzügyi megoldások gyorsabban jelenhetnek meg itthon – nyilatkozta Windisch László, a jegybank alelnöke az MTI-nek.     Az MNB friss rendelete szerint az innovációs pénzügyi tesztkörnyezetben (ipt) azok a pénzügyi intézmények kérhetik a mentesítést, amelyek a jelenlegi jegybanki szabályozási keretrendszeren túlmutató, innovatív pénzügyi megoldásokat vezetnének be – mondta Windisch László. Hozzátette: az MNB olyan új fintech megoldások gyorsabb…

tovább

Sima ügy – Sencor SSI 8710VT gőzölő vasaló teszt

“Sima ügy?!” – Micsoda!? – Hogy egy Sencor vasaló érkezett tesztre az One on One kommunikációtól és azt se tudom, hol kell bekapcsolni? 😮 Na, jó!Ez nem lehet akadály! 🙂 A Sencor SES 8020NP automata kávéfőzővel együtt érkezett próbára a Sencor SSI 8710VT gőzölő vasaló. Azt nem állíthatom, hogy soha nem vasaltam még, az viszont biztos, hogy az évi egy alkalomnyi átlag sem jönne ki, ha összeszámolnám, hányszor fordult elő velem korábban, hogy használtam volna ilyen eszközt. Pontosabban, ilyet ráadásul még egyetlen egyszer sem.A korábbi hagyományos vasalót egy-egy alkalommal már…

tovább

Dús hajába tép a szél – Concept VV-5730 Violette Care teszt (Exkluzív videóval)

Kedves Emberek! Én, tényleg mindent megpróbáltam, ám nem biztos, hogy én vagyok a tökéletes tesztalany a Concept VV-5730 Violette Care hajszárító próbájára. 😀 Még szerencse, hogy párom reggelente szokta megmosni a haját és rendszeresen hajszárító segítségével lövi be a séróját.Be kell vallanom, nem nagyon szoktam foglalkozni azzal, hogy mikor, hány perc alatt készül el a frizura… Amikor az emaki raktárába “beszabadulva” kiválasztottam a Concept VV-5730 készüléket is, csak arra gondoltam, jól lesz, ez Edikémnek. Aztán, miután hazaértem a fél autónyi tesztcuccal, a hajszárítót betettem a fürdőszobába, hogy szem előtt legyen.Másnap…

tovább

Robotizált Vesta – Szűzeknek nem ajánljuk!

Korábban már járt nálunk néhány Vesta modell, amelyekről születtek is tesztek itt az oldalunkon és az Egyszer már láttam autót honlapon. Idén ősszel a Vesta Cross, majd a robotizált szedán Lada Vesta látogatott el egykori munkatársunkhoz, aki azonban újra elfelejtette megírni tapasztalatait, vagy megosztani fotóit… 🙁 Szerencsére a robotizált váltóval szerelt modellbe egy hosszabb út erejéig én is belehuppantam (a Cross-ba csak néhány kilométert tettem), így most meg is oszthatom tapasztalataimat. Ahogy azt fentebb már említettem, volt már korábbi tapasztalat a modellről.Sőt, versben is megénekeltük élményeinket. 😀 Az biztos, hogy…

tovább

Kihagyhatatlan! Casio GR-B100-1A3 teszt

Itt a karácsony előtti nagy hajrában mára is jutott egy óra. Ezúttal a Casio GR-B100-1A3 modellé a főszerep. Ilyenkor szokott köüvetkezni a sztori, hogy miként is jutottunk a tesztórához.Most azonban nem untatjuk ezzel a kedves olvasót, mert “csak” annyi történt, hogy a Casio G-Shock GBA 800-2A órához hasonlóan ez az időmérő is az One on One kommunikációnál tett látogatásunkkor került a táskába, majd nem sokkal később a csuklóra. Most jöjjön inkább itt, a cikk elején egy videó! Majd néhány kép…. Hogy a fontosabb paraméterek (Amelyeketek részletezünk is) után… Paraméterek: *…

tovább

Majdnem Porsche teszt

Néhány hete az Egyszer már láttam autót, illetve a Trollverda facebook oldalain már megosztottuk a nagyérdeművel, hogy érkezett a Teszt a lelke mindennek csapatához egy Porsche Design által fémjelzett, LaCie külső tároló. A 320 g gram súlyú és 18 x 12 x 3.7 (hosszúság x szélesség x magasség) centiméteres méretekkel bíró, elegáns külső adattárolót nem véletlenül nevezi “desktop drive”-nak a gyártó, ugyanis ezekkel a paraméterekkel nem igazán nevezhető hordozhatónak. A szálcsiszolt, ezüstösfém burkolat tényleg nagyon elegáns, ám ettől még nem fogunk elájulni.(Ráadásul, ha csak ennyit tudnak a Porsche dizájnerei, akkor…

