NagyoN jó élméNyt Nyújt az i20 N

www.fenymuvek.com

A Hyundai élménynap második etapját a méregzsák i20 N-nel nyitottam.

Az autóba ülve először végigbeszéltünk minden fontosabb állítható paramétert a Hyundai munkatársával és az N-módban szinte mindent “kihegyeztünk”
Az ESP-t természetesen hagytuk a biztonságosabb fokozatban, elvégre nem pályára, hanem közúti tesztvezetésre indultunk.

Be kell vallanom, hogy nagyon vártam már az i20 N vezetését, ugyanis arra gondoltam, hogy az i30 N-nel kapcsolatban szerzett élményhez hasonló lesz ennek a gépnek a terelgetése is.

Előljáróban annyit, hogy nem tudtam csalódni ezúttal sem!

Igen, az i20 N kisebb, “csupán” egyturbós, kevesebb lóerővel bíró erőforrással rendelkezik, mint a nagytesó.
Azonban az autó méretei és súlya is kevesebb annál, így a gyorsulása, viselkedése szinte ugyanolyan.

Fotók >>>

Az autóba ülve azonnal észreveszi/megtapasztalja az ember, hogy a sportülések – amellett, hogy kényelmesek – nagyon jó oldaltartással bírnak és a hátunkat is feszesen, biztosan tartják.
Hogy, miért a többes szám?
Há’ me’ az anyósülés teléjesen megeszezik a vezetőével.

A kormányra, valamint az “N” és a vörös “REV” gombokra pillantva azonnal megemelkedik az ember pulzusa.
Egyébként zseniális, ahogyan a Hyundai “N” modelljeinél a gombok aktiválásával, vagy inaktiválásával mennyire más autót kap az ember.
Az N mód bekapcsolásakor egy igazi vadállatot terelgethetünk, míg a kikapcsolás után egy szerény “átlagos” kocsiban utazhatunk.

Az N módban a gázpedál a motor reakciója változik/gyorsul.
Emelett természetesen még sok mindent tudunk változtatni, de túl sok mindent ahhoz, hogy mindent felsoroljak.
Látogassatok el egy Hyundai márkakereskedésbe és ott mindent megmutatnak nektek.

Gyorsuláshoz elengedhetetlen a gyors sebességváltás…
Nos, az i20 N modelleben nagyon röviden jár a sebváltókar és mégis rendkívül pontosan ugrik be a fokozatokba.

Induláskor, vagy visszaváltásokkor feláll az ember hátán a szőr attól, amit hallunk.
Az autó mozgatásakor az a duruzsolás, amit érzékelünk, a tényleges versenyautókra hajaz.
A visszaváltásokkor a durrogás szintén versenyautós élményt ad.

A futómű ugyan sportosan kemény, de a magyarországi útviszonyok között vezetve sem kellemetlen.
Kormányzása nagyon pontos és sikerült úgy hangolniuk a Hyundai mérnököknek a mindezt, hogy nagyobb tempónál sem akar leesni az útról a vas.
Mivel közúton teszteltük a gépe(ke)t, nem volt lehetőségünk megtapasztalni, hol lehet az a határ, ahol vagy az eleje, vagy a háta megmozdul.
Reméljük, lesz majd olyan program, ahol Michelisz Norbival zárt pályán autózva érhetünk el az i20 N csúszáspontjáig.

Még több kép >>>

Ja, és még egy “érdekes” adalék.
A Santa Fe-nél, vagy a Nexonál is néztük, mennyit fogyaszt az autó, hány kilométert tudnánk még megtenni azzal.
Nos, az i20 N esetében ez egyáltalán nem érdekelt!
Nem érdekelt, mert az élményt nem adják ingyen, illetve korábban az i30 N-nél szerzett tapasztalataim alapján jól tudom, hogy “N” nélkül használva teljesen normális fogyasztással bír a gép.

A fél órányi tesztút arra volt elegendő, hogy érezzük, nagyon kell az i20 N a hosszabb tesztre is!