Hamarosan tesztelik az új marsjárót

Elkészült az ExoMars program marsjárója

    Elkészült az ExoMars program Rosalind Franklinről elnevezett marsjárója az Airbus cég stevenage-i gyárában és készen áll arra, hogy Franciaországba vigyék, ahol a vörös bolygóhoz hasonló körülmények között fogják tesztelni – jelentette be az Európai Űrügynökség (ESA).

    A jármű összeszerelésének utolsó szakaszában helyezték el a marsjárón a “szemeit”, azaz a nagyfelbontású kamerákat, amelyek panoráma- és közeli képeket fognak készíteni a vörös bolygó talajáról.


    Az Európai Űrügynökség és az orosz Roszkoszmosz közös projektje keretében száll le a Marson az új marsjáró, amely az élet nyomait fogja keresni a bolygón, és segíti a tudósokat abban, hogy jobban megértsék az ott lévő víz történetét. Gyűjteni és vizsgálni fog talajmintákat is.


    A marsjárót az Airbus toulouse-i gyárában fogják a következő hónapokban tesztelni, hogy megállapítsák, alkalmas-e a misszióban tervezett műveletek elvégzésére, kiállja-e a marsi környezetet.


    “Az ExoMars program fontos mérföldkövéhez értünk a Rosalind Franklin rover megépítésének befejezésével, amikor az összes tudományos eszköz a fedélzetére került” – idézte David Parkert, az ESA egyik igazgatóját az űrügynökség közleménye.


    A következő hetekben a marsi körülményeket szimuláló kamrában vibrációs padokon tesztelik a hatkerekű járművet. Tudományos műszereinek a földinél jóval zordabb körülményeket kell kibírniuk, például a külső hőmérséklet csökkenését akár mínusz 120 Celsius-fokra, vagy a belső hőmérsékletét mínusz 60 Celsius-fokra. Képesnek kell lennie arra, hogy a Földön lévő nyomás kevesebb mint egy századában dolgozzon egy szén-dioxidban nagyon gazdag légkörben.


    Az európai Mars-misszió indítását 2020. július 26. és augusztus 13. között tervezik. A marsjárót egy orosz Proton-M rakéta fogja szállítani, a tervek szerint nyolchónapos út után 2021 márciusában érkezne a vörös bolygóra.