Terepteszten az új Scania 560 R XT (2.)

Mint arról egy nappal korábban már hírt adtunk, üzemanyag-takarékosabb, kényelmesebb és egyszerűen sokkal vezethetőbb, mint korábban – a Scania 560 R XT új Super hajtáslánca egyaránt megkönnyítette a Fermgruppen AB fuvarozóvállalat és Frida Lautin gépkocsivezető dolgát az észak-svédországi erdőkben végzett napi farönkszállítási feladataik során.

Nagy futásteljesítmény, rossz utak – jól képzett járművezető és jól vezethető teherautó kerestetik

Az erdei szállítási igények kielégítésének másik meghatározó tényezője maga a járművezető.

„A járművezetőknek pszichésen is erősnek kell lenniük, önállóan és kollektívában is kell tudniuk dolgozni, szükség esetén egyedül is boldoguló csapatjátékosként. Bonyolult kombináció, de akik meg tudják valósítani, megtalálhatják számításukat” – véli Richard Ferm.

Egyik munkatársa, akire Richard szállítási feladataik során támaszkodhat, a 25 éves Frida Lautin, aki már három éve dolgozik a Fermgruppennél. Frida törékeny alakja szöges ellentétben áll erős karakterével, amellyel gond nélkül megbirkózik a korai indulásokkal, nehéz útviszonyokkal és hosszú munkanapokkal. Soha nem tapasztalt semmiféle hátrányos megkülönböztetést amiatt, hogy nőként dolgozik egy hagyományosan férfias szakmában.

„Szerintem most könnyebb bekerülni a faiparba vagy akár más területekre, mint például az építőipar vagy a bányászat” – mondja.

„Hallani ugyan rémtörténeteket, hogy egyesek nem fogadják el női kollégáikat, én azonban sohasem éreztem ilyet. Mindenki nagyon szívélyesen fogadott, napjainkra pedig már jóval több nő is megjelent a szakmában – egyre gyakoribbak a női járművezetők.”

Richard Ferm számára egyáltalán nem kérdés, milyen neműek járművezetői – ha elég jók a szakmában, alkalmazza őket. Jelenleg kilenc női sofőr dolgozik 49 fős csapatában.

Frida szerint aligha értékelhető túl az új Super hajtáslánc kiváló vezethetőségének fontossága. Elvégre nap mint nap nagy futásteljesítmény, rossz utak, illetve – például az erdő közepén rakodásra várva – gyakori megállások és indulások jellemzik munkáját.

„A legfontosabb, hogy ez az autó mindenben megfelel az erdei alkalmazás követelményeinek. Jó, hogy olyan csendes a fülkében, emellett stabil menettulajdonságok jellemzik, vagyis egyáltalán nem nyugtalan az úton, ami egyaránt kedvező a sofőrnek és a rakománynak. Annyira rossz utakon közlekedünk, hogy autóink gyakran zajosak, ráznak és pattognak, ami sokat kivesz belőlünk – ám itt nem ez a helyzet.”

Fridát emellett a fokozott üzemanyag-takarékosság, illetve az új hajtásrendszerből és sebességváltóból származó megnövelt teljesítmény is meggyőzte.

„Ritka, hogy két műszak alatt 400 liter fölé menne, sőt, ezzel a teherautóval szinte soha” – mondja.

„Viszonylag hosszan áttételezett, így meglehetősen alacsonyra engedhetem a fordulatszámot, ami eleinte némileg szokatlan volt. A sebességváltóban is meg kell bíznom, hogy kellően erős, és most személy szerint is letesztelhetem. Nos, úgy érzem, igencsak erős.”

A teherautó másik kulcsfontosságú eleme emelhető és a hajtásról leválasztható tandem-tengelye, amely a Fermgruppen egyik alapvető igényét elégíti ki. Az új megoldás nem csupán akár hat százalék üzemanyagot takaríthat meg az olykor 100 kilométeres terheletlen szakaszok során, hanem a jármű fordulókör-átmérőjét is csökkenti, ami különösen hasznosnak bizonyulhat a keskeny erdei utakon.

A tengely emelése nem egész 25 másodpercet igényel, közel 70 milliméterre távolítva a kereket az útfelülettől. Az üzemanyag-megtakarítás túlnyomó része a második (leválasztott) tengely hajtásrendszerének mérsékelt mechanikai veszteségeiből (belső súrlódásából) származik.

„Mivel rakományaink különösen nehezek, a tandemtengely azt is jelenti, hogy könnyebb lehet a pótkocsi” – mondja Frida.

„Évek óta várunk az emelhető hajtott tandemtengelyre, s nagyon örülünk, hogy immár rendelkezésre áll” – teszi hozzá Richard.

„Semmi hibát nem találok ebben a teherautóban!”

A raktártelepek gyakran kétszintes házsorokat idéző farakásai közül visszatérve, Frida műszakja néha egészen a kora hajnali órákig nyúlik, s ekkor még ki kívül-belül le kell mosatnia, illetve ki kell takarítania autóját – ám ezzel együtt is nagyon élvezi a munkáját.

„A szabadság érzése fog el az utakat járva. Persze mindig az éppen adott iparterületekre kell járni, az útvonalam is meghatározott, mégis szabadságként élem meg – és felelősségként természetesen. Emellett az erdei környezetet is nagyon szeretem és sok szép helyre juthatok el” – fejti ki Frida.

Majd sietve hozzáteszi, a terepteszt végeztével is szívesen járna ilyen autóval. „Igazán nagyszerű lenne” – mondja. „Semmi hibát nem találok ebben a teherautóban!”

A legjobban vezethető teherautó

  • Teherautó: Scania 560 R
  • Application: Timber transports
  • Motor: DC13 173 (560 LE)
  • Sebességváltó: G33
  • Retarder nincs; Dekompressziós Lassítófék 
  • Szerelvény-össztömeg:   64 tonna