Teszteltük az útdíjfizetési rendszert – B*ssza meg, jól vizsgázott
Az úgy történt, hogy a vadonatúj Hyundai Kona sajtópremierjéről kissé késve érkeztünk haza Barcelonából, így az éjszaka közepén értem haza. Másnap meg korán reggel indult párom az éppen nálunk lévő Opel Crosland-X modellel a Balatonra…
Reggel voltam annyira fáradt, hogy csak annyit mondtam, “vigyázz magadra”. A kulcs és a forgalmi a kertben állóautóban volt, így nem is nagyon (egyáltalán nem) foglalkoztam akkor azzal tovább.
Edi sikeresen megérkezett a Balcsira és erről SMS-ben értesített, majd másnap délután már itthon is volt.
Engem kb. annyira érdekelt ez az egész, hogy megkérdezzem, sokan voltak-e az M7-esen, illetve a fővárosban és az M3-ason…
Aztán néhány nappal később jött egy e-mail az Opeltől, hogy sajna elgyurcsányoltam, mivel nem volt országos matrica az alig bejáratottként (épp 301 kilométerrel) átvett tesztautón és én meg nem is figyeltem erre, így jött egy büntetés.
Ment is a válasz, hogy “úbasszameg 🙁 abból lesz még egy”.
És, természetesen jött a következő is.
Arról volt némi infóm, hogy amennyiben több – asszem négy – autópálya büntetés érkezik , akkor azok maximalizálását lehet kérvényezni és csak kettőt kell befizetni, ezért abban maradtunk az Opel PR csapatával, hogy várunk még néhány napot, hátha befut még hasonló értesítés.
Mivel nem érkezett több büntetés, ellátogattam a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapjára, hogy megnézzem, hol tudom személyesen leróni a közel harmincezres tételt.
Az Üllői úton található ügyfélszolgálati irodát választottam, miután aznap a közelből hoztam el a Hyundai i30-as tesztgépjárművet.
Az irodába lépve ketten voltak előttem a két ügyfélponti ablaknál, így nem kellett sokat várnom, hogy sorra kerüljek.
Az ablakhoz lépve köszöntünk egymásnak az iroda munkatársával, aki igen udvariasan kérdezte, miben segíthet.
Miután mondtam, hogy büntetéseket szeretnék befizetni, kérte a rendszámot és pillanatok alatt mondta is, hogy melyik napokon volt a jogosulatlan közlekedés.
Én közben megkérdeztem, hogy miként is van ez a büntetés maximalizálás, Ő pedig készségesen felvilágosított.
Megtudtam hát végre pontosan, hogy abban az esetben, ha úgy érezzük, több alkalommal is az útdíj megfizetése nélkül autóztunk, akkor az első, büntetésről szóló levél kézhezvételétől számított 15 napon belül kérhetjük a büntetés maximalizálását.
A “kedvezményre” abban az esetben van esélyünk, ha négy, vagy annál több alkalommal blicceltünk a fizetős útszakaszon egy hónapon belül.
Fontos infó, hogy egy esztendőben csak egyszer élhetünk ezzel a lehetőséggel ugyanarra a rendszámra!
Beszélgettünk még néhány percet, így azt is megtudtam, hogy egyetlen napra csak egyetlen büntetés róható ki, tehát akár az egész országot bejárhatjuk egyetlen bírságért fejében.
Erre szokták mondani, hogy a hülyének (is) megéri, elvégre a “matrica” árának többszöröse a büntetés. 😀
Mindenesetre azt meg kell állapítani, hogy a rendszer működik.
De számomra sokkal fontosabb megállapítás, hogy valahogy kellemesebb érzéssel fizeti az ember a bírságot, ha az Üllői úton található ügyfélszolgálati irodában dolgozó ügyintézőkhöz hasonló emberekkel találkozik…