Több mint mérleg

Ellátogatott hozzánk egy okosmérleg.

Oké, de, mitől is lesz intelligens egy mérleg? – kérdezhetitek ismét teljesen jogosan.

Nos, a Nokia Body Cardio egy olyan szerkezet/kütyü, amely a súly mellett teljes testösszetételt is mér.
Szív egészséget és testösszetételt figyelő mérleg, Wi-Fi csatlakozással

Be kell vallanom, amikor először kicsomagoltam a dobozából, arra gondoltam, én erre tuti nem állok rá, hisz a 100 pluszos súlyomat biztosan nem bírja el a “vékony üveglap”.

Aztán elolvastam a specifikációkat és amikor láttam, hogy 180 kilóig terhelhető, már ugrottam is rá.

Ilyenkor kell idebiggyeszteni, hogy miután tesztkészülékről van szó, zokniban álltam a mérlegre. A valóság azonban annyi, hogy nem akartam, hogy lássátok a csámpás lábujjaimat 😀

A mérleg természetesen tette a dolgát a és a súlymérés mellett megpróbálta a többi feladatát is elvégezni, ám az adatok így nem lehettek pontosak.

Elkészült az első fotó, kezdjük egy kicsit komolyabban is azt a tesztet!

Applikáció (Android, iOS) letölt, a mérleg mellett a – fentebbi facebook posztban is látható – hőmérő és a vérnyomásmérő is beüzemelve – a kamera még pihen.
Újra ráállok a mérlegre – ezúttal már zokni nélkül (Fotót nem publikálok, mert a lábfetisiszta nőihölgyek alalélnának a gyönyörtől!) -, súlyt pillanatok alatt kimutatja, majd elkezd számolgatni.
A számolás nem tart egy percig sem, az adatok megjelennek a mérleg kijelzőjén és a telefonra letöltött applikációban is.

De, milyen adatok is jelennek meg? – kérdezitek ismét teljesen jogosan

Súly, BMI (testtömegindex), teljes testzsír és víz százaléktartalom plusz izomzat és a csontozat tömeg.

Az adatokat az applikáció el is tárolja, így folyamatosan figyelhetjük állapotunkat.

És, megint arra a fentebb beillesztett facebook posztra kell utalni.
Ha a mérleget, a hőmérőt és a vérnyomásmérőt közösen használjuk, tényleg minden – az otthonunkban mérhető -, az egészségünkkel kapcsolatos adatot nyomon követhetünk, tárolhatunk.
Ráadásul, ha mindezekhez még beszerzünk egy Nokia okosórát is, akkor az aktivitási adatok alapján még pontosabb képet kaphatunk testünk állapotáról!

Oké, de mi van a család többi tagjával? – kérdezitek ismét teljesen jogosan.

Nos, a Nokia Body Cardio okosmérleg akár 8 ember adatainak tárolására képes.
A felhasználókat automatikusan felismeri, a mért adatokat az Ő Health Mate-profiljukba tárolja.
A Baby Mode üzemmódba állítva pedig még a legapróbb családtagok súlyát is képes pontosan megmérni

És ez, még nem minden!

A mérleget a Wi-Fi-hálózatra csatlakoztatva a helyi aktuális időjárás-előrejezést is mutatja.  😮

SPECIFIKÁCIÓK:

  • Gyártó: NOKIA
  • Mérleg típus: Digitális diagnosztikai (funkciókkal ellátott)
  • Lap anyaga: Üveg
  • Terhelhetőség: 180 kg
  • Típus: Elektronikus
  • Mobilalkalmazás: Igen (Android, iOS)
  • Adatmentési lehetőségek: Igen
  • Kapcsolódás: Wi-Fi, Bluetooth 4.0
  • Csatlakozók: USB
  • Egyéb jellemzők: Testzsír mérés, izomtömeg mérés, 8 személy adatainak tárolása, testvíz mérés, BMI (testtömegindex), csonttömeg mérés, Wi-Fi, automatikusan szinkronizálás, Bluetooth, Pulzusmérő, Teljes testösszetétel mérő
  • Tápellátás: Elem (Akár 12 hónap élettartam – újratölthető)
  • Feltöltési idő: Körülbelül négy óra
  • Magasság: 1,9 cm
  • Hossz: 32,7 cm
  • Szélesség: 32,7 cm
  • Tömeg: 2,6 kg
  • Garancia: 1 év

 

 

Teszt a lelke mindennek az instán is