Augusztusban és áprilisban rendezik a lovasok tesztversenyét

    Augusztusban és jövő áprilisban rendezik a jövő évi, párizsi olimpia lovas tesztversenyét.

    A nemzetközi szövetség (FEI) bejelentése szerint Versailles-ban augusztus 22-én és 23-án tartják a lovastusa egyik viadalát, és egy másik tesztversenyre jövő áprilisban Fontainebleau-ben kerül sor.


    Jean Morel, az olimpia és paralimpia lovasszámainak igazgatója azt is közölte, hogy elkészült az ötkarikás helyszínek kijelölése, a sportolók és lovak szállása, a felszerelésraktár, illetve a jövő hónaptól lesz elérhető az a számítógépes felület, ahova például a négylábúak oltási adatait és egyéb információit kell feltölteni.