Népszerű a pénzügyi személyiségteszt

Már több mint 35 ezren töltötték ki a Pénziránytű Alapítvány pénzügyi személyiségtesztjeit;  az eddig a felnőtteknek és az általános iskolás korú gyerekeknek rendelkezésre álló tesztek mellett most már a középiskolások is ellenőrizhetik pénzügyi szokásaikat – közölte a Pénziránytű Alapítvány az MTI-vel szerdán.

    A néhány perc alatt kitölthető kérdéssorok megmutatják, mennyire takarékos a válaszoló, hogyan képes a pénzét beosztani. A személyiségprofilból a közlemény szerint kiderül az is, mire kell a jövőben jobban odafigyelni a mindennapok során.  


    A Pénziránytű Alapítvány kiemelte, hogy az eddigi több mint 35 ezer kitöltés alapján a diákok a tudatosabbak, ami az iskolai pénzügyi nevelő munka hatásának köszönhető. A teszteken a kiadások és bevételek egyensúlyának kialakításában felnőttek 84 százaléka ért el magas pontszámot, az általános iskolásoknak viszont 90 százaléka. A középiskolás előzetes eredménye 95 százalék.


    A takarékos megoldások is a gyerekek szemléletében jelennek meg jobban, egyedül a mértéktartásban teljesítenek jobban a felnőttek az iskolásoknál – tették hozzá.