Idén egy tatabányai diáknk sikerült a legjobban a Nagy Diák Pénzügyes Teszt

Topercer Péter győzelmével zárult a második Nagy Diák Pénzügyes Teszt, amelyre idén rekordszámú nevezés érkezett.
 
A Nagy Diák Pénzügyes Teszt több hónapon át tartó első fordulójában egy 20 kérdéses online kérdéssorral mérhették fel a tudásukat azok, akik vállalkoztak a kvíz kitöltésére. Bárki próbára tehette ismereteit, de csak a 14–20 év közötti fiatalok juthattak tovább a versenyben. A rekordszámú, mintegy 13 ezer versenyző tesztkitöltő közül a második fordulóba közel 200 fiatal kapott meghívást a március 6-i középdöntőbe.  A Pénzügyminisztériumban megrendezett eseményen a versenyzők egy újabb teszt segítségével már személyesen mérhették össze pénzügyes ismereteiket, majd közülük a legjobb 12 játékos bizonyíthatta tudását egy színpadi kvíz keretében a közönség előtt. 
A döntő is sok izgalmat tartogatott. A legjobbak közé bekerült a tavalyi győztes, Csahóczi Máté Benedek is, jóllehet a címvédés nem sikerült neki.  A döntőben a versenyzőknek olyan kérdésekre kellett rövid idő alatt válaszolniuk, mint pl. mi a valuta, milyen madár található az ötforintoson, mekkora a Diákhitel 2 jelenlegi kamata és mit a felelősségbiztosítás lényege.
Az idei versenyt a tatabányai Topercer Péter nyerte. A második helyen Bátyi Bátor Béla végzett, a jelképes dobogó harmadik fokára Kecskeméti Zoltán állhatott.  A 19 éves Topercer Péter jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem első éves hallgatója, gazdálkodás és menedzser szakon tanul.
A dobogósok nyereményét – többek közt egy-egy okostelefont – Balogh László pénzügyekért felelős helyettes államtitkár adta át. A szervezők több különdíjat is kiosztottak. Egy laptoppal ajándékozták meg a csornai Hunyadi János Középiskola diákjait, mivel ebből az iskolából érkeztek a legtöbben a középdöntőre. A legfiatalabb játékost, a 2005. augusztusi születésű Oláh Vincét a Magyar Bankszövetség részesítette különdíjban. 
A pénzügyes teszt döntője egyben az idei PÉNZ7 záró eseménye is volt – hangsúlyozta Balogh László. Mint mondta: ebben a tanévben több mint 1200 iskolában, 217 ezer diákhoz tudott eljutni a pénzügyi tudás. A pedagógusokon kívül 901 önkéntes, kormánytisztviselők, bankárok, biztosítási, befektetési szakemberek, vállalkozók adták át élményszerűen a pénzügyi ismereteket a diákoknak. A Kormány kiemelten fontosnak tartja a lakosság és fiatal korosztály pénzügyi ismereteinek gyarapítását és elmélyítését, e törekvésbe illeszkedik a mostani, diákoknak szóló országos pénzügyi vetélkedő is, mely a lakosság pénzügyi tudatosságát fejlesztő stratégia egyik sikeres programja.
A Nagy Diák Pénzügyes Teszt vetélkedőt idén a Pénzügyminisztérium, a Diákhitel Központ, a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Pénziránytű Alapítvány támogatásával a DUE Médiahálózat szervezte.