Korábban már született egy assistance teszt, aminek alapja a saját hülyeségem, figyelmetlenségem volt.
Akkor is a Toyota szolgáltatását teszteltem, és ezúttal is egy Toyotával csináltam magamból hülyét.
Az assistance teszt 2.0-nál azonban külső segítségnek köszönhetően “szabadultam”…
A Rallye Rádió riportereként dolgoztam az Ózd-Eger ralin vasárnap – a “Pétervásárai elágazás” néven futó beíróban.
Mi is az a beíró?
A gyorsasági végén a célvonalon még teljes tempóban jönnek át az autók.
A beíró ettől a ponttól 500 méterre van, ahova már csak begurulnak a versenyzőpárosok.
Itt látják Ők is, hogy mennyi idő alatt teljesítették az adott gyorsaságit és itt írják be a menetlevelükbe ezt az időt (is).
Épp’ a második kör végén jártunk, amikor a tervezett akkumulátorcserére készültem.
A szedán Corolla csomagtartójában volt két táskában a magammal vitt technika (kamerák, statív, akkumulátorok, powerbankok, töltőkábelek, pótmikrofon, pótkábelek, …).
A nap folyamán először “játszottam el”, hogy csak a Corolla csomagterének nyitására szolgáló gombot nyomtam meg a távirányítón.
A csomagtér kinyilt (a többi ajtó zárva maradt), én meg elkezdtem szépen kicserélni az akkumulátort a rádió stúdiójával összeköttetést biztosító eszközben.
Ekkor kezdett el ismét esni…
Mivel nem szerettem volna, hogy elázzon bármi is, gyorsan le is csuktam a csomagtár tetejét…
És abban a pillanatban, amikor kattant a zár, be is ugrott, hogy a kulcs a csomagtartóban, mert lendületből betettem, amikor elkezdtem a technika “frissítését”…
Persze, ilyenkor benne van az emberben, hogy “ugye nem”, de Murphy ezúttal sem volt figyelmetlen és lecsapta a feldobott labdát.
Igen, rángattam a csomagtértetőt, megnéztem/megrángattam az ajtókilincset is, de el kellett fogadni a tényt, hogy elkurtam!
Azt, hogy nem túl komfortos az érzés, ami akkor bennem volt, a beíróban velem dolgozó sportbírók is azonnal levették.
Kérdezték mi a baj.
Miután elmondtam nekik, mekkora egy pöcs voltam, Ők is végiggondolták, milyen lehetőségek lehetnek a kulcs kiszabadítására.
“B@sszuk be egy kővel valamelyik ablakot?”
“Próbáljuk meg felfeszíteni a csomagtartót, vag valamelyik ajtót?”
Egyik sem jó megoldás, mert egy tesztautóról van szó, aminek másnap délután már másnál kell lennie.
Közben hívtam Ádámot, aki a Toyota tesztautóinak és részben flottautóparkjának kezelője.
(Ő adja ki számunkra az aktuális tesztautókat és Ő veszi vissza, intézi a mosást, takarítást, kötelező szervizelést, karbantartást, stb.)
Ismertettem vele a tányállást (Vagy, ahogy az Operatív Törzs “sztendapjában” a zsaru szokta mondani, “a tényállás foganatosításának eszközlését”) és Ádámnak is az volt az első szava, ami az én első gondolatom volt amikor lecsukódott a csomagtár teteje… 🙂
Abban maradtunk, kicsit jár az agya, de hamarosan beszélünk.
Újabb telefonok…
Először is Balázsnak a stúdióba, hogy a technika bezárva a kocsiba és nem tudom kiszabadítani…
Másodszor pedig Tamásnak, a Rallye Rádió vezetőjének, hogy mi történt…
Az, hogy a technikát (mikrofon, mikrofonállvány, a stúdióval az összeköttetést biztosító kis eszköz, fülhallgató) nem tudtam kiszabadítani, azért volt jelentős probléma, mert ekkor még hátra volt a rali1 és a historic mezőnyének utolsó köre, nekem pedig beszélnem kellett a pilótákkal őgy, hogy azt a Rallye Rádió hallgatói ténylegesen hallják – élőben!
Beugrott, hogy az assistance lehet a segítség!
Az újabb telefonálás során Ádámmal is abban maradtunk, hogy ez lehet a megoldás.
Közben Ádám még annyit intézett, hogy, ha kell akkor vasárnap is be tudjon menni a Reálszisztéma szalonjába a pótkulcsért.
“Kigugliztam” a Toyota assistance telefonszámát, jöhetett a bejelentés.
A korábbi tapaztalatomhoz hasonló nagyon higgadt, kedves, udvarias munkatárssal cseveghettem a telefonon keresztül.
Abban maradtunk, keresnek egy szerződött partnert, aki a környéken dolgozik vasárnap és ki tudja nyitni a bezárt autót.
Nem sokkal később csörgött a telefon és arról tájékoztattak az asstistance-től, hogy csak az autó elszállítására tudnak partnert biztosítani.
Oké, legyen, az úton állva nem maradhat másnapig a Corolla!
