Pontos, akár a déli busz – Iveco Daily furgon teszt
A Teszt a lelke mindennek olvasói „megszokhatták” (vagy csak elviselik 😀 ), hogy olykor-olykor nem tudunk elmenni egy-egy szóvicc mellett.
Nos, az a címben (is) is látható, hogy az Iveco Daily sem hagyta a szerzőt nyugton…
Hosszú évekkel ezelőtt már volt szerencsén az akkori Iveco Dailyt tesztelni.
Tetszett a korábbi, „gázos” gép is, ám valahogy nem éreztem magam mégsem otthon a masinában.
Nos, ez a mostani tesztnél teljesen átfordult!
Teljesen átfordult, mert az új Daily fülkéjében minden a kényelmet szolgálja!
Amikor a DanubeTruck budafoki telephelyén behuppantam az Daily-be azonnal tapasztaltam, hogy az ülés nem az én súlyomra lett hangolva :-).
Szerencsére a forgatótárcsával gyorsan tudtam orvosolni a problémát. Kicsit keményebbre állítottam, mint a saját súlyom, mivel én így szeretem.
A lényeg; az említett forgatótárcsa segítségével a vezetőülés saját rugózásának keménysége hangolható.
Ezt a megoldást ismerhetjük a kisteherautókból, nagyteherekből, kamionokból, buszokból egyaránt.
Ezzel meg is lennénk, nézzük csak, mi van itt!
Az ülés után annak karfája, valamint a kornányszög és magasság beállítása jöhetett.
Mindennel pillanatok alatt végeztem, indulhatunk.
A Pappastól kikanyarodva, a Lágymányosi híd felé vettem az irányt és már az első gyorsításnál, majd a lámpától való indulásnál feltűnt, hogy mennyire nem tűnik fel a váltás.
Nagyon jól, észrevétlenül, pontosan teszi a dolgát az automata sebességváltó.
Nem „bólogat+ (mint a nagyon utált robotizáltak), nem pörgeti túl a motort.
Annak ellenére, hogy egy viszonylag hosszú kisteherautóval volt dolgom, sem a kanyarodások, sem a sávváltások nem okoztak gondot.
Mindez az osztott tükröknek is köszönhetően.
A fővárost elhagyva az M3-ason indultam Tura irányába (Mint utóbb kiderült, ezzel a választással újrateszteltem az útdíjfizetési rendszert…).
Eleinte csak szépen százzal haladtam, hogy megtapasztaljam, mennyire „dobálja” az oldalszél a masinát.
Nem volt vészes a helyzet, így magasabb tempóra kapcsoltam.
A Daily „kabinja” ekkor is bizonyította, hogy mindenben a sofőrt, a vele utazókat szolgálja.
Egyáltalán nem volt hangos az utasér.
A gödöllői emelkedőnél jött el az ideje, hogy megvizsgáljam, mi is történik, ha százas tempónál akarok egyet előzni.
A gázpedálra taposva a váltó szépen visszapakolt és a kisteherautó tökéletesen gyorsított.
Turára érve jött el az ideje, hogy a „piactéren” beparkoljak az egyik helyre.
Azaz, a tolatókamera-teszt következett.
Hát!
Mit is mondjak…
Szokni kell!
Nagyon szokni kell, hogy a magasra (az autó tetejéhez” helyezett kamera nagyon nagyot lát.
Ez a megoldás amellett, hogy tényleg nagy teret látunk be, eléggé csalóka.
Sokszor érzi úgy az ember, hogy már „legyalulja” a mellette elhelyezkedő autót, műtárgyat, fát, bokrot, bármit. (Nézzétek meg a lentebb található link alatti videót!)
Be kell vallanom, a tesztidőszak alatt nem is sikerült annyira megszoknom, hogy rutinból és gyorsan tolassak be bárhová a géppel.
Ennek ellenére mégis nagyon hasznos! Csak, szokni kell…
A tesztelés alatt természetesen kipróbáltuk, milyen is, ha bepakolunk a hatalmas csomagtérbe.
Egyrészt, könnyű a rakodás – a hatalmas hátsó és oldalsó ajtóknak köszönhetően -, másrészt a párszáz kiló plusz sem jelentett gondot a masinának.
A tesztidőszak gyorsan véget ért, így – egy újabb próbával megspékelve – indulhattam is vissza a Daily-vel.
Az elmúlt pár esztendőben sajnos többször is költöztem.
Egy ilyen masinával egy-egy ilyen „megmozdulás” is könnyedén megoldható.
Tényleg nagyon pozitív benyomásokkal lettem gazdagabb!
Várom, hogy a magasított, hosszított verziót is kipróbálhassam, illetve nagyon remélem, hogy az elektromos Daily is eljuthat hozzánk egy próbára!
