Befejeződött a Bugatti Centodieci elképesztő tesztelése

Végre megkezdődhet az ultra-exkluzív hiperautó gyártása.


A Bugatti 2019 végén leplezte le a Centodiecit, amellyel a márka fennállásának 110. évfordulóját kívánta megünnepelni a francia vállalat. Az autó dizájnja a Chiron és a ’90-es évek ikonikus modellje, az EB110 stílusjegyeit egyesíti. Bár a modell mindössze 10 példányban készül, ezek már jóval a bemutató előtt elkeltek.

A különleges, 9 millió dollárba (aktuális árfolyamon átváltva 3 milliárd forintba) kerülő hiperautó gyártása csak most kezdődhet meg, miután a Bugatti befejezte szigorú tesztprogramját, amelynek során jeges és sivatagi körülmények között is alapos nyúzópróbának vetették alá a Centodiecit.

A Bugatti elmondta, hogy a tesztelés utolsó szakaszában valamivel több mint 50 ezer kilométert tettek meg a modellel annak érdekében, hogy az autó tökéletes legyen. Ebbe beletartoznak a nagysebességű tesztek, illetve a kezelhetőséget vizsgáló próbák is, változatos – száraz és nedves – körülmények között, különböző minőségű aszfalton.

A dél-olaszországi Nardo pályán került sor az végső tesztre, ami lényegében egy intenzív megbízhatósági erőpróba volt. Három tesztpilóta váltotta egymást óránként, hogy összegyűjtsék a fejlesztéshez kulcsfontosságú adatokat.

Carl Heilenkotter, a projekt vezetője kifejtette, a tapasztalatok kiértékelése során kiemelt figyelmet fordítottak a funkcionalitásra és tartósságra, hogy ezek alapján elvégezhessék a szükséges változtatásokat, mielőtt az első Centodieci gyártása megkezdődne.

A Bugatti azt ígéri, hogy a szerencsés tulajdonosok még az idei év vége előtt kézhez kapják majd a különleges hiperautót.

Forrás:

CarBuzz & mahzrt.hu & carscoops.com