Hatalmas, mégis jól fogyaszt és mindent látsz – Hibrid Santa Fe menetpróba

www.fenymuvek.com

A múlt héten igazi élménynapra invitálta a hazai újságírókat a Hyundai.

A program igazi sztárjai az i20 N és a Nexo voltak, mi azonban először a hibrid Santa Fe volánja mögé huppantam be.

FOTÓK >>>

A megújult Santa Fe-vel már találkoztam statikusan hónapokkal ezelőtt, amikor az első autók egyike megérkezett a Hyundai Hatvan márkakereskedésbe.
Azonnal szaladtam egy gyors üléspróbára.
https://tesztalelkemindennek.hu/2021/01/12/ulesproban-a-megujult-santa-fe-ben/

A hibriod modellbe huppanva azonnal azzal kezdtem, hogy beállítottam a fotelnek is beillő vezetőülést, a tükröket és a kormányt.

Mielőtt indultunk volna a tesztútra a felvezetőautóból azt az utasítást kaptuk, hogy a bal oldali irányjelzővel jelezzük, ha készen állunk a startra.
Nos, ekkor esett le igazán az állam – először a nap folyamán!

A bal oldali index bekapcsolásakor ugyanis a digitális műszerfalon a fordulatszámmérő helyén az oldalsó kamera (holttérfigyelő) képe jelent meg.
Természetesen, azonnal a jobb oldalra is “kellett jeleznem” és erre a sebességmérő helyén jelent meg a másik oldali tükör alatti kamera képe.

Hihetetlen, hogy ez a kb. 17 eurónyi költségbe kerülő fejlesztés milyen biztonságot adhat a sofőrnek és a többi közlekedőnek!

Gondoljunk csak bele!
A Santa Fe nem egy kis autó. Sem hosszban, sem magasságban…
Ezzel a megoldással azonban sem az indulásnál, sem a kanyarodásnál (A többiről majd később, a következő cikkben.) nem érhet bennünket váratlan meglepetés, mert tényleg mindent láthatunk.

Indulásnál nézi az ember a tükröket, de egy ekkora autónál azért lehet olyan, hogy egy (mondjuk az Andrássy útra f@sz módon felfestett bringaúton) érkező bringás simán holttérbe kerül.
A bal oldalra kivetytett kameraképnek köszönhetően biztosan láthatjuk.
Vagy vehetjük példának a jobbra kisívben kanyarodáskor érkező gyalogosokat, kerékpárosokat is. A jöbb oldali kamera képe szintén megelőzhet jónéhány kellemetlen szituációt a mindennapokban!

Azzal, hogy a kamerák képe a múszerfal azon oldalán jelenik meg, amerre indexelünk, egyértelművé teszi, hogy melyik képét láthatjuk.

Fontos kiemelni, hogy nagyon éles, pontos és jól látható képet kapunk!

Igen, említhettem volna, hogy tolatva parkolásnál is segÍt a járda mellé állni, de ehhez a több képet kombináló tolatókamera-rendszer nagyobb segítséget ad.

Elindultunk és arra figyeltem fel másodjára, hogy Herceghalom utcáján, majd a régi 1-es úton suhanva sem volt hangos a Santa Fe.
Hát persze, hisz’ hibrid és – a tesztút alapján – egy nagyon jó hibrid!
Amikor csak teheti, az elektromos motor hajtja – vagy segíti a hajtást.
Ez pedig azt eredményezi, hogy a többnapos esemény második napján tesztelt hibrid Hyundai Santa Fe fogyasztása alig volt 7 liter.
Ha megnézzük, hogy mekkora autóról van szó és figyelembe vesszük, hogy bizony többször is oda-oda léptünk a gyorsításra szolgáló pedálnak, ez a szám nagyon jónak mondható!

A belső kényelemről, a műszerek érdekes elhelyezéséről most nem beszélnék hosszabban, elvégre azt már elmondtam a podcastban…

Sokkal érdekesebb, fontosabb a futómű.
A Santa Fe-vel nem a legjobb minőségű utakon autóztunk.
A hatalmas “városi SUV” nagyon finoman tompította az út egyenletlenségét.
Nem himbálózott túl puhán és nem pattogott túl keményen. Egyszerűen, tökéletesen tette a dolgát!
Mindezek mellett a kormányzása annyira pontos “feszes”, hogy úgy haladtam a vassal, akár a villamos a sínen.
Tűpontosan arra ment, amerre kormányoztam.

Ne felejtsük el, hogy a Santa Fe egy igazi családi autó.
Mind az utastér, mind a csomagtár mérete bőven elegendő ahhoz, hogy a családdal akár a két hetes nyaralásra induljunk.

Igen, ennek megfelelően, nem egy versenyautó.
Pdig, de!
Ha odalépünk neki, nagyon jól gyorsul ás a megszámlálhatatlan vezetéstámogató rendszerrel mindezt hatalmas biztonsággal teszi.

Aki nem hiszi, járjon utána és szaladjon el a Hyundai márkakereskedésbe egy próbára!

Az élménynap számomra a “hidrogénes” Nexo vezetésével folytatódott.
De, az majd egy másik cikkben…

Fotók: www.fenymuvek.com