Ismét nem telt el sok idő, amikor Milán hívott az R-Rent Kft-től, hogy pontosítsuk a helyszínt ahol az autó “pihen”.
Elindult az utolsó kör is a verenyen.
Én pedig a telefonomon keresztül tartottam a kapcsolatot a stúdióval.
Se mikrofon, se füles.
Nem mondom, hogy egyszerű volt, de a HTC mobil és a DIGI hálózata abszolválta a feladatot és – az utólag kapott visszajelzések alapján – a rádió közönségének sem kellett így lemaradnia semmiről.
Az egyik riport közben csörrent meg újra a másik mobilom.
Ismét Milán jelentkezett, hogy hamaroan érkezik.
Közben, két riport között megbeszéltem az útlezárást biztosító rendőrökkel, hogy jön egy autómentő, engedjék majd “fel” a Toyotáig, mert én ezerrel dolgozom és nem lesz időm odamenni.
Jöttek, mentek a versenyautók.
Beszélgettem a pilótákkal, beszélgettünk a stúdióban Andrással, próbáltam a telefont a lehető legtávolabb tartani a beíró mellett elló közönségtől, hogy minél kevesebb háttérzaj szűrődjön be az adásba.
Szóval, zajlott az élet és Milán is megérkezett az autómentővel.
Miközben adásban voltam a rádióban, messziről integetve, a kocsira mutogatva “kommunikáltam” a rendőrökkel, hogy igen, azt a nagy sárga autót kell “felengedniük” a záráson.
Milán bejutott.
Gyors köszönés és egyeztetés, hogy az automata kézifék biztosan behúzva a Corollán.
Mivel nagy melóban voltam, Ő el is kezdte szépen a segédkerekekre, illetve az autómentő “vonótálcájára” pakolni a kocsit.
Számomra hihetetlen óvatossággal, odafigyeléssel, maximális precizitással és mégis nagy gyorsasággal tette szállíthatóvá a Corollát.
Kis túlzással az aprólékos papírmunka tovább tartott…
Épp’ ekkor volt egy kis szünetem, így a “papírozásnál” már tudtam is pár szót váltani Milánnal.
Gyors dedikálás a szállítólevélre, illetve a munkalapra és már ment is nélkülem a Corolla tovább, hogy másnap Egerben felvehessem.
Mivel “egyedül maradtam” a Pétervásárai elágazásnál, az még kérdéses volt, hogyan jutok haza.
Tamással, a Rallye Rádió vezetőjével persze ezzel kapcsolatban is kommunikáltunk SMS-ben (is), de nem igazán akartam zavarni, elvégre Ők éppen éló adásban voltak ekkor a DIGI Sport csatornán.
Közben ismét megcsörrent a telefonom.
Bakondi Richárd , az R-Rent Kft ügyvezetője hívott.
Miután megtudta Milántól, hogy én másnap Budapestról megyek vissza az autóért, rákérdezett, hogy ragaszkodom-e Egerhez, vagy elég, ha csak Gyöngyösig buszozok vissza, mivel, az Ő telephejük ott van és miután vasárnap van, az autót oda szállíthák és csak másnap vinnék át Egerbe.
Nyilván jogos volt a felvetés és persze, hogy kedvezőbb is volt ez a megoldás számomra.
A hazajutásommal kapcsolatban közben annyi történt, hogy a sportbírók közül Gábor felajánlotta, hogy ha vlége a munkának, átvisz kocsival Egerbaktára, ahol a Rallye Rádió közvetítőkocsija és a stáb nagy része dolgozott.
Azt ekkor már tudtam, hogy szinte minden autó tele van utasokkal, így csak a munka legvégén, késő éjszaka juthatok majd haza.
De legalább hazajuthatok, csak át kell árni valahogy ‘Baktára.
Szóval, Gábor felajánlotta a segítségét.
És amikor véget ért a Pétervásári elágazásnál a munka és mindent lebontottak, elcsomagoltak, már indultunk is a legrövidebb úton Egerbakta irányába.
Útközben felvettük Kareszt, aki ezúttal – sajnos – nem a beíróban dolgozott, hanem pályabíróként tevékenykedett.
Szerencsére gyorsan átértünk a stábhoz.
Ráadásul, Gábor határozottságának köszönhetően egészen az ottani beíróig gurulhattunk, így épp’ akkor értem oda, amikor Sanyi induulni készült haza és búcsúzkodott a csapattól.
Naná, hogy bekéreckedtem Sanyi mellés és naná, hogy Ő természetesen segített hazajutnom.
Annyira segített, hogy egészen a kertkapuig hozott.
Hazaérve még pontosítottam, hogy korán reggel megyek a pótkulcsárt, hogy onnan mielőbb indulhassak vissza Gyöngyösre az autóért…
Másnap…
A másnap egy következő cikkben jelenik meg – a hétvégén.
Egy követlező cikkben, ahol az R-Rent Kft. munkatársai nagy szerepet játszanak majd a sztoriban!
Addig is egy köszönetnyilvánítás.
