NB III-as találkozó lesz a Bozsik Aréna első tesztmérkőzése

    A vasárnapi Budapest Honvéd-MFA II – Szekszárdi UFC harmadosztályú labdarúgó bajnoki találkozó lesz az új Bozsik Aréna első tesztmérkőzése.

    A kispesti klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a Honvéd második csapatának meccse – amelyre az NB III Közép-csoportjának 24. fordulójában kerül sor – vasárnap 11 órakor kezdődik, a járványügyi rendelkezések miatt zárt kapuk mögött.


    Február 17-én hozták nyilvánosságra, hogy az MTK-Ferencváros női bajnoki meccs lesz az új Bozsik Aréna első tesztmérkőzése, de a Budapest Honvéd később azt kérte, hogy az ő csapata léphessen először pályára az új létesítményben.


    A tesztmérkőzésre az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) előírásai miatt van szükség, mivel a kispesti aréna is helyszíne lesz a két hét múlva kezdődő, magyar-szlovén közös rendezésű U21-es Európa-bajnokságnak.


    Az új stadion alapkövét 2019 márciusában tették le. A létesítmény az UEFA 4-es, valamint az MLSZ I. osztály A kategóriába került. A lelátórész 8200 néző befogadására alkalmas, a főépületet háromemeletesre tervezték, a korszerű pályavilágítási-rendszer pedig HD-minőségű közvetítéseket tesz lehetővé.