Az úgy kezdődött, hogy a Kingston SD és CF memóriakártyáit már hosszú évekkel ezelőtt megismertem, ugyanis korában is kaptam egy-egy 32, illetve 16 gigás kis adattárolót hosszútávú tesztre.
A korábbi kártyák is éppen a fesztiválszezon közepén érkeztek és akkoriban jött velük egy remek kártyaolvasó is – amit azóta is rendszeresen használok.
Ráadásul, anno a 32 gigás CF kártyát azonnal sikerült egy olyan tesztnek alávetnem, amire nem készültem és a végeredmény ellenére senkinek nem is ajánlom, hogy hasonló próbának tegyen ki bármilyen memóriakártyát, adathordozót.
Történt, hogy a Volt Fesztivál, Balaton Sound, Hegyalja Fesztivál “turné” végén hazaérve a rövidnadrágom oldalzsebében felejtettem a 32 gigás CF eszközt és az bizony a ruháimmal együtt végigment egy teljes mosási programon.
Azt, hogy a memóriakártya is ki lett mosva csak akkor vettük észre, amikor a ruhák a szárítóra lettek teregetve.
Első gondolatom természetesen az volt, hogy mekkora nagy barom vagyok és az adattároló tuti, hogy kuka.
Aztán arra gondoltam, mi lenne, ha hagynám kiszáradni a kis kártyát és megnézném, használható-e még bármire.
A CF-kártya tehát szépen ki lett téve a terasz kő könyöklőjére és ott élvezte a nyári napsütést több órán át. Mindezt úgy, hogy a csatlakozáshoz szükséges kis lukacskákat süsse a nap.
Néhány óra elteltével megnéztem, mi lett a mosás, majd a szárítás eredménye és a géphez csatlakoztatott kártyaolvasóba helyezve majd leesett az állam.
Nemhogy felismerte a számítógép a kártyát, de azon minden egyes file sértetlenül volt elérhető.
Bevallom, ha nem velem történik, tuti nem hiszem el, hogy ilyen megtörténhet!
Szóval, ilyen tapasztalattal kezdtem a Kingstonnal közös pályafutásom.
A memóriakártya hosszú éveken át lehetett biztos társam.
Idén, az elmúlt évek után végre új kihívással álhattam szembe a Volt, a Balaton Sound és a Sziget Fesztiválokon.
Sopronban és Zamárdiban még egyedül dolgoztam a színpadi átszerelések és a színpadtechnika építésének, bontásának megörökítésén, ám a Szigeten már öten fotóztunk, forgattunk >>>
