Szokni kell, de maradhat! C-HR menetpróbán jártunk

Korábban már több anyag is megjelent az Egyszer már láttam autót oldalon a teljesen megújult Toyota C-HR modellről.

Az biztos, hogy a 2016-os világpremierkor a Toyota olyat lépett, amire kevesen számítottak akkoriban!

Teljesen új, futurisztikus formavilág, merész vonalak és színek jellemezték az első C-HR modellt.
Szerencsére a ráncfelvarrás sem rontott az autó összképén, megítélésén.

Az autó megnyerte a fiatal, a középkorú és az idősebb korosztályt is, így egészen biztosan feladta a leckét a Toyota mérnökeinek a felkérés, ami arról szólt, hogy kellene egy vadonatúj, a mai trendeknek megfelelő C-HR-t alkotni.

2023. tavaszán mutatkozott be hivatalosan is a legújabb Toyota C-HR és elődjéhez hasonlóan igencsak megosztotta a közösnéget.

A dizájnban azonnal megmutatkozik/felismerhető a bZ4X modellnél megismert új formanyelv.
A forma, ami talán még jobban megosztja a nagyérdeműt, mint az elődje.

Az autó fenekénél látható, az oldalsó részre, a hátsó ajtókig „átfolyó” fekete fényezés sokak számára értelmezhetetlennek tűnik.
Be kell vallanom, az első képeket látva én sem tudtam értelmezni, ám a személyes találkozás, menetpróba során megértettem az elképzelést.

Úgy gondolom, több oka is lehet ennek a „megoldásnak”.

  • Egyrészt, más gyártók is alkalmazzák ezt a kétszínű fényezést – ebben a formában. Gondolhatjuk, a Toyota is halad a korral/divattal.
  • Másrészt, a hátsó fekete rész, részben kiemeli az autó vonalvezetését, illetve utal az első C-HR-ek oldalsó nézetére.
  • Harmadrészt, ezzel a sötét hátsóval kiemelték a lámpák vízszintes vonalait, valamint a lökhárítót, illetve a csomagtérajtó felső részénél található két „szárnyat”.
  • Negyedrészt, (TALÁN) az autó első részére (IS) vezeti az ember szemét.

Nekem, bejön!

Képgaléria a médiabirodalom pont hu oldalon!

Menjünk előre!

Amikor először rápillantottam a vadonatúj C-HR modellre, azonnal a fentebb már említett bZ4X jutott eszembe.

Nyilván, nem véletlen, de mégis teljesen más lett az autó!
Ráadásul itt is olyan megoldásokkal rukkoltak elő a modell alkotói, amiket nem biztos, hogy azonnal észreveszünk, megszeretünk.

Szokni kell a modell a sarkainál az alsó részen található kis „töréseket”, a „zongoralakk” betétet, de a ködlámpa helyét és formáját is.
Ha megszokod, megszereted – lehetett a szlogen a tervezéskor.

Nekem, bejön!

Üljünk csak be!

Az új C-HR-be pattanva semmi nem emlékeztet az elődmodellre!

Új ülések, új kormány, új műszerfal, új borítások, új középkonzol/középbox, új központi kijelző!

És, ez lesz az, ami szintén nagyon meg fogja osztani a nagyérdeműt…

No, nem az első rész!
Sokkal inkább a hátsó tér, ami nagyon puritán lett.

Előre tudom/látom, hogy majd megy a „hiszti”, milyen „fapados lett” a vadonatúj Toyota C-HR utasterének hátsó része.

Mondják/írják majd az okosok, hogy:

  • „kopogós műanyag” az ajtóborítás!
  • jaj-jaj, milyen egyszerű az első ülések hátsó része.
  • csak egy USB C-s töltési lehetőség van hátul

Én meg eközben arra gondolok, hogy:

  • a C-HR minden bizonnyal a fiataloknak szól, tehát az egyszerű, egyenes belső műanyag ajtóborítás jó lesz, ha a gyerekek utaznak hátul és valamivel összekennék, mert egyszerűen tisztítható/takarítható. Modjuk ki, könnyen letörölhető róla a hányás, a szendvics, a nyalóka, a fagyi, vagy a zsírkréta is. Arról ne is beszéljünk megint, hogy a „kopogós műanyag” a legnagyobb f***ság(!!!), amit lehet írni/mondani, mert egyrészt nem kopogtatni szoktad az autót, másrészt a műanyag sem kopogtat…
  • az ülések „egyszerűsége” is a könnyebb tisztántartást eredményezi.
  • hányszor fordult elő az emberek életében, hogy mindenkinek egyszerre kellett volna töltenie „mindent” az autóban utazva?! NAUGYE!

Beszéljünk inkább arról, hogy a Toyota mérnökei meghallgatták azokat az észrevételeket, amik arról szóltak, hogy a C-HR hátsó ajtajának vonalvezetése miatt csak egy kis „lőrésen” láthat ki az ott utazó.
A gyerkőcöknek pedig esélye sem volt az autó mellett történtek megpillantására…

A tervezők ezúttal nagyon is figyeltek arra, hogy a hátsó üléseken helyet fogalók se maradhassanak le semmiről.
KLASSZ!

Szóval, nekem, bejön!

Go!

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az elműlt héten Ibiza útjain próbálhattam, miként is viselkedik az utakon az új C-HR. #EZÚTONISKÖSZIZSOMBOR!

Az elődmodell (az eredeti és a ráncfelvarrott is) többször járt nálunk próbán és több féle úton, vagy „terepen”, körülmények között (télen, s nyáron) is bizonyított.

Az új Toyota C-HR sajtóanyagában olvasható, hogy a rengeteg vezetéstámogató rendszer mellett a futóművet is átdolgozták.

A próbaút során nem egy „szerpentines” (kacskaringós, csiki-csukis) részen át vezetett az utunk és azt tapasztaltuk, nagyon biztosan veszi az autó a kanyarokat.
A hátsó futómű teljes átdolgozásának köszönhetően szinte meg sem moccan az autó feneke – még nagyobb kanyarsebességnél sem.
Mindezt ráadásul úgy sikerült elérniük a mérnököknek, hogy az „orrát sem túrja” indokolatlanul a vadonatúj C-HR.

Az összkerekes, 2.0 literes, hibrid GR modell normál üzemmódban egy ideáliis családi autó – személyes tapasztalataink alapján 5,3 literes fogyasztással.
Sport módra váltva harapósdabbá válik, de jobb gyorsulás mellett nem veszíti el a stabilitását!
A fogyasztása ekkor sem ment 6 liter fölé.

A vezetéstámogatás pedig sokkal több/jobb, mint gondolnád!

Oké-oké!
Felsorolhatatlan számú rövidítés, „hülyebiztossá” tett autó.
Van aki szereti ezeket a rendszereket és van aki inkább összetöri/megkarcolja előbb-utóbb az autóját.

Az adaptív tempomattal kapcsolatban a korábbi modellnél azt tapasztaltam, hogy „kissé” hirtelen fékez, ha kell.
A teljesen új C-HR-nél nemhogy nagyon finoman – szinte észrevétlenül – veszi fel az előttünk közlekedő sebességét az autó, hanem akkor is rásegít, ha nem aktív a temponat.

Ez, azért nagyon hasznos, mert a városi forgalomban közlekedve – akár csak a motorféket használva is – elkezdi lassítani az autót a rendszer, ha előttünk is lassul a forgalom.
Ezzel bizony több ráfutásos balesetet is meg fognak előzni a C-HR modellek.

Nekem, bejön!

Hamarosan podcasttal, videóval is érkezünk a személyes tapasztalatainkkal!

Addig is irány a tiktok!