Peking hű a nukleáris tesztek moratóriumához

    Peking hűen kitart a nukleáris próbarobbantások moratóriuma mellett – közölte a kínai külügyminisztérium csütörtökön, miután az Egyesült Államok titkos nukleáris tesztek elvégzésével gyanúsította meg Kínát.

    Az amerikai külügyminisztérium egy szerdai jelentésben, amelyről a The Wall Street Journal című amerikai lap számolt be, azt vetette fel, hogy Kína titokban föld alatti nukleáris robbantásokkal kísérletezhetett, annak ellenére, hogy az ilyen kísérleteket nemzetközi egyezmény tiltja.


    Csao Li-csian, kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján hamis vádaskodásnak nevezte az amerikai jelentésben foglaltakat, amelyek “még megcáfolásra sem érdemesek” – fogalmazott.


    Az amerikai külügyminisztérium a Kína legnagyobb, Lop Nur nevű nukleáris kísérleti bázisán tavaly tapasztalt tevékenységre alapozta a gyanúját, de a robbantásokat igazoló bizonyítékokkal nem szolgált. A jelentés szerint Kína akadályozta az adatátvitelt azokról a szenzorokról, amelyeken keresztül a nukleáris kísérleti robbantásokra vonatkozó tiltás betartását ellenőrzi az erre hivatott nemzetközi szervezet.


    Kína ugyan aláírta, de nem ratifikálta az 1996-os átfogó atomcsendszerződést (CTBT), mindazonáltal állítása szerint tartja magát az egyezményben foglaltakhoz.