tovább

Legyenek az ADATAink hordozva is biztonsagban – HD330-2T teszt

Azok, akik követnek bennünket az instagram, vagy a facebook oldalainkon is, már láthatték, hogy az ADATA különböző termékei is ellátogatnak a Teszt a lelke mindennek csapatához, próbára. A főszereplő ezúttal az ADATA HD330-2T külső merevlemez, amely ütés-, csepp-, és porálló kivitelben érhető el. A HD330-as sorozatról annyit kell tudni, hogy 1-, 2-, 4-, és 5 “terrás” kapacitásban, illetve több színben érhető el. Ütésálló:A nagy sűrűségű szilikon réteg megvédi a külső merevlemezt – és a tárolt adatainkat – az esetleges ütődések során.Akkor sem kell nagyon kétségbe esnünk, ha esetleg kihullik a…

tovább

Gyümölcslét, de gyorsan – Concept LO7025 teszt (Nem kis bakival)

“Asszem”, említettem már, hogy december elején beszabadultam az emaki raktárába és egy remek Suzuki Vitara csomagtartóját telepakoltam különböző Concept kütyükkel. Amennyiben nem említettem volna, akkor most ezt is megtudtátok. 😀 A napokban bemutatott vízmelegítő után legyen most a főszerep a gyümölcsprésé. Az LO7025 gyümölcsprésé, ami nem a hagyományos prés, vagy centrifuga elvén működik. A Concept LO7025 belsejében egy “forgókéses szita” dolgozik és azon áthaladva lesz a gyümölcs “kifacsarva”. Ez a megoldás számomra új volt. Akárcsak a préseléskor a gyümölcslé kifolyása is.Erről az alábbi videóban láthattok részleteket – és nem kis…

tovább

Feltűnő jelenség – Így kezdődőtt a Casio G-Shock GA-700BR-1A teszt

Korábbi, órás szösszeneteinkben már olvashattatok arrol, hogy a G-Shock, Baby-G, Protrek, vagy épp’ az Edifice modellek többségét az One on One ügynökségtől szoktuk elhozni néhány hétre tesztelni. Mai főszereplőnk azonban nem így került a csüklómra. A Set-Comp facebook oldalán jelent meg a héten egy poszt, amelyben arról számoltak be, hogy a világon összesen 350 darabban gyártott és Magyarországra mindössze egyetlen példány érkezett a  GWF-D1000B-1LTD modellből, ami a Ferenc kőrúton található “ékszerdobozban” érhető el. Mivel másnap nem sokkal távolabb voltam hivatalos egy sajtóeseményre, gondoltam meglesem én ezt a kis koffert és…

tovább

Kávét, reggel, délben, este – Teszteltük a Sencor SES8020NP automata kávéfőzőt

Az úgy volt, hogy ismét az One on One Kommunikációtól érkezett egy üzenet, melyben értesítettek, hogy érkezett egy kávéfőző tesztelésre a Sencortól. Naná, hogy azonnal autóba pattantam és szaladtam is a készülékért. (Nem egészen így volt, mert épp autót csréltem, igazából – csak így jobban hangzik.) A Sencor SES8020NP automata kávéfőzőről korábban nem is hallottam, de kényelmesen elfért a Suzuki S-Cross csomagterében, majd a különböző teszttermékek tárolására használt szobában. Mondjuk, utóbbiban nem pihenhetett sokat, hisz’ másnap már ki is csomagoltam… Hogy azután elkészítsem az első kávét. Első próbálkozásom azonban valóságos…

tovább

Lépd át! GBA 800-2A teszt

Az úgy szokott lenni, hogy a Fast Hungary csapatából, a Casio órákért felelős kollégák minden ősszel és tavasszal rendeznek egy bemutatót az óraforgalmazóknak. Idén ősszel a Fradi-pálya egyik különterme adott otthont a rendezvénynek, amelyen számos aktuális újdonság megnézhető, megtapintható is volt. Az egyik ilyen friss modell a GBA-800-as sorozat volt, amely – a megszokottaktól eltérő, “harsány” színekkel is jelentkezett. De az óra nem ezért keltette fel figyelmemet már akkor!Sokkal inkább azért lettem szerelmese már az első találkozáskor a modellnek, mert a más modellekből már megismert (és megszeretett) automatikus LED-LIGHT háttérvilágítás,…

tovább