Eltekinthetnek a svájci hegyikerékpáros pozitív doppingtesztjétől
A svájci sportügyekkel foglalkozó fegyelmi kamara (DC) többé nem tekinti pozitívnak Mathias Flückiger olimpiai ezüstérmes hegyikerékpáros júniusban adott doppingmintáját – az olimpiai hírekre és sportágakra szakosodott insidethegames.biz portál beszámolója szerint.
A 34 éves sportolónak az országos bajnokságon adott mintájában találtak tiltólistán lévő szert, annak pozitív eredményét azonban csak augusztusban hozták nyilvánosságra. A zeranol nevű szer azonban nem érte el a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által meghatározott mennyiséget, így Flückiger a kamarához fordult jogorvoslatért.
Az olimpiai ezüstérmest még nem mentesítették a büntetés alól, mivel először a svájci sport tisztaságáért felelős testületnek kell állást foglalnia az ügyben, ezt követően pedig atipikusnak, vagyis negatívnak nyilváníthatják a tesztjét.
“A testület továbbra is kitart amellett, hogy szükség volt az ideiglenes felfüggesztésre a kedvezőtlen teszteredmények miatt” – állt a szervezet közleményében, de azt is hozzátette, hogy újravizsgálják az esetet.
A svájci bringás abban reménykedik, hogy minél előbb döntésre jutnak a mintáját illetően és hamarosan újra rajthoz állhat.
A tavalyi tokiói olimpián második helyezett, a szakági világbajnokságon háromszoros ezüstérmes és szintén háromszoros országos bajnok Flückiger versenyzési engedélyét öt hónapja felfüggesztették, ezért augusztusban nem indulhatott a müncheni multisport Európa-bajnokságon.