A  netes bankolásról sokat, a biztosításokról keveset tudnak a magyar diákok

     Az internetes bankolásban járatosak a magyar fiatalok, a biztosítások adta lehetőségekről viszont keveset tudnak – közölte a DUE Médiahálózat az általa indított Nagy Diák Pénzügyes Teszt eddigi eredményei alapján kedden az MTI-vel.

    A teszt célja, hogy a résztvevő fiatalok magabiztosabban mozogjanak a pénz világában, tisztában legyenek a rájuk leselkedő veszélyekkel.


    Már mintegy 20 ezer diák vett részt a játékban, amely még május 5-ig a www.nagypenzugyesteszt.hu oldalon elérhető.


    A teszt alapján megállapították, hogy sokan ismerik az internetes bankolást, ugyanis a megkérdezett fiatalok 83,68 százaléka tudta, hogy saját, jelszóval védett mobilnet használatával a legbiztonságosabb az online vásárlásnál a fizetés.


    Jelezték ugyanakkor, hogy bár a bankügyek intézésében sokan otthonosan mozognak, a biztosítók és a biztosítások világáról már jóval kevesebben tudnak.


    Példaként említették, hogy csupán a játékosok 20,08 százaléka volt tisztában azzal, hogy a CASCO vagyonbiztosítás. Továbbá a válaszadóknak mindössze 18,09 százaléka találta el, hogy a legtöbb baleset, amelyekre a biztosítók térítést fizetnek az otthonokban történik.


    Arra is kitértek, hogy a Nagy Diák Pénzügyes Teszt három fordulóból áll, az első online. A középdöntőbl a legjobb 10 diák vesz részt a döntőben. A középdöntőt és a döntőt május 24-én rendezik.


    A Nagy Diák Pénzügyes Tesztet a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Pénziránytű Alapítvány, az Államadósság Kezelő Központ Zrt., a Magyar Biztosítók Szövetsége, a Magyar Államkincstár, a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a Magyar Export-Import Bank Zrt. és az MNB-EduLab Kompetencia Központ Zrt. támogatja, szervezője pedig a DUE Médiahálózat – olvasható a hálózat közleményében.