Elindult a Nagy Diák Banktudós Teszt

Screenshot

Spórolnak a magyar fiatalok, és nyomasztja őket a hitelfelvétel

Ismét növekedésnek indult a banki csalások száma, az idei első negyedévében 65 százalékkal több ilyen bűncselekményt követtek el, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ez év első három hónapjában a sikeres bankkártyás csalások száma megközelítette az 57 ezret, a csalók így 2,7 milliárd forint kárt okoztak. A DUE Médiahálózat az MBH Bank támogatásával idén is elindította a Nagy Diák Banktudós Tesztet, melyben a leselkedő veszélyekre, azok kivédése mellett a felelős hitelfelvételre és a pénzügyi tervezés praktikáira is felhívják a figyelmet. A játékban bárki részt vehet, ám az egyetemisták értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat. 

A fiatalok tudatosabbak pénzügyi téren. A megkérdezett 1401 fiatal harmada készít pénzügyi tervet, és közel 80 százalékuk spórol. A 16-17 évesek leginkább drágább elektronikai cikkekre, a 18-24 év közöttiek elsősorban autóra, a 25-30 év közöttiek javarészt saját lakásra, házra gyűjtenek. Utóbbi korosztály úgy érzi, hogy túl sok az adóssága – derül ki az MBH Bank legutóbbi, 16 és 30 év közöttiekre fókuszáló közvélemény-kutatásából. E trendekre is válasz a DUE Médiahálózat Nagy Diák Banktudós Tesztje, amely a bank támogatásával abban is segít, hogy a fiatalok otthonosan mozogjanak a folyamatosan megújuló és sokszor nem egyszerű pénzügyi termékekkel, például tisztában legyenek a legfontosabb hitelfajtákkal. 

A kutatás arra is rámutat, hogy a 25 év alattiaknál nyitottság látszik a kockázatosabb befektetési termékek iránt: a 16-17 évesek valamivel szívesebben tőzsdéznek, míg a 18-24 évesek körében a kripto valuta a kedveltebb. A Nagy Diák Banktudós Teszt a megbízható banki megtakarítási termékekre is felhívja a figyelmet. A legtöbb pénzügyi szolgáltatást a fiatalok már teljes mértékben digitális csatornákon keresztül használják, ám az elmúlt években kiemelt kockázatot jelentenek az ezekre a csatornákra ráépülő kiberbűnözői hálózatok és a kártyás csalások. 

– A Nagy Diák Banktudós Teszt tavalyi eredményei szerint a fiatalok tisztában vannak a rájuk leselkedő veszélyekkel, ám nem tudják minden esetben lekövetni a csalók folyamatosan megújuló módszereit – mondta Szayly József, a DUE Médiahálózat alelnöke.

– Szeretnénk, hogy ügyfeleink és jövőbeni ügyfeleink tájékozottak és tudatosak legyenek a pénzügyek terén és biztonsággal és felelősen intézzék banki ügyeiket. Ehhez kívánunk hozzájárulni a Nagy Diák Banktudós Teszttel, melynek keretében terveink szerint mintegy 20 ezer diák tanul majd játékos formában a pénzügyi és digitális tudatosságról – nyilatkozta Kutas István, az MBH Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A verseny első fordulója 2024. december 1-ig érhető el a www.banktudosteszt.hu oldalon. A tesztet bárki kitöltheti, de a nyereményjátékban csak a felsőoktatási jogviszonnyal rendelkező, 18-26 év közöttiek vehetnek részt. A legjobb eredményt elért 1.000 játékos meghívást kap a 2024. december 10-én tartandó középdöntőbe, ahonnan a december 16-i döntőbe jutó legsikeresebb 10 diák banktudós között dől el az értékes nyeremények sorsa. A legokosabb banktudós elsőként választhat a külföldi tengerparti nyaralás, az iPhone14 és az Apple Watch párosa, illetve az elektromos roller közül. A második és harmadik helyezett a fennmaradó díjak egyikével térhet haza. A verseny eredményhirdetése és a díjak ünnepélyes átadása 2025. januárjában, az Educatio Kiállításon lesz.

További információ: www.due.hu

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!