A Toyota akkor is segít, ha sík hülye vagy! Assistance teszt

Az, hogy egy autógyártó/importőr assistance szolgáltatást is nyújt ügyfeleinek, nem újdonság.
Azonban szerencsére nem gyakran kell ilyen segítséget kérnie az autósoknak.

Sokan nem tudják, nem gondolják, hogy a szolgáltatást a legegyszerűbb problémák felmerülésekor is igénybe lehet venni.

Be kell vallanom, ezúttal nekem sem az jutott elsőként eszembe, hogy a Toyota Assistance-t hívjam segítségül, amikor sikerült a CH-R tesztautó akkumulátorát annyira lemeríteni, hogy már nem volt ereje elindítani az autó erőforrását.

Hogy, miként is sikerült ez?
Hát, ha az ember hülye, azon még egy Toyota sem segít…

Történt, hogy a zseniális Z50 fényképezőgépet (plusz két NIKKOR optikát) vittem vissza a Nikon Magyarországhoz.
Mivel épp egy Toyotában ültem és ugye a szokásos két óra a csuklóimon (Ezúttal egy fém G-Shock, illetve egy Edifice.), kihagyhatatlan volt, hogy komponáljak egy “japán csoportképet”.

Nos, az előkészületek kicsit tovább tartottak, mint gondoltam, ugyanis a Nikon szettet – a saját táskájával – a saját hátizsákomból kellett kiemelni, majd a koncepciót is ki kellett találni.
A kívánt kép elkészültét követően épp’ kijött a Nikon irodából a Hungária körútra egy emberhez Heni, akivel tartom a kapcsolatot és akinek visszahoztam a szettet.
Nos ekkor gyorsan bapakoltam a kis táskájába a fényképezőt és az optikákat, a karjaimra sietve visszacsatoltam az órákat, majd odalépten Henrietttáék közelébe.
Megvártam, míg befejezik a beszélgetést, majd néhány percet mi is trécseltünk – miközben visszaadtam a tesztcuccokat.

Szóval közel fél óra telt el úgy, hogy a CH-R-re a gyújtás rá volt adva (a motor nem járt), szólt a rádió, és a nyitott csomagtérajtó mellett tevékenykedtem, beszélgette.

Természetesen amikor visszaültem a kocsiba és a motor indításához megnyomtam a start-stop gombot, az autó nem indult, hanem csak “kattogott” egy keveset.

Hogy ez, miért természetes?
Csupán azért, mert biztos vagyok abban, hogy a CH-R figyelmeztettet, hogy ideje lenne elindítanom a motort, mert alacsony lesz a töltöttség. De ugye, én az autó hátánál “bohóckodtam”…

A “kétségbeesett felhasználó” ilyenkor gyorsan lekapcsol mindent, kiszáll, beszáll és újra megpróbálja, hátha.
De az akku az nem olyan!
Az nem adja magát és energiáját, csak úgy! 😀

Oké, akku lemerülve, mi a megoldás a Hungária körúton?
“Stoppoljak”?
Állítsak meg egy rendőrt?
Sétáljak el a párszáz méterre található benzinkútig?

Á! Megvan!
Gyorsan besiettem a Nikon Magyarországhoz és elmondtam a recepción, hogy jártam, illetve arra kértem az ott tartózkodókat, kérdezzék már meg az irodában, van-e valaki kocsival és van-e “bikakábel”.
Pár perc múlva érkezett a válasz, hogy sajna nincs senki autóval, így nem tudnak segíteni.
(Azon, hogy nem autóval járnak dolgozni, nem csodálkozom, ugyanis nekem sem lenne kedvem napi nyolc órában pénzt dobálni a zuglói parkolómutyi automatáiba…)

Kommunikálás a párommal, de zsúfolt napjuk van, nem tud elszabadulni.

Mi a következő lépés ilyenkor?
Hú, a Bögös Sanyi (Jazzy Rádió, Rallye Rádió) Zuglóban lakik.
Gyors SMS, hogy ha ráér csörögjön már rám.

De, mi van, ha nem csörög?
Újabb SMS. Ezúttal Németh Márknak (gamechannel.hu, dronerz.hu, play277.hu, stb.), hogy hár-e pesten, mert kéne egy kis “bikacsök” segítség.
Nem jár, de azt válaszolja, ha nem találok mást, eljön segíteni.

Közben meg az is kiderül, hogy Sanyi a Balatonon…

Hmmm
Mehet a következő SMS. Ezúttal Póczak Tominak (autosblogger.hu).
Sajna Ő sem jár pesten ma, de ha nem találok mást délután 1 után tud segíteni – bár bikakábele neki sincs.

Áááá, de hülye vagyok! Hívjuk csak fel Balogi Ádámot – aki a Toyota tesztautókat szokta átadni, visszavenni!
Ádám azonnal rávágja, hogy az assistance segít.
SMS-ben átküldi a számot, én meg hívom a szolgáltatást.

#kösziádám!

Fiatalos női hang a vonal másik oldalán.
Udvariasan megkérdezi, miben segíthet.
Mondom a kórképet, illetve, hogy merre állok a kocsival.
Kéri az autó rendszámát, a kilométeróra állását, illetve az én telefonszámomat.
Adatokat rögzíti, majd azzal búcsúzunk, hogy küldi a szerelőt, aki egy órán belül várható.

Alig telik el egy perc, amikor érkezik egy SMS, amiben arról értesítenek, hogy Papp Jenő fog érkezni és egy hepynet.com linket is megadtak, ahol figyelemmel követhetem a bejelentésem alakulását.
😮

Korrekt!

Alig telik el újabb négy perc, amikor megcsörren a telefonom.
Papp Jenó van a vonal másik végén és az udvarias köszönése, illetve bemutatkozása után nagyon udvariasan megkérdezi, pintosan mi is a probléma, illetve mi előzte azt meg.
Elmesélem röviden a fentebb vázolt fényképező vissza, meg gyújtás mellett fotózás beszélgetés, majd autó nem indulás sztorit.
Ekkor annyit mond, hogy rendben, mintegy húsz perc múlva érkezik.

Korrekt!

Újabb nyolc perc és újra csörög a telefon.
Ismét Papp Jenő hív.
Csak arról akart értesíteni, hogy a Thököly út felől fog nemsokára a Hungáriára kanyarodni, tehát hamarosan érkezik.

Korrekt!

És, a következő lámpaváltásnál jön is.
Leparkol, kiszáll a kocsiból, gyors személyes üdvözlés.
Odalép az autóhoz és arra kér, hogy nyissuk fel a motorháztetőt.
Én félve jelzem neki, hogy a CH-R-ben az akku a csomagtartóban.
Ő mondja, hogy nyissuk azért ki a motorháztetőt.

Motorház nyitva, kis kézi mérőkészülék elő.
Nem sok “szuflát” mutat.
Elő a másik kis kütyü – ami egy “gyorstöltő”, mondhatnánk powerbank 😀 – és arra kér, indítsam be az autót.
Elsőre nem sikerül, de másodjára már duruzsol is a benzinmotor.

Ekkor felhívja a figyelmemet, hogy most legalább két órán át ne állítsam le a motort.
Ne nyúljak a start-stop gombhoz, mert a hibrid rendszer miatt többször le fog állni a belsőégésű erőforrás, ezért kell neki kicsit hosszabb idő, hogy teljesen visszatöltsön az akku és ne legyen hasonló probléma a következő indításnál.

Be kell még diktálnom neki is a kilométeróra állását, illetve dedikálnom kell a munkalapot és mehetek is utamra.

Korrekt!

Turáig nem siettem, hagy töltsön csak vissza a rendszer a “nagy akksiba” is…

Hazaérve “szétszedtem” a CH-R kulcsát, hogy a “kis tüskével” be tudjam zárni az autót annak ellenére is, hogy a motor járt.

Beléptem a házba, lepakoltam a táskámat, gyors kézmosás, majd elkezdem pötyögni ezt a cikket, de ismét megcsörrent a mobilom
Nem hiszek a fülemnek, amikor felveszem! 😮
Újra Papp Jenő van a vonal másik oldalán és azért hívott fel, hogy most már leállíthatom a motort, majd további szép napot és jó autózást kívánva elköszön.

Komolyan, nem hiszem el!
Nem hiszem el, hogy egy INGYENES assistance szolgáltatást lehet ennyire flottul és ennyire korrektül, udvariasan csinálni!

A hiba bejelentésétől az indulásomig alig telt el több idő, mint ami a bakit okozta!

A Toyota Assistance sokkal több, mint korrekt!

Az ilyen hülyéken, mint és is nagyon gyorsan és nagyon udvariasan segít!

Köszönöm!

FACEBOOK >>>

https://tesztalelkemindennek.hu/2020/04/22/leszunk-baratok/