Öngyilkos kihívás végzett egy magyar fiatallal, tesztekkel küzdenek a jelenség ellen

Egyre aggasztóbb méreteket ölt Magyarországon is a fiatalok közötti internetes zaklatás. A szakemberek szerint ráadásul az online és az offline bántalmazás mára összekapcsolódott. A közelmúltban egy eset még a bűnüldözői szerveket is meglepte, ugyanis kamasz lányok Facebook-eseményt hoztak létre egy verekedéshez, majd 50 fiatal jelenlétében brutálisan bántalmazták egy társukat. A DUE Médiahálózat és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt néven egy online játékot indított azzal a céllal, hogy gátat szabjanak az iskolai erőszaknak, és segítsenek elkerülni a kellemetlen szituációkat.

A bűncselekmény egy féltékenységi szituációból indult. Egy kamasz lány Facebook-eseményt hozott létre, melyben megjelölt egy helyet, és egy időpontot egy másik lány megverésére. Az esetnél nagyjából ötvenen jelentek meg, és nézték végig, ahogy három 15-16 éves lány brutálisan összeveri társát. Az erőszakot élő videóban közvetítették. A bántalmazott 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, a gyanúsítottak ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt elindult a büntető eljárás. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szerint az is probléma, hogy az erőszaktevőket sok esetben hősnek állítja be környezetük, és az áldozatot hibáztatják. Trendként figyelhető meg, hogy az online és az offline esetek összefüggenek. Egy fiatalt például sérelem éri az iskolában, hazamegy, és neten oszt meg ócsároló információkat arról, aki megbántotta. Illetve az is jellemző, hogy valakit interneten piszkálnak, majd fizikailag vesz elégtételt.

Komoly problémát jelent, hogy a fiatalok között online terjedő, menőnek számító kihívások egyre inkább eldurvulnak. Az olykor megalázó feladatok végrehajtása súlyos lelki problémát okozhat, de nem ritka, hogy a challenge a testi épséget, vagy akár a fiatal életét veszélyezteti. Utóbbira példa az érdekesen hangzó „koponya challenge”, mely során a bátor vállalkozónak a társai kirántják a lábát, és tompítás nélkül kell földet érnie. Az ilyen és hasonló kihívás során, a népszerűség hajszolása közben, a vakmerő fiatal egy pillanat alatt áldozat lehet, míg vicces társai ezzel elkövetővé válnak. Pedig a cél nem ez, ráadásul a következményeket hosszú ideig, de előfordulhat, hogy egy életen át viselniük kell.

A manapság terjedő kihívások közül talán a legszörnyűbb a Black out challange, amikor eszméletlenségig kell fojtogatniuk önmagukat a résztvevőknek. Nemrégiben élő videóban megölte magát így egy Pest megyei fiatal.

A DUE Médiahálózat népszerű, immár hatodjára elindított tesztsorozatának ezúttal is az a célja, hogy megtudják a fiatalok: ismerik-e a rájuk leselkedő veszélyeket, tudják-e, mi a különbség a csíny és a bűncselekmény között, és el tudják-e kerülni azt, hogy áldozattá, netán elkövetővé váljanak egy-egy helyzetben.

A három fordulóból álló vetélkedősorozat első szakasza online zajlik a bunmegelozesiteszt.hu oldalon, a legügyesebbek továbbjuthatnak a későbbi fordulókba. A játékosok a Nagy Diák Tesztek(C) applikáció segítségével még egyszerűbben kapcsolódhatnak be a játékba. A felhasználóbarát app ingyenesen letölthető az App Store-ból és a Google Play-ről. A tesztet bárki kitöltheti, de a nyereményjátékban csak a 14-22 éves kor közöttiek vehetnek részt. A középdöntő fordulójában azonban már két ágon folyik tovább a verseny 14-18, illetve 19-22 éves korosztályokra oszlik a játék, s a döntőket is ebben a két korcsoportban rendezik meg. 

Az online teszt számítógépen és okostelefonon is elérhető május 11-ig, így gyakorlatilag bárhol, bármikor kitölthető. Az ezt követő két forduló már személyes jelenlétet kíván. A korosztályos középdöntőkbe kerülő játékosokból mindössze a legjobb 5-5 fő juthat el a végső küzdelembe, ahol az élő kvíz során bárki bebizonyíthatja, hogy ő a legjobb. A fődíj választhatóan egy-egy HP 255 G8 laptop, egy iPhone 11 128 GB mobiltelefon, vagy egy Samsung Galaxy S20 128 GB mobiltelefon. A középdöntőre és döntőre a 30. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon 2023. május 25-én kerül sor Budapesten.

A Nagy Diák Bűnmegelőzési Teszt a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával jött létre.

További információ:

www.due.hu