Tesztelés extrém körülmények között
A tesztelés olyan, mintha a Mont Blanc csúcsától a Szahara sivatagig utaznánk az Antarktiszon keresztül, és mindezt úgy, hogy nem teszünk meg 10 méternél többet. Az új hibrid- és elektromos motorokat a legkeményebb körülmények között tesztelik, annak érdekében, hogy kielemezzék a rendkívüli helyzetekben történő viselkedésüket. Dél-Európa egyik legmodernebb tesztközpontja a SEAT S.A. üzemében található, ahol a klíma-kamrákban történő tesztelés során nem kell elhagyni a martorelli műszaki központot azért, hogy a legszélsőségesebb hőségből eljussunk a vizet néhány ezredmásodperc alatt megfagyasztó hőmérsékletig.
Mínusz 40 fokon. Vicente Sancho, a SEAT S.A. motorfejlesztési központjának mérnöke a SEAT Leon e-HYBRID elektromos motorjának reakcióit teszteli. Első dolga, hogy felvegye a thermo-kabátot, a túrabakancsot, a kesztyűt és a gyapjúsapkát. Nem is csoda, hiszen mínusz 40 Celsius-fokos helyiségbe kell bemennie. „Azt szeretnénk megnézni, hogy mennyi időbe telik, amíg egy elektromos vagy hibrid motor leolvasztja a teljesen jeges szélvédőt” – mondja Vicente Sancho.
Az autó először 10 órán keresztül akklimatizálódott a kamrában, ezután vízzel permetezték le, amely rögtön jéggé fagyott. Vicente beül az autóba, bekapcsolja a klímaberendezést, és 20 percen belül a szélvédőn lévő szilárd jégréteg teljesen elolvad. E tesztek mellett a központ csapata azt is ellenőrzi, hogy minden alkatrész tökéletesen működik-e ezen a hőmérsékleten, hiszen a járműnek még az Antarktiszra való utazáskor is 100%-os teljesítményt kell nyújtania.
Plusz 60 fokon. A szomszédos helyiségben óriási hősugárzók melegítik fel a termet plusz 60 fokra, és a fénypanelek olyan intenzívek, mintha a sivatagi napsütésben lennénk. Ebben a teremben már más az öltözet, és a legfontosabb a védőszemüveg használata. „Az ilyen tipusú teszt azért szükséges, hogy ellenőrizzük az összes alkatrész állóképességét a szélsőséges hőségben. Nem kell a sivatag közepén élni ahhoz, hogy egy autó kibírja a plusz 50 fok feletti hőmérsékletet. Az is fontos, hogy ellenőrizzük, hogy az autó ellenáll-e az ultraibolya sugaraknak, és így garantálható-e a fényezés, valamint a többi elem minősége” – mondja Vicente.
5000 méter magasan. A magassági tesztek szintén kulcsfontosságúak. „Néhány autóvezetőnek talán eszébe sem jut, hogy 5000 méteres magasságba autózzon fel, de ez elkerülhetetlen például az olyan országokban, mint Mexikó, ahol igen sok SEAT-ot értékesítenek.” Az autót ilyen magassági körülmények között tesztelő csapatnak speciális orvosi vizsgálaton kell átesnie, hogy beléphessen a létesítménybe, és órákon át vezethessék a járművet
540 mbar légköri nyomás. És mi történik akkor, ha még nagyobb magasságban kell tesztelni? Itt lép be a technológia, és a mérnökök helyét már egy robot veszi át, mely a kívül lévő szimulátortól kapja az utasításokat, és zökkenőmentesen felvezeti az autót a Mont Blanc csúcsára anélkül, hogy a kocsi elhagyta volna Martorellt.
Évente 14.300 motorteszt. A klíma-kamrákon túl ez a tesztközpont kilenc multienergia paddal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik bármely motortípus vizsgálatát a fejlesztési fázistól a tanúsítványig. Ezek napi 24 órában működnek, és évente több mint 14.000 motort tesztelnek, különös hangsúlyt helyezve az elektromos hajtásokra. „A motorok teszteléséhez használt új berendezések, és a csapatok magas szintű műszaki tudása lehetővé teszi az új motorok tesztelését és kalibrálását. Így érhető el az optimális teljesítmény, melynek során kiemelten kezelik a hibrid és elektromos motorok tesztelését” – mondta a SEAT S.A. kutatásért és fejlesztését felelős alelnöke, Dr. Werner Tietz.