Szebeni István a vízágy fogja lett (Videóval)

Sokat hallottam már a szállodáról és azon gondolkoztam, hogy miben hasonlít a névadójához a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Apollo?

Végig futtattam az agyamban az előzetes ismereteimet.

Hajdúszoboszló a vizéről és a gyógyításról méltán híres város, így a gyógyászat pipa.

A szobámba lépve a művészet jutott eszembe, hiszen minden az élére állítva, kifogástalanul fogadott. Saját jakuzzi, szauna és óriás balkon…úgy érzetem nagyon szerencsés vagyok, hogy ezt a szobát kaptam. Hosszú percekbe telt, míg minden szegletét felfedeztem.

Gondoltam megpihenek és ledőlök a franciaágyra, na, ekkor jött az igazi meglepetés…Hanyag eleganciával vetettem magam az ágyra, ami kecsesen megmozdult alattam. Vízágy – jött a felismerés és milyen kényelmes. Egyszer nektek is ki kell próbálnotok.

Elszenderedtem egy kicsit, amikor felébredtem és szerettem volna felpattanva indulni a wellness felé az ágy foglya lettem. Inkább marasztalt, mint megindított. Bevallom nem egyszerű róla felkelni, de annál pihentetőbb érzés rajta feküdni. A római istenek is csak csettintettek volna…

Már csak a vadászaton gondolkoztam…

A wellness részlegbe érve tudatosult bennem, hogy nem kell már tovább vadásznom, hiszen jó helyen vagyok és mindent egy kalap alatt megtalálok, amire csak szükségem van. És persze, ha maradna is még bennem hiányérzet, akkor átsétálhatok a zárt folyosón a Béke Hotel wellnessébe. Dupla élvezet….

Minden kérdésemre választ kapva a szálloda bárjában pihentem meg, ahol nem csak koktélokkal, hanem forró gofrival próbáltak bűnbe ejteni. Sajnos sikerült nekik, elcsábultam. Az biztos, hogy fogyókúrát el lehet felejteni!

De, hogy ne legyen túlzott lelkiismeret furdalásom, rögtön magamhoz ragadtam a biliárd dákot és sportot imitálva nyugtattam meg magam, hogy aznapra a dartsszal együtt azt is kipipáltam.

Nagyszerű nap után újra a vízágyon landoltam és lassan ringatózva álomba szenderültem…

Ha kérditek, milyen volt a szálloda, csak egy szó jut eszembe: ISTENI!

 

Teszt a lelke mindennek az instán is