Epson napok – nyomtatóval, szkennerrel, projektorral (1)

A cím ezúttal magáért beszél és talán csak azt kell itt a cikk elején tisztába tenni, hogy mitől “napok”.

Az elmúlt évet úgy zártuk, hogy az ünnepek előtt és alatt is különböző Epson “kütyüket” teszteltünk  –  a gasztrobloggerkedés mellett  – a Teszt a lelke mindennek konyhájában/irodájában.

Az  Epson WorkForce DS-30 szkennerről közölt szösszenetünket már olvashattátok.

Legyen most a főszerep az L6160 EcoTank külső tintatartályos nyomtatóé!

Ha most jönne a cím akkor valami olyasmi lenne, hogy; Gyorsan szkennel, másol, nyomtat

A teszt elején nem maradhatott el ezúttal a “kicsomagolós videó” sem.  🙂

Miután elővettem a dobozból, kissé átalakítottam a konyhát és üzembe helyeztem az étkezőasztalon az asztali gépet, hogy azzal kössem össze az L6160 készüléket – ami, nem mellesleg, Wi-Fi, Wi-Fi Direct és Ethernet szolgáltatásokkal rendelkezik, így nem is kellett volna összekötni…
De ugye egy magamfajta Teszt Előd nem olvassa el sem  a használati utasítást, sem az elődök (korábbi tesztelők) írásait, hanem szeret a saját “kárán” tanulni.  😀

Szóval összekötöttem a gépeket és kezdődhetett az első próba.

És rögtön a videó elején kiderül, hogy annak ellenére, hogy mindenhez IS értek, mégsem tudok mindent magamtól…

Én azt állítom – sőt, ki is hangsúlyozom -, hogy nem érintőképernyő, miközben maximálisan az…  😮
De ugye, fentebb már említettem, hogy Teszt Elek a saját kárán tanul… 😉

Egy – szó szerint – gyors nyomtatás/másolás és bénázás után jöhetett a folytatás…

A videókbann látható bénázásom mellett az is jól látszik, hogy milyen gyorsan szkennel a készülék – akár fekete-fehérben, akár színesben.

Persze, az is jól látszik, hogy például a beszkennelt dokumentumot/képet milyen gyorsan és jó minőségben nyomtathatjuk.

A pontos paramétereket, adatokat, specifikációkat, “mittoménmégmiket” lentebb olvashatjátok.

Számomra sokkal fontosabb volt, hogy az L6160 és az asztali gép összekötését követően nem kellett “főpróbát tartani”, hanem azonnal mehetett az éles próba.
Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire egyszerűen és gyorsan lehet dolgozni a készülékkel.

Ha már nyomtatás, akkor nem mehetünk el az Epson évekkel ezelőtt bevezetett külső tintatartályos megoldása mellett sem!

“Az EcoTank külsőtartályos a nyomtatási költségek akár 90%-át1 lefaraghatja innovatív kialakításának köszönhetően. Rendkívül nagy kapacitású tintatartály jellemzi, amely feleslegessé teszi a patronok használatát, illetve akár három évre elegendő tinta2 is jár a készülékhez. Megfizethető csere tintapalackok rendelkezésre állnak.
Nyomtasson többet az utántöltések között. Az induló tintakészletnek köszönhetően akár 14 000 fekete-fehér, és 11 200 színes3 oldalt nyomtathat.” – olvasható a hivatalos honlapon.

Természetesen nem kezdtem 11 200 színes nyomatot készíteni a JLR karácsonyi üdvözletéből, hisz nem volt annyi papír a lakásban, ráadásul nem is tudom, hova tettem volna a sok nyomatot.
Ja és nem is biztos, hogy mindegyik tartály még fullon volt a tesztek sorában…  😉

Az viszont biztos, hogy a külső tintatartály takarékos és környezetbarát, hisz’nem kell a tintapatronokat kidobálni, miután nem jön abból több festék (Pedig van még benne akár több száz nyomatnyi…)!

Ja, és ne felejtsük el, hogy az Epson L6160 EcoTank külső tintatartályos nyomtató már a frissített/továbbfejlesztett külső tartályokat kapta.

Lényeges jellemzők

  • Rendkívül alacsony lapköltség: Akár 90%-kal alacsonyabb költség1
  • Akár három évre elegendő tinta2: Akár 14 000 fekete-fehér oldal és 11 200 színes oldal nyomtatása3
  • A tintafeltöltő rendszerek új generációja: Élvezze az egyszerű és problémamentes utántöltést a továbbfejlesztett tintapalackokkal
  • Mobil nyomtatás és csatlakoztathatóság: Wi-Fi, Wi-Fi Direct, Ethernet és ingyenes mobil nyomtatás alkalmazások6
  • Üzleti igényekre tervezve: Gyors háromfunkciós készülék kétoldalas nyomtatással, és 150 oldalas elülső papírtálcával

Műszaki adatok

Nyomtatás műszaki adatai:
Fekete nyomtatási sebesség: 15 oldal/perc
Színes nyomtatási sebesség: 8 oldal/perc
Fekete nyomtatási minőség: 4800 x 1200 dpi
Színes nyomtatási minőség: 4800 x 1200 dpi
Lapolvasó műszaki adatai:
Beolvasás típusa: Konkakt képérzékelő (CIS)
Beolvasás optikai felbontása: 1200 x 2400 dpi
Másoló műszaki adatai:
Másolási sebesség: 8 oldal/perc
Papírkezelés:
Bemeneti papírtálca kapacitása: 150 lap (20 fotópapír)
Kimeneti papírtálca kapacitása: 30 lap
Hordozó méretek: A4, A5, A6, B5, C4 (Boríték), C6 (Boríték), DL (boríték), No. 10 (boríték), Letter, 9 x 13 cm, 10 x 15 cm, 16:9, Legal
Kétoldalas nyomtatás: automatikus
Csatlakoztatás és üzemeltetés:
Csatlakozók: USB, Ethernet, Wi-Fi, Wi-Fi Direct
Vezeték nélküli: igen
Operációs rendszer kompatibilitás: Mac OS 10.10.x, Mac OS 10.7.x, Mac OS 10.8.x, Mac OS 10.9.x, Mac OS X 10.11.x, Mac OS X 10.12, Mac OS X 10.6.8, Windows 10, Windows 7, Windows 7 x64, Windows 8, Windows 8 (32/64 bit), Windows 8.1, Windows 8.1 x64 Edition, Windows Server 2003, Windows Server 2003 R2 x64, Windows Server 2003 x64, Windows Server 2008 (32/64 bites), Windows Server 2008 R2, Windows Server 2012 (64bit), Windows Server 2012 R2, Windows Server 2016, Windows Vista, Windows XP SP3, Windows Server 2003 R2, XP Professional x64 Edition SP2
Kezelőpanel: 6,1 cm-es érintőképernyő,  LCD kijelző
Általános jellemzők:
Termék mérete: 375? x 347 x 187 mm (szélesség x mélység x magasság)
Termék tömege: 6 kg
Energiafogyasztás: (aktív) 12 W, (készenlét) 5,3 W, (alvó) 0,7 W
Egyéb:
A doboz tartalma: • USB kábelt nem tartalmaz
• 2 teljes szett tinta (Bk – 127 ml, CMY – 70 ml)
• Nyomtató
• Tápkábel
• Szoftver (CD)
• Garancia dokumentum

Úgy gondolom, hogy a készülék ideális választás lehet egy vállalkozás számára, hisz’ takarékossága, gyorsasága, több funkciója mellett környezetbarát megoldást kapunk a pénzünkért.

A készülékről az  Epson weboldalán olvashat még többet!

 

http://tesztalelkemindennek.hu/2018/01/13/posztteszt/