A Siemens Mobility Mireo Plus hidrogénvonata sikeresen teljesítette első tesztútját Bajorországban
A kétkocsis szerelvények a tervek szerint a következő év közepén állnak majd forgalomba az Augsburg és Füssen, valamint az Augsburg és Peissenberg közötti útvonalakon, a Bayerische Regiobahn (BRB) vasúthálózatán.
A tesztüzemet 30 hónapra tervezik és a Bajor állam támogatja. A Siemens Mobility és Bajorország 2021-ben kötötte meg a fejlesztéssel kapcsolatos megállaposdást.
Karl Blaim, a Siemens Mobility világszintű CFO-ja: ,,A Bajoroszággal való partnerségünknek köszönhetően ma fontos mérföldkőhöz érkeztünk az alternatív hajtásrendszerek jövője szempontjából. A hidrogénnel hajtott Mireo Plus H vonatunk Augsburg, Füssen és Peissenberg között teljes mértékben kibocsátás mentesen közlekedik majd. Ezzel a vonattal fenntartható megoldást kínálunk a nem villamosított vonalakon.”
Christian Bernreiter bajor közlekedési miniszter : ,, A hidrogénvonatot 30 hónapon keresztül, napi teljes használatban fogjuk tetsztelni az utasforgalomban. E tesztek eredményei szerint döntünk arról, hogy Bajorország további vonalain is használjuk majd a vonatokat. Célunk, hogy 2040-re megszüntessük a dízelüzemű járművek használatát a bajor helyi és regionális vasúti személyszállításban. A vonalak villamosítása és az akkumulátoros vonatok használata mellett a hidrogénmeghajtás igénybe vétele is fontos eleme céljaink elérésének.”
Hubert Aiwanger, bajor gazdasági miniszter: ,, Az első hidrogén vonattal Bajorország újabb lépést tesz a hidrogén jövője felé. Partnereinkkel, a Siemenssel és a Bayerische Regiobahnnal közösen megvalósított pilot projektünkkel a hidrogén jövőjét kézzelfoghatóvá és megélhetővé tesszük, egyúttal fontos gyakorlati ismereteket szerzünk a fenntartható hidrogénfelhasználással kapcsolatos innovációk széleskörű alkalmazása terén. “
Arnulf Schuchmann, a Bayerische Regiobahn (BRB) ügyvezető igazgatója: ,,A Siemens Mobility hidrogénvonatát most teszteljük először közforgalmú vasútvonalon valamint nagy erőkkel készülünk a jövő évben induló utasforgalomra. Bajorország második legnagyobb vasúttársaságaként nagy örömünkre szolgál, hogy a politika képviselői, a Bajor Vasúttársaság és a Siemens Mobility bennünket bízott meg a tesztüzem lefolytatásával. A zöld hidrogén használata további klímabarát megoldást jelent a személyszállításban. A Transdev csoport részeként nagy jelentőséget tulajdonítunk a környezetvédelemnek és örömmel támogatjuk az innovatív, jövőorientált projekteket.”
A Mireo Plus H olyan korszerű hidrogénüzemű vonat, amely a Siemens Mobility bevált Mireo regionális vonatplatformján alapul. Két, tetőre szerelt üzemanyagcella és egy lítium-ion akkumulátor biztosítja a CO2-kibocsátásmentes közlekedést. A H2 energiaellátó rendszer az elektromos meghajtással kombinálva nagy, 1,7 MW-os vontatási teljesítményt biztosít az akár 1,1 m/s² gyorsuláshoz és a 160 km/h végsebességhez.
A vonat hatótávolsága egy tankolással 1000 és 1200 kilométer között van. A Mireo Plus H emellett lenyűgöző módon, a piacon lévő más üzemanyagcellás vonatokhoz képest alacsonyabb életciklusköltségekkel rendelkezik, és a gyorstöltő funkcióval mindössze 15 perc kell a teljes feltöltéséhez.
A Mireo-t úgy tervezték, hogy önhordó,hegesztett könnyűszerkezetes alumínium szerkezetének köszönhetően energiatakarékos és környezetbarát legyen. Emellett a továbbfejlesztett aerodinamika, az alkatrészek energiahatékonysága és az intelligens fedélzeti hálózatirányítás szintén hozzájárulnak az erőforrások és a kibocsátás csökkentésére.
A vasúti közlekedésben alkalmazott alternatív hajtások fejlesztése a Siemens Mobility fenntarthatósági stratégiájának része. A vállalat úttörő szerepet játszik a fenntartható közlekedési megoldások terén és a sikeres Mireo regionális vonatplatformot a villamos motorvonatok mellett hidrogén- és akkumulátoros meghajtású változatokban is gyártja.