Újra, és újra csak o-Óó-o, Afrika!
Korábban már elsütöttem az „o-Óó-o, Afrika!” címet.
Mondhatnátok, hogy ennél lehetnék azért egy kicsit kreatívabb is, de egyszerűen nem lehet mit tenni, ha az ember egy Africa Twin nyergébe pattan.
Főleg akkor nem, ha egymás utáni hetekben nézheti meg az idei Africa Twin Adventure Sports, valamint a „sima” Africa modellt.
Tehát, „újra, és újra csak o-Óó-o, Afrika!”
Korábbi cikkemben lelőttem már a Toto és a KFT együttesek Africa című nótáit, de előbbit például nem az eredeti előadóval.
Kezdődjön hát most ezzel a beszámoló.
Kezdődjön ezzel, mert egyrészt még nem volt, másrészt meg az Africa Twinről nekem mindig olyan vidám hangulatom lesz, mint amit Totóék dala áraszt – zeneileg, számomra.
Minden bizonnyal nem véletlen, hogy rengeteg, jobbnál jobb feldolgozás született a dalról…
Az Africa Twinnél a gyártó azt az elvet követi, hogy rendszeresen, kisebb-nagyobb fejlesztéseket, változtatásokat jelentetnek meg.
Nos, az Africa Twin számomra (minden bizonnyal több más ember számára is) az etalont jelenti a kategóriájában.
Lehetne most a konkurencia modelljeit itt felsorolni, de egyrészt nem próbáltam még azokat, másrészt biztosan nem véletlen az sem, hogy az Africa azért nem olyan ritka masina a hazai utakon, földutakon.
Az idei modellek sorában (egyébként úgy a motortesztek sorában is) elsőként az Africa Twin Adventure Sports modellt hozhattam el.
Ráadásul abban a csodálatos kék-vörös-fehér színben…
Amikor a Honda Szallerbeck kereskedésben átvettem a gépet, az tűnt fel elsőnek, hogy talán egy picit alacsonyabb, mint a korábbi.
Beröffentettem a motort, mialatt melegedett, szépen felöltöztem (térdvédők, motoroskabát, bukósisak – a kesztyű ekkor még a kabát zsebében, és a sisak állrésze/rostélya felnyitva), majd felpattantam a motorra.
Természetesen azonnal elkezdtem játszani a vezetési módok kiválasztásával – elvégre Matyi (Ő adja ki, veszi vissza, készíti fel a Honda tesztmotorokat az újságíróknak) is arra hívta fel a figyelmem, hogy érdemes lesz majd a lehetőségek között váltogatni.
Végigpörgettem a rendelkezésre álló módokon (TOUR, URBAN, GRAVEL, OFF-ROAD, USER1, USER2), és mivel az Üllői út végén indultam az M0-ás irányába, az OFF-ROAD-ot választottam – ugyanis rettenetesen hullámos, egyenletlen az út a vasúti átjáróig.
Bukó, kesztyű fel, kitámasztó a helyére, „D” gombocska megnyomva, GYERÜNK!
Szépen lassan elindulva újra azt a stabilitást, biztonságot éreztem, amit már korábban is tapasztaltam az Africa Twineken „lovagolva”.
Alacsonyabb sebességnél, már-már szinte álló helyzetben is nyugodtan maradhat a lábunk a helyén, mert nem akar felborulni a vas.
Kikanyarodtam hát az Üllőire és az első gyorsításnál azt éreztem, hogy „úúúúbszdmg”!
Olyan erő remeg az ember segge alatt a combjai között, hogy úgy érzed, ezzel akár a kertet is fel tudnád rotakapálni.
(Csak megjegyzés, épp azt a bizonyos régi rotációs kapát is teszteljük…)
A ferihegyi repülőtér felé haladva, az út „kisimulásakor átváltottam TOUR módba és a 4-esen, majd a 0-áson is úgy haladtam.
Az Africa Twin stabilitása magasabb sebességnél (100-115) sem változott.
Az automata váltó nagyon pontosan, szinte észrevétlenül pakolgatja felfelé a fokozatokat.
Ha az ember lassít, akkor kicsit észrevehető, ahogy alacsonyabb fokozatokba kapcsol a váltó – de egyáltalán nem zavaró.
Azt ugye ki sem kellene emelni, hogy mi magunk is tudjuk szabályozni, hogy melyik fokozatban szeretnénk gurulni. Ez akkor lehet nagyon hasznos, ha például motorféket szeretnénk használni. Mert abban az esetben, amikor mi választjuk meg a sebességi fokozatot, nem vált el a gép picit magasabb fordulatnál sem.
A CIKKNEK MÉG NINCS VÉGE!
LAPOZZ A KÖVETKEZŐ OLDALRA